A magyar műfaji film kihívásairól, a tanároddal való közös forgatásról, az amatőr szereplőkről – no meg természetesen az inspiráció legfőbb forrásáról is beszélgettünk a Zanox alkotóival.
Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről. Benő, te Egerben végeztél filmkészítő szakon, majd eltelt szinte tíz év és 2017-ben felvételt nyertél az SZFE rendező MA osztályába. Mi történt a kettő között?
Benő: Kimentem egy fél évre Angliába, hogy a Csomagtartó c. film költségvetését megkeressem. Hazajöttem, leforgattuk Szőke Dani operatőrrel és csapatával a filmet, és a mai napig nagyon hálás vagyok nekik, mert végül a megkeresett pénzt nem fogadták el fizetésként, hanem technikára, szendvicsekre és benzinre fordítottuk az összeget. Aztán itthon dolgoztam, reklámfilmeket és tévés munkákat rendeztem, szabadidőmben továbbra is kis- és nagyjátékfilm-forgatókönyveket írtam, közülük néhány rövidfilmet meg is rendezhettem. Az SzFE BA szakára többször is jelentkeztem, de nem vettek fel, aztán filmrendező mesterszakra elsőre sikerült bekerülnöm.
Úgy érzékeltem, hogy van egy váltás a filmjeid sorában onnantól kezdve, hogy elkezdtél az SzFE-re járni. Szerinted ez igaz?
Benő: Fejlődtem, persze, de szerintem nincs nagy váltás a filmjeimben. Ha megnézed a Csomagtartót, ami 2011-ben forgott le, már abban is vannak műfaji elemek, ott is többféle műfaj keveredik, és szerintem van benne humor is. Ha pedig a Bújócskát nézzük meg, azt 2015-ben kezdtük el forgatni, ott is a civil szereplőket és a profi színészeket keverem, megjelennek a karcos helyszínek is. Már akkor is olyan civil karaktereket kerestem, akikhez hasonló színészek között nehezen lenne fellelhető. Kifejezetten vígjátéki kisfilmjeim is vannak, de ezek nem nagyon jutottak el fesztiválokra, és nem is mind tettem nyilvánossá. Úgy gondolom, hogy a Zanox szervesen kapcsolódik a korábbi kisfilmjeim világához.
Nagyon erőteljes a dokumentarizmus a kisjátékfilmjeidben (Bújócska, Gyíkember, Anja), mindezt műfaji keretbe is helyezed, ez egy elég merész vállalkozás és úgy látom, hogy nálad ez működik, szépen megfér a kettő egymás mellett. A főbb szerepeket játszó színészeid vagy kevésbé ismert arcok vagy civilek, akik jól működnek együtt. Szándékosan nem dolgozol ismert színészekkel?
Benő: Engem lenyűgöztek a csehszlovák újhullámos filmek, ahol szintén civilek nagyon hitelesen játszanak, meg a Budapesti Iskola filmjeit is nagyon szeretem. Mikor ezeket láttam, arra gondoltam, hogy bárcsak én is tudnék úgy instruálni civileket, hogy azok hitelesek legyenek annak ellenére, hogy soha nem álltak még kamera előtt. Aztán egyszer elmentem egy közönségtalálkozóra, a Jutalomutazás vetítésére és ott kaptam pár támpontot, amit a kisfilmjeimben kezdtem el kipróbálni, begyakorolni.
Előd, te Kolozsváron színművész-képzésére jártál, hogyan talált meg téged Benő?
Előd: Rám írt Facebookon, hogy lenne egy casting az első nagyjátékfilmjéhez és ha érdekel, akkor küldjek felvételt egy jelenetről. Így továbbjutottam az élő castingra, ami itt volt Budapesten és akkor ott megkaptam a főszerepet.
Hogyan jutott eszedbe, hogy határon túli színészeket is megkeress?
