Hatházi András

Ezt írtuk róla

Kulisszák mögött, kamera előtt VI. – Erdélyi filmszínészportrék: Hatházi András

2017. október 22.

A Filmtett új videósorozatában erdélyi (film)színészekkel beszélgetünk a színészi szakmáról, a kamera és a színpad közti különbségekről, meg egyéb kulisszatitokról. A sorozat utolsó részében Hatházi Andrással ültünk le beszélgetni (no meg indultunk útra biciklizni), aki nemcsak színházi és filmes színészi munkásságáról ismert, hanem temérdek felnövő színésznemzedék tanárként is tiszteli.

„Nem szeretem a technikákat” – Beszélgetés Hatházi András színművésszel

2010. október 15.

Hatházi Andrást nem kell bemutatni a színházat kedvelőknek: brassói születésű, a kolozsvári társulat tagja, többszörös UNITER-jelölt és nyertes. Színészmesterséget is oktat: egyetemi docens, 2005–2009 között a BBTE Színház és Televízió Karának dékánhelyettese volt. Emellett ír: tudományos szövegek mellett verset, drámát, forgatókönyvet. Mi most filmszínészként, a nemrég bemutatott Morgen főszerepe kapcsán kérdeztük ki.

Filmjei a Filmtetten

A fiúk országa

Színes kisjátékfilm, 17 perc, 2022
Szereplő

Egy meleg pár, János és Feri egy erdélyi város nyugdíjas lakói. Háborítatlan életüket egy régi ismerős feltűnése dúlja fel...

Zanox – Kockázatok és mellékhatások

Színes vígjáték, 2022
Szereplő

A kétes eredetű házipálinkák sok fejfájást okoznak, a Zanox nevű kísérleti szerrel viszont lehetővé teszik az időutazást. Ráadásul más piákkal ellentétben nem előre, hanem a múltba. Misivel is ez történik, akit a következő reggelen a másnaposság helyett ismét az érettségi vár. A szokatlan helyzettel élve Misi bátrabban kezdeményez Jankánál, akibe régóta szerelmes [...]

Kapcsolódó cikkek:

A feltaláló

Színes életrajzi, filmdráma, 120 perc, 2020
Szereplő

Dr. Béres József kutató sorsa, a Béres Csepp megszületésének története.

Elolvasom a kritikát

Valan – Az angyalok völgye

Színes bűnügyi, filmdráma, 109 perc, 2019
Szereplő

Péter nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyan [...]

Elolvasom a kritikát

Arest

Színes filmdráma, 126 perc, 2019
Szereplő

1983-ban egy építészt lekapcsol a Szeku egy nudista strandon...

Elolvasom a kritikát

Nova

Színes filmdráma, rövidfilm, 15 perc, 2018
Szereplő

A film egy középkorú, magányos férfi életének megváltozásáról szól. Egyszerre mese és antimese, ám a film meseszerű mivolta feloldódik a két szomszéd életének realitásában: egymásban találják meg azt a valamit, ami kimozdítja őket addigi élethelyzetükből.

A Sárga csikó nyomában

Színes és fekete-fehér ismeretterjesztő, 50 perc, 2016
Szereplő

Az 1910-es évek derekán a Janovics Jenő színházigazgató által vezetett kolozsvári filmgyár több mint hatvan filmet mutatott be a legismertebb magyar színészek és a legjobb rendezők, operatőrök közreműködésével. Az első világháború után a némafilm korszakának egyik legtermékenyebb magyar filmes műhelye  bezárta kapuit, az azt követő évtizedekben pedig különböző úton-módon majdnem az összes film megsemmis [...]

Morgen

Színes filmdráma, 100 perc, 2010
Szereplő

Nelu őrként dolgozik egy szalontai szupermarketben, napjai egyformán telnek. Aztán egyik nap valaki megpróbál átlógni a magyar-román határon, és pénzt ajánl fel neki.

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott