A Gyöngyössy Bence (rendező) és Kabay Barna (író) alkotópáros arról volt híres, hogy a ’30-as évek magyar mozijait újrázták, majd mikor ezzel látványosan becsődöltek, történelmi személyiségek és sorsok felé tekintettek. Régóta tervezett projektjük volt egy, az immunerősítő készítményt feltaláló tudósról, Béres Józsefről (1920-2006) szóló biopic elkészítése. A feltaláló e projektnek a harmadik filmes változata, amely a száz éve született kutató emlékének felidézésére jó, megértésre viszont már kevésbé.
A magyar film 2010-es években elkezdődött reneszánszát főleg a dramaturgiai megújulás jellemzi. Ezen hullám egyik legnagyobb nyertese a több évtizeden keresztül tetszhalott, majd látványosan feltámadó tévéfilm műneme. Évek óta készülnek a jobbnál jobb képernyős remekek (Örök tél, Akik maradtak), amelyek régebb csendben, sokszor visszhang nélkül tűntek volna el az archívumokban, az utóbbi években viszont a kritikai siker, sőt a nemzetközi forgalmazás egyik záloga e filmek mozis bemutatása lett. A feltaláló is egy ilyen újrahasznosított film. 2015-ben még Kabay és Petényi Katalin készítette el a Béres József életútja című dokumentumfilmet, amelyet aztán színházi előadás, majd 2016-ban Cseppben az élet címmel életrajzi kötet követett. Az e könyvből forgatott „sorozatadaptációt” Kabay és Petényi forgatókönyvéből, Gyöngyössy rendezésében 2019-ben mutatta be a Duna TV és most ebből vágták össze a centenáriumra frissített moziverziót.
Az, hogy Béres József életútja vászonra kívánkozik, kétségtelen. Az már kérdéses, hogy vajon pont a Kabay-Gyöngyössy féle módozatban volt-e szükség erre az adaptálásra. Hiszen a film jószerivel szenzációt üldöző, szappanoperás feszültséggel mutatja be a béresi életművet, pedig a tudós szélmalomharca jó példája lett volna a korszellem bemutatásának. Maga Béres József sem volt egyedül akkor, amikor ki kellett állnia készítménye és igaza mellett, s ebben a harcban még a magyar filmművészet is vele volt. Kósa Ferenc ugyanis Balczó András öttusázóról készített Küldetés (1977) dokuja mellett forgatta Az utolsó szó jogán… címmel monstre filmjét (1976-1986) a tudósról, amely azért nem került bele a filmes kánonba, mert forgatását tíz évre letiltották és az elkészült anyag több mint 3 órásra duzzadt.
A feltaláló tehát egy nagyívű projekt vége, egy sorozat zanzásított változata. S talán nem is tett olyan rosszat az anyagnak a vágás, mert igaz ami az igaz: a tempóval nincs gond. De ettől még tévéfilm marad, ráadásul a Gyöngyössy-Kabay páros mítoszépítő didaktikája csak szépen dramatizálja az amúgy wikipédiából is megismerhető eseményeket. Sőt, tulajdonképpen már a film trailere is elmeséli kronológiailag az egészet: Béres József természetszerető apa, istenfélő anya gyermeke, imádja feleségét és a szabolcsi természettel összhangban élve az igazság és az egészség élharcosa – nemcsak egy fizikailag gyengített nemzetet újít meg, de lényével szellemileg fel is szabadítja. Béres (Gáspár Tibor) agrármérnökként dolgozik egy gépállomáson, majd barátja, Teichmann (Trokán Péter) segítségével a kisvárdai mezőgazdasági kísérleti intézethez kerül. Munkája mellett egyre inkább hatalmába keríti a nyomelemeket a szervezetbe juttató készítmény kifejlesztése. Ám Teichmann halála után új kommunista főnöke, Hollósi (Hatházi András) mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Elkezdődik Béres hosszú harca az államhatalommal, a szert először saját magán, majd testvérén, Irénen (Für Anikó) próbálja ki, és végül özönleni kezdenek hozzá az emberek, a közvélemény is felfedezi. Szeretet és árulás veszi körül, többször rabosítják, végül bíróság elé kerül.
S minden jószándék ellenére talán itt van A feltaláló legnagyobb csúsztatása. Ugyanis a Kádár-korszak nem egy látható, kiválasztottak rémuralmán alapuló, fojtogató diktatúra volt, hanem egy konformizmuson és lojalitáson alapuló nihilista szolgarendszer, ahol többmillióan voltak elnyomottak és elnyomók. Béres sztorija azért fontos, mert pont teljesítménye emelte ki a többiek közül, ütött rést a késő kádárizmuson, míg másokat a lojalitás jellemezte. Hollósi karaktere ezt érzékeltetné, de megmarad a sötét lelkű, áruló antagonista figurájánál.
A film dramaturgiája feszült, ám párbeszédek szájbarágósak. A „ha segíteni tudsz másokon, azt megtenni kötelességed”, vagy „az igazság nem derül ki, de a hazugság mindig” jellegű szózatok jól mutatják, hogy a forgatókönyvíró, Petényi Katalin miképpen is gondol a nézőjére. Ennek a hatásmechanizmusnak rendelődik alá a rendezés és a képi világ is. Ugyan Csukás Sándor szép tájképei kellemesen járják be a szabolcsi tájat és a Tisza-partot, de ő sem tudott mit kezdeni a kis költségvetéssel: a párbeszédes szcénáknál többször visszatérő helyszínek, az éles kisvárosi utcák és a szemérmes városi miliő jellemzi. A film íve tíz évet ölel át: a készítmény feltalálására, a gyógyítás sikerére, majd Béres meghurcolására koncentrál. Gyöngyössy nem bíz semmit a véletlenre, fordulatait egy-egy virágos rét látványával húzza alá, s a jelentéstől függően hol szomorúan viharos ez, hol veszélyesen vörös (pipacsos), hol kedélyesen napraforgós.
Az, hogy A feltaláló részben nézhető film, az főleg a színészek teljesítményének köszönhető. Ez azért is meglepő, mert a kifejezetten egysíkú párbeszédek és karakterek között cseppet sem érezni, hogy Gáspár Tibor ne vette volna komolyan a „betegesen igazságos” kutató karakterét. Hasonló a helyzet a Huszárik Kata által alakított Katóka támaszt nyújtó feleség-alakjával. Ráadásul szintén élmény Székely B. Miklós ráncos, megtört gondnok-alakítása is, aki ebben az evangéliumban Júdás szerepét tölti be. Azonban itt is vannak mélypontok, pl. Trill Zsolt játéka Nagy László költő szerepében ripacskodásnak és komolytalannak tűnik.
A feltaláló a két órás játékideje alatt sajnos csak a felszínt kapargatja: tanítani akar, nem éreztetni. Nem kapott helyet sem Béres második világháborús múltja (szemben az ’56-os eseményekkel), sem gyermekeinek története, sem a kutató mellett kiálló emberek küzdelmei. A film jószerivel begyakorolt, klisészerű, avítt, nyugdíjasklubokba való viaszos műemléket állít. Kár érte. Ha az igazi (és valós) drámára vagyunk kíváncsiak, akkor valahogyan be kell szereznünk Kósa gigantikus dokumentumfilmjét… Azt is megpróbáltatás végignézni, de azt cseppet sem fogjuk bánni.