Benő: Többen javasolták nekem marketing-szempontból, hogy ismert arcokat szerepeltessek. Egy ismerős elolvasta a forgatókönyvet és azt tanácsolta, hogy az orvost Thuróczy Szabolcs, Elek Ferenc vagy Stohl András játssza el. Elcsodálkoztam, mennyire messze állhatnak egymástól a színészválasztási szempontjaink, ha ugyanarra a szerepre három ennyire különböző karaktert ajánl. Én máshogy közelítettem meg a dolgot. Hatházi Andrást választottam, mert nagyon barátságos a tekintete, egyfajta apafigura ennek az anyátlan gyereknek. A kisugárzásából azt érezni, hogy egy intelligens és segítőkész ember, és persze nagyon hitelesnek tartom a játékát. Alapkoncepció volt, hogy filmekben kevesebbet szereplő, tehetséges színészeket kérjek fel, ezért alaposan szétnéztem a magyar vidéken és az országhatárokon túl is.
Sok fiatal játszik a filmben, őket főiskolások között kerested?
Benő: Főiskolák, OKJ-s képzések, színitanodák, drámatagozatos középiskolák – amik csak szóba jöhettek, ahol 17-21 év közötti fiatalok színészettel foglalkoznak, azokat a helyeket felkerestem. Viszont a koronavírus-járvány miatt nem engedtek be az órákra, pedig sokkal gyorsabb lett volna bemenni, és rámutatni valakire, hogy akkor „veled szeretnénk castingolni”. Megpróbáltuk elkérni az osztálynévsorokat, de azokat meg személyiségi jogokra hivatkozva nem adták ki az iskolák. Az egyik iskola ügyintézője viccesen megsúgta, hogy nem adhatja ki a neveket, de azok fent vannak a honlapon. Szóval nyomoznunk kellett.
Ez a filmterv nagyon régi – Javában zajlik a Zanox – Kockázatok és mellékhatások utómunkája
A film főszerepét pályakezdő erdélyi színész, Bálint Előd alakítja, a legfontosabb mellékszerepek egyikében pedig a kolozsvári Hatházi Andrást fogjuk látni.
Megkérdeztük az ismerőseinket, ki ismer ebből és ebből az iskolából bárkit, és ha találtunk egy diákot, ráírtam Facebookon, és megkértem, hogy adja meg az osztálytársai nevét. A névsor alapján megnéztem a fényképeiket, és ha valaki hasonló karakter volt, mint amilyet kerestem, akkor felvettem vele a kapcsolatot. És persze mindenkit megkértünk, hogy ha ismer valakit a másik osztályból, vagy egy másik iskolából, adja meg a nevét és így tovább. Ezekből az információkból a végén egy nagy fényképes adatbázist raktunk össze. Ha valaki ígéretes jelölt volt, megpróbáltam róla videót keresni, ha pedig nem találtam, akkor beszélni vele telefonon, hogy halljam a hangját, vagy megkértem rá, hogy vegyen fel egy rövid bemutatkozó videót magáról. A teljes castingot nem egyedül csináltam, Gajdics Dávid operatőr is végig ott volt velem a személyes szereplőválogatásokon, de többen segítettek egy-egy kontakt megszerzésében is, és egy ponton bekapcsolódott Jordi Leila is casting directorként, aki egyébként filmrendező, osztálytársam volt mesterszakon. A Zanoxban sok filmrendező barátom látható kisebb szerepekben, többek között ő is.
Előd, téged Hatházi András, az orvost alakító színész az egyetemen tanított. Milyen volt a közös munka így filmes keretek között egyenrangú partnerként?
Előd: Volt egy olyan eset, hogy a doktor úr helyett tanár urat mondtam felvétel közben.
Benő: „Kötözze meg a tanár urat!”
Előd: Igen. Nekem nagyon jó volt együtt dolgozni vele, úgy éreztem, hogy támogat és bízhatok benne, volt olyan felvétel, ami nekem nehezebben ment és ő megnyugtatott, hogy ne aggódjak, nem fog ő megsérülni. Fél évig tanított az egyetemen, de a felvételi óta ismerem. Azt nem tudtam elengedni, hogy mi tanár-diák viszonyban vagyunk, de úgy érzem, hogy ennek a legjobb oldalát tudtuk kihasználni a forgatás alatt.
Benő: Forgatáson mindenki tegeződött mindenkivel. Ők ketten magázódtak.
Előd: Azt nem éreztem, hogy magánál kevesebbnek gondolna vagy úgy kezelne, mint egy diákot, akit meg kell tanítani, és ez jó is volt: nem kellett amiatt feszengenem, hogy én itt most filmszínészetből vizsgázok Hatházi Andrásnál.
Voltak filmes tapasztalataid? Játszottál ezelőtt is filmekben?
Előd: Igen, Kolozsváron vizsgafilmekben, de ez volt az első nagyjátékfilmem. Nagyon mély víz volt, nem is hittem el, hogy velem ez megtörténik mindaddig, amíg el nem kezdtük felvenni az első jelenetet: ez az egyik menekülés volt, a film végéről. Megpróbáltam a maximumot adni, nagyon sok ember dolgozott körülöttem, volt első-, másod- és harmadasszisztens is (egyetemi vizsgafilmekben maximum egy asszisztens van). Hozzá kellett szoknom, hogy mi történik felvétel előtt és mi van ha leállunk, mire kell figyelnem, ami persze kisfilmben is hasonló, de ez sokkal nagyobb volumenű volt: több ember, több tényező, amire figyelni kell. Kisfilmeknél ritkán forgattunk kint, inkább belső helyszíneken dolgoztunk, itt viszont sok a külső, a reggeli jeleneteket itt csak reggeli fényben lehetett felvenni. Meg sok éjszakai jelenet is van, és augusztusban forgattunk, akkor meg az éjszakák elég rövidek voltak.
Milyen volt a felkészülés? Mibe kellett jobban beleásnotok magatokat?
Előd: A forgatás előtt Benővel és Erdős Lilivel (a filmben Janka) próbáltunk májusban, beszélgettünk a karakterekről meg a film világáról, aztán két jelenetet le is próbáltunk és az operatőr is csatlakozott, képileg is elkezdtük összerakni. Az egyik ilyen jelenet az volt, amikor Misit elhívja Janka a buliba, és mivel ez háromszor van benne a forgatókönyvben az időutazás miatt, ezért három különböző Misit kellett kitalálni ugyanazzal a dialógussal – ezeket finomítottuk. Aztán a forgatáson találkoztunk legközelebb.
Benő: Nekem például nem volt még pánikrohamom, úgyhogy erről sokat beszélgettem szakértőkkel, meg olyan emberekkel, akik már átéltek pánikrohamot – ez egy nehéz feladat volt: hitelesen megrendezni valamit, amit még nem éltem át és soha nem láttam.
Előd, neked volt pánikrohamod?
Előd: Igen, nekem volt, és érdekes módon a májusi próba és a forgatás között történt. De nekem teljesen más volt ez belülről, mint ahogy a felvételeken, ott azért látványosabb kellett legyen. A sajátomat én úgy éltem meg, hogy nem tudtam megmozdulni. Beszéltem a stábból is olyan emberekkel, akiknek volt hasonló tapasztalatuk, és elmondták ők is, hogy hogyan kezdődött el, milyen érzés volt – ezekből próbáltam építkezni. Lili ebben sokat segített nekem.
