Beretvás Gábor

Beretvás Gábor

Filmkritikus, filmtörténész. Debrecenben diplomázott filozófus-esztétaként, azután ugyancsak Debrecenben a Humán Tudományok Doktori Iskolájában szerzett abszolutóriumot. Jelenleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem PhD-hallgatója. Több felsőoktatási intézmény óraadó tanára, vendégoktatója. Legfőképpen filmről és színházról publikál, erdélyi és magyarországi folyóiratokban.

Írásai a Filmtetten (37)

Palackba zárt sorsok – Almási Tamás: Folyékony arany

2019. szeptember 24.

A tokaji aszú brand, hungaricum, akárcsak Puskás Ferenc életműve. Valószínűleg mindenkinek van kötődése hozzájuk a magyar nyelvterületen. Ezek a hívószavak még azokból is valamiféle azonosulás-érzetet váltanak ki, akik egyáltalán nem isznak bort, vagy akiket egyáltalán nem érdekel a futball. Érdekes, hogy Almási Tamás mindkét jelenségnek, mindkét mítosznak utánajárt.

Az átutazó – Talán mindenütt voltam – Huszárik Zoltán

2019. március 26.

Huszárik ugyan csupán két nagyjátékfilm erejéig volt köztünk – korai halála, félbeszakadt életműve súlyos vesztesége a magyar filmművészetnek –, munkássága során örökérvényű művek létrehozására törekedett. Ezt foglalja össze a Pintér Judit által szerkesztett kötet, méltó igényességgel adózva a rendező emlékének.

Látlelet a legfrissebb cseh filmekről – Cseh Filmkarnevál 2019

2019. február 20.

A komoly hagyományokkal bíró cseh filmek az utóbbi években mintha kívül kerültek volna a szakmai vagy a nézői figyelem horizontján. A posztszovjet – vagy ha jobban tetszik, közép-kelet-európai – régióból sokkal inkább domborít az utóbbi időben a magyar, a román vagy akár a lengyel filmművészet. A cseh alkotóknak mintha inkább a dokumentumfilm műfaja állna mostanában jól – de mi történik a cseh játékfilmmel? Szemezgettünk a február közepén zajlott budapesti Cseh Filmkarnevál 2019 programjából, amelybe jobbára a tavalyi év filmterméséből állítottak össze a válogatók egy kollekcióra valót.

Árvalányhaj – Szőcs Petra: Déva

2019. január 14.

A Déva, a kolozsvári születésű Szőcs Petra első nagyjátékfilmje az amúgy verseket is író rendezőnő költői vénáját idézi leginkább a nézők elé.

Konyhafilozófiai erőfitogtatás – Bud Spencer: Különben dühbe jövök

2018. szeptember 11.

Az életrajzi könyv nem sok újat tud nyújtani egy igazi rajongónak, aki pedig nem volt oda a Carlo Pedersoliból lett Bud Spencerért, az nem valószínű, hogy emiatt a könyv miatt fogja megkedvelni. De a könyv relikviaértéke nem vész el, elég lesz ahhoz, hogy elinduljon a filmes idézgetés.

Szorítóban – Bogdán Árpád: Gettó Balboa

2018. szeptember 3.

A Gettó Balboa a sztoriját tekintve egyáltalán nem hivalkodó film, szereplőin szerényen suhan végig a győzni akarás: céljuk a lehetőségek szerinti jobbá válás. Ahogy az a sportfilmeknél szokás, a forgatókönyíró-rendező Bogdán Árpád nagy hangsúlyt helyez a nehézségek legyőzésére, vagyis a felkészülésre, kevesebbet a tényleges meccsekre.

Beretvás Gábor

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins