A Déva, a kolozsvári születésű Szőcs Petra első nagyjátékfilmje az amúgy verseket is író rendezőnő költői vénáját idézi leginkább a nézők elé.
Déváról a ballada jut leginkább a magyarországi ember eszébe, de ott általában nem társul a szóhoz földrajzi élmény. Erdélyben persze inkább kötődik Dévához képiség (az itteniek ismerhetik például a dombtetőn a várat, vagy a román városok jellegzetes blokkjait), sőt, azt is tudják többnyire, hogy Böjte Csaba, azaz a Szent Ferenc Alapítvány működtet itt árva gyerekeknek egy otthont. A film nemcsak hogy közvetíti ezt az információt, hanem modellezni is igyekszik az ottani helyzetet. Dokumentumfilmes elemek – ha tetszik, home videók –, azaz a valóság képkockái ugyanúgy megtalálhatók benne, mint szürreálisan ható képek, vagy valamiféle csodára, boszorkányságra való utalások. Mondhatni a mágikus realizmus világát leegyszerűsítetten, „épphogycsak” idéző mű. Végre egy női árulástörténet – hozsannáznak a rövid beharangozók. Holott Szőcs filmje több ennél. Több, mint ismert kapcsolati állapotok női szereplőkre való átírása. Több, mint a Fiúk a rács mögött vagy akár az Egy lépéssel az angyalok mögött problematikájának átkonvertálása. Már csak azért is, mert az árulás nem külső kényszer hatására történik meg, hanem minden különösebb presszió nélkül csak úgy belesodródunk. Nem is tudni igazán, ki a felelős érte. A tudat? A tudatalatti? A Déva emellett magában hordozza a nőiség keresésének ábrázolásait. Megvan benne a kvázi testvéri kapcsolat a barátnők között. Egymás fésülgetése. Vagy az idősebb lány barátságra vágyása, a felnőtt nő utánzása. Sminkelési próbák, a nőies mozgás elsajátítása. Az idős nők fiatalodási kísérletei a fodrásznál. De mégsem zárható ennyivel rövidre az elemzésem.
A Déva nem mellesleg az első olyan magyar film, melynek forgatókönyve elnyerte a velencei Biennale College gyártási támogatását. Persze Szőcs Petrának nem ez az első elismerése, hiszen a 2014-ben készült A kivégzés című kisfilmje Cannes-ban is debütált, illetve díjat nyert a Szarajevói Filmfesztiválon. Említésre méltó az is, hogy a 2016-os Csoszogj úgy című rövidfilmje nyerte el a 16. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle fődíját. Filmjeinek témái, szereplői, helyszínei, nyelve alapján bátran állíthatjuk, hogy Szőcs Petra, habár jó ideje elhagyta szülővárosát, hiszen javarészt Budapesten él, filmjeivel gyakran hazabeszél. A Déva forgatókönyvét, akárcsak A kivégzését, nem más jegyzi Szőcs mellett társzerzőként, mint Nagy V. Gergő. A két alkotó – a közös filmek alapján bátran kimondhatjuk – jó hatással van egymásra. A Déva felfogható némiképpen A kivégzés továbbfejlesztéseként, és nem csak mert albínó lány játssza mindkét film főszerepét. Bár meglehet, hogy itt erősnek hathat a „játssza” kifejezés: sem A kivégzésben szereplő Moldován Kató, sem pedig a Dévában megjelenő Nagy Csengelle nem próbált gyerekszínész. Szőcsék mintha ragaszkodnának az albínó karakterhez, vagy legalábbis a kivételes szőkeségekhez, és ehhez igazítanák a fikciós filmek szerkezetét. A kivégzésben az albínó kisiskolás lányt azzal keseríti el az iskolatársa, hogy „nincs is anyád”, míg a Dévában egy árvaházban láthatjuk az albínó kamaszlányt. Mi több, a Déva kezdő képsorain is mint kislány tűnik fel a főszereplő egy archív videofelvételen, aki mint gyerek próbálja feldolgozni az anya elvesztésének helyzetét. Közös még a gyilkosság gondolatát ízlelgető epizód is, hiszen A kivégzésben az Orsit alakító Moldován Kató egy ollóval sújt egy fiú felé, majd a Dévában a Kató néven futó Nagy Csengelle egy nagyon hasonló esetről tesz említést.
Nagy Csengelle, nem vitás, jelenség. Hosszú, tejfehér haja, alabástrom bőre, már-már szürkésen világító szeme, de leginkább mindezek összessége egyszerre hordozza magában, hogy mi a kivételesség, és mi lehet a kirekesztettség. Saját környezetében különleges, mely egyértelműen abba az irányba mutat, hogy valószínűleg egyedi személyiség. Bizonyára ez vezette a rendezőnőt arra, hogy Csengellére bízza filmjének főszerepét. Bár a főszereplő kiválasztása során kialakultak bonyodalmak (Szőcs más, nem albínó főszereplőben is gondolkodott), de mégis, ez a lány hozta meg számára a forgatókönyv és a speciális képességekkel rendelkező karakter beteljesítését. A Pestről Dévára keveredő Bogi (Komán Boglárka) szintén inkább otthonról hozza magával a karakterét. Elvégre Komán Boglárka szintén nem képzett színész, hanem főállású nevelő a nyolcadik kerületi „gyeri”-nél. Sőt, a főbb szerepeket hozók közül Fatma Mohamed az egyetlen végzett színész. A kolozsvári származású, egyébiránt Sepsiszentgyörgyön játszó színésznőre a Varga Katalin balladájából is emlékezhet a néző, de Fatma Mohamed olyan produkciókban is feltűnt már, mint a Duke of Burgundy, vagy a Berberian Sound Studio. A Dévában szerepét nem nyújtja túl, alkalmazkodik a Budapesti Iskola dokumentarista szellemiségéhez, amit a rendező kijelölt. Képzettsége itt nem lesz kirívóan feltűnő, de azért az avatott szem számára tehetsége nem marad észrevétlen.
A Déva – azonkívül, hogy bepillantást enged egy zárt világ falai mögé – leginkább utaztatja a nézőt. Főleg akkor, ha hajlandóak vagyunk elengedni a mindenképpen értelmezni akarást. Persze van a filmnek cselekményszövése, le lehet írni olykor-olykor azért elkalandozó történetét. De filmnyelvi eszközei mégis mintha mélyebbre, valamiféle transz-állapotba segítenék a mindenkori befogadót. Nem feltétlenül a fő karakter transzcendenssel való szoros viszonya az oka ennek. De nem is csak a köztes korban lévő, épp nővé serdülő lány lelkivilágában és környezetéhez való viszonyulásaiban keresendő ez a mélyebb összefüggés. Hanem abban, amit nem öntenek szavakba a készítők. Nagyon megkapó és emlékeimbe vájódó képsor az, amikor a filmben Kató néven futó Csengellét egy temetésen láthatjuk, és közben hajával játszik a szél. Dévényi Zoltánnak persze nem csak ez a képsor dicséri szakértelmét, hanem még jó pár, de ez a képi attrakció mindenképp úgy fogalmazódik meg, mintha a lánynak nem a gondolatait, hanem az érzelmeit, vagy éppen azok hiányát, az ürességet közvetítené. Hasonlót akkor érez az ember, mikor egy domboldalnyi árvalányhajat borzol a szél. Innen is recenzióm címében a kép, nem pedig onnan, hogy az említett növény nevét a költők hogyan bontották ki verseikben. Dévényi munkája nem kölcsönzi a műnek az egyenletesség érzetét. Állóképei művésziek ugyan, de a film nagy részében kamerája úgy viselkedik, mintha cél lenne az amatőr filmezés. Ez persze párbeszédben áll azzal a home videóval, amit láthatunk a film elején. Kamerája a szereplőkkel együtt mozog, de az élesség néha elillan. Mintha a kép többször is ott felejtődne egy random arcon, vagy akár egy nyüzsgő rovarhalmon. Mintha felvállaltan be akarná mutatni az elbambulás érzetét. Külön érdekes, hogyan igyekszik felvenni a romániai lepukkantság akár varázsosnak is tekinthető realitását, például hosszan mutat egy rothadó csővezetéket, ami mögött ott magaslik a mitikus távlatokat idéző vár.
A Déva sokrétegű mozi. Nem lehet egyszerűen besorolni egy kategóriába. Tény, hogy nem nyújt könnyed szórakozást. Inkább alkotógárdája kísérletező elképzelései révén maradhat élmény a néző számára. Befogadásához nem árt némi (művészi) érzékenység – megértésre elsősorban az ínyencek közt és talán az albínók közt talál.