Benő: A megsebesítéseket, vágásokat is pontosan elő kellett készíteni, milyen sebet, milyen vágást hol kell ejteni, mennyire vérezzen, ha beljebb toljuk a kést, akkor mi lesz, milyen színű a vér. De persze a felkészülés nemcsak ennyiből állt, mindent aprólékosan meg kellett tervezni, találni. Őrült sok munkánk volt az operatőrrel, sok olyan feladatot is meg kellett oldani, ami elsősorban nem rendezői meg operatőri feladat, de ettől lettek olyan helyszínek és arcok a filmben, amilyeneket akartunk.
Az Inkubátor Program keretében forgattad le a filmet, amelynek büdzséje az átlagos magyar filmek költségvetésének töredéke. Voltak-e emiatt nehézségek a forgatáson, milyen kompromisszumokat kellett meghoznod?
Benő: Úgy saccoltuk, kb. 6-szor ennyi pénzből lehetett volna ezt kényelmesen megvalósítani. Voltak olyan részek, amiket át kellett írni „olcsóbbra” vagy ki kellett hagyni a forgatókönyvből, ahogy haladtunk előre az előkészítés során. Lefaragtam a kaszkadőrös jelenetekből, rendőrautókból, helyszínekből, szereplőkből is. A Filmintézet is látta, hogy ez mennyire alacsony összeg, úgyhogy most az új inkubátoros filmek már másfélszer ennyiből forognak. Nekünk nehéz volt ebből ezt kihozni. Ráadásul a külföldi produkciók magas fizetése feljebb nyomja a szakemberek béreit, úgyhogy inkubátort csak lelkesedésből csinál az ember.
Több műfaj keveredik a filmedben: vígjáték, sci-fi, krimi – ezek közül amit kiemelnék, az a sci-fi műfaja, ami jellemzően nem low-budget és nem is egy népszerű zsáner a magyar filmtörténetben – ez egy nagyon bátor vállalás a részedről. A történet adta magát a műfajt is vagy eleve szeretted volna kipróbálni ezt a műfajt és ehhez írtál egy történetet?
Benő: Általában nálam úgy kezdődik az írás, hogy eszembe jut néhány jelenet, ami elkezdi beindítani a fantáziámat és abból – ha kellően érdekes dolgok jutnak eszembe, amik hozzá tudnak kapcsolódni – egyszercsak kirajzolódik egy nagyobb történet: vagy egy kisjátékfilmnyi, vagy akár nagyobb. Valószínűleg az ihlette a sztori alapjait még középiskolás koromban, hogy volt egy lány, aki nagyon tetszett nekem és elhívott egy buliba és mivel én nem ismertem azt a társaságot, nem mentem. Másnap megtudtam, hogy a buliban összejött egy olyan sráccal, aki szakasztott úgy nézett ki, mint én és akkor arra gondoltam, hogy de jó lenne ezt visszacsinálni, vagy mi lenne, ha vissza lehetne csinálni.
Akkor van ebben némi személyesség, a főszereplő egy 18 éves fiú, aki éppen érettségi előtt áll és nagyon félénk, visszahúzódó. Előd, te mennyire érezted magad közel ehhez a figurához? Van köztetek hasonlóság?
Előd: Sokáig azt hittem, hogy nincs túl sok személyes kapcsolódási pontom ehhez a figurához, de aztán most, hogy már láttam párszor a filmet, azt hiszem, hogy sok olyan személyes dolgot használtam fel úgy, hogy nem is volt ez a célom. Például a film közepén, amikor már Misi nagyon próbálkozik, de nem jön össze minden, azt nagyon közel éreztem magamhoz. A végén pedig ahogy megpróbálja érvényesíteni az akaratát, ott is arra koncentráltam, hogy ez zsigeri legyen és ne tűnjön művinek a párbeszéd. Ha a karaktert annyira nem is, de helyzetet próbáltam magamhoz nagyon közelíteni. Az eleje volt a legnehezebb a karakter szempontjából, ahol nagyon sokat kellett visszafognom magamból.
A kisjátékfilmjeidben és ebben a filmben is hétköznapi, egyszerű embereket mutatsz be, akik a társadalom alsóbb szintjein mozognak. Miért foglalkoztatnak ők?
Benő: Őket ismerem. Én is egy hétköznapi ember vagyok, egy Szolnok megyei kisvárosból jöttem és arról készítek filmeket, amihez valahogy tudok kapcsolódni. Nagyon szerettem a csehszlovák új hullámos filmeket, ahol szintén hétköznapi kisemberek szerepelnek és nem kifogástalannak mutatják be őket, hanem van bennük egy kis tökéletlenség. Az emberek nem egyszerűen csak feketék vagy fehérek, nincs ideális gonosz vagy jó, hanem mindenki egy kicsit tökéletlen és én ezt szerettem volna műfaji keretek közé rendezni.
Erőteljesen érzékelhető egy kisrealista vonal a legtöbb filmedben. A szereplőidet már említettük, egyszerű kisvárosi, vidéki emberek, a helyszínek sokszor lepusztult falvak vagy kisvárosi ipari környezet, ezzel erős légkört teremtesz. A Zanox is ebben a szellemben készült, miért fontos ez neked?
Benő: Szerintem Magyarországon nagyon nehéz műfaji filmeket készíteni, pláne akciófilmet. Én úgy érzem, hogy úgy érdemes ilyet csinálni itt, ha az magyar, és nem pedig egy amerikai másolata, hiszen ha itt megnéz a néző egy magyar filmet, akkor számon kéri rajta, hogy mennyire hiteles. Amerikát olyannak ismerjük, amilyennek a filmek mutatják, de Magyarországot ismerjük testközelből és ha látunk egy filmet, ami nem emlékeztet semennyire az országra, ahol élünk, akkor az engem például nem tud annyira berántani. Az Argo sem tudott volna működni, ha teljesen komolyan veszi az akciófilmes műfajt, és a hőseiben nincs semmi esetlenség. A magyar hős nem olyan, mint James Bond, hanem pocakos, borostás és susogós dzsekije van.
Nyugtató nélkül is élvezetes – Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
A tavalyi, kellemeske Űrpiknik után újra egy fiatal rendező-forgatókönyvíró első sci-fi nagyjátékfilmje indítja a magyar filmes nyarat. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának keretében készült Zanox – Kockázatok és mellékhatások ráadásul még az Űrpikniknél is kiforrottabb, humorosabb, és ez a szellemes, magabiztos időutazós mozi mutatja, hogy a magyarországi szórakoztató filmek jövőjéért senkinek nem kell aggódnia.
Nagyon üdítő ebben a filmben, hogy a fiatalokat tényleg fiatalok alakítják, élethűen, az idős tanárok valóban jó arcok, a pultos lány megfelelően idegesítő – egyszóval hitelesek a karakterek. Amikor keresel egy ilyen szereplőt, akkor neked már megvan a fejedben, hogy mit akarsz vagy a szerepet igazítod ahhoz az amatőrhöz, akit jónak gondolsz és megtaláltál?
Benő: Legtöbbször először megvan a forgatókönyv és a karakter, ahhoz keresek szereplőt, de volt már olyan, hogy megihletett egy nagyon karakteres srác, Madlena László. Két barátom novellája inspirálta a Gyíkember című kisfilmemet, de a két sztorit Laci karaktere mosta össze és csinált belőle egy harmadik történetet. De legtöbbször megvan a fejemben a történet és a karakter, aztán bejárom az országot, hogy megtaláljam azt, aki el tudja játszani.
Olyan emberekkel dolgozol, akikből sok minden intuitívan is jön. Színészvezetés során mennyire adsz szabad kezet a szereplőidnek? Volt-e olyan például itt a forgatáson, hogy valami meg volt írva a könyvben, de Előd másképp mondta/csinálta és az jobb lett, mint amit te kitaláltál?
Előd: Volt olyan jelenet, amit Benő átírt az alapján, ahogyan Lilivel játszottunk és improvizáltunk. Legfőképpen azt próbáltam hozni, amit Benő kért, de volt olyan, hogy ez másképp sikerült és akkor ahhoz igazodtunk. Mindig úgy vettem észre, hogy kb. az ötödik felvételnél volt meg az, amit akartunk, minden felvételnél kicsit igazítottunk, átbeszéltük és így jutottunk el a végső verzióig.
Benő: Viszont ötnél többször már nem érdemes felvenni, utána már elveszik az energia, meg hát idő sem volt rá.
A filmben az időutazás miatt sok esemény megismétlődik. Mennyire volt nehéz újra és újra ugyanazt eljátszani, de mégis egy kicsit másképp: maradjon is hiteles a jelenet, de azért érezhető legyen a fejlődés is?
Előd: Sokat próbáltunk a változással kapcsolatban és voltak egyértelmű kapaszkodóim ezeknél a részeknél. Például az első időutazás után a csodálkozás, a harmadiknál már a magabiztosság – mindig volt valami, amit tudtam használni és segített abban, hogy a jelenet, ami körülöttem ugyanaz, nekem valahogy más legyen.
Benő: Felvettük előre a próbákon, hogy milyen legyen az első Misi, milyen legyen a második. Együtt visszanéztük a felvételeket, megbeszéltük, hogy mi volt jó, mi működött. Elődnek nagyon gyorsan kellett átkapcsolni az egyik karakterből a másikba és mindig ugyanazon a szinten kellett maradni, amikor annak a karakternek a további jeleneteit felvettük. Például amikor beálltunk egy képre egy helyszínen, akkor azt fel kellett venni mindegyik idősíkban. Előd először elmondta a visszafogott Misi szerepet, aztán az „első időutazás utánit”, és így tovább. Ezt nagyon profin csinálta. Van benne egy nyomógomb, amit megnyomunk és egyből át is alakul.
Előd: Ez is azért van, mert nagyon pontosan leszögeztük, hogy mi a különbség. Amikor először vettünk olyan jelenetet, ami többször megtörténik, ezt ki is tudtam így tapasztalni, hogy mi is ez a gomb, amit meg kell nyomnom magamon ahhoz, hogy eljussak abba az irányba, amit előtte megbeszéltünk.
Mit csináltok most? Kinek mi a következő lépés?
Előd: Nekem az államvizsga következik és aztán nem is tudom, döntéseket kell hoznom azzal kapcsolatban, hogy mihez is kezdjek. Én alapvetően színházi ember vagyok, azt tanultam, de a film premierje miatt ebben kicsit el is bizonytalanodtam – remélem, hogy majd magabiztosabb leszek.
Költöznél Magyarországra vagy inkább Erdélyben képzeled el a folytatást?
Előd: A filmes lehetőségek miatt költöznék Magyarországra. Egy előző interjúban még egyértelműen azt mondtam, hogy csak színház, most már nem tudom. Kell az a szerencse, hogy valaki pont olyan alkatot keressen, mint én egy filmhez – és utána megint vége, üresség és bizonytalanság.
Benő: Szeretnék újabb filmeket készíteni, ez most egy nehéz menet volt, sok munka, sok stressz. A következő játszódhatna egy helyszínen kevés szereplővel, arra is van ötletem. Egészen különböző filmeket szeretnék készíteni, ahogy a kisfilmjeim is változatosak, úgy a nagyfilmekben is változatos szeretnék maradni. Nagyon tetszenek azok a rendezők, akik többféle stílusban és műfajban is jót tudnak alkotni. Nekem is van mindenféle filmtervem, nem szeretném önmagamat utánozni, új területekre szeretnék eltévedni. Most éppen egy tévéfilm tervem van pályáztatás alatt, és vannak megvalósulatlan kisfilmes terveim is, de valahogy most jobban rááll az agyam a nagyjátékfilmes ötletekre.
