Öt újabb pályakezdő alkotó az Inkubátor Programban Öt újabb pályakezdő alkotó az Inkubátor Programban

Öt újabb pályakezdő alkotó az Inkubátor Programban

A Nemzeti Filmintézet ötödik alkalommal elindított Inkubátor Programjának nyertesei között újra van erdélyi alkotó – Moldovai Katalin –, a filmtervek között, a Moldovai Katalinén kívül is van még erdélyi témájú – egy Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről szóló filmdráma Csoma Sándor rendezésében. A program anyagi és szakmai segítségével Baranyi Benő, Miklós Ádám és Szabó Mátyás is elkészítheti első mozifilmjét.

Az elmúlt hónapokban fejlesztett forgatókönyvek és az alkotók online prezentációi alapján az NFI által felkért szakmai zsűri választotta ki az öt nyertes filmtervet a tíz döntős közül. A zsűrit Böszörményi Gábor filmforgalmazási szakember, Deák Kristóf Oscar-díjas rendező, Horváth Márta filmvásárló, -szerkesztő, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Krigler Gábor kreatív producer alkotta.

Az Inkubátor Program 5.0 nyertesei:  

  • Szabó Mátyás: Kukkoló (dráma, fantasy): Ábel (28) médiumként dolgozik: ha becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemszögét képes látni, és így segít őket megtalálni. Zárt, érzelemmentes élete azonban felborul, amikor hibázik, és egy felnőtt nő, Vera (27) szemén keresztül kezd el látni. Vera egykor maga is elveszett, és azóta viszi magával a traumát. Nem találják a helyüket a világban, de amikor együtt vannak, és Ábel Vera szemén keresztül lát, mindketten boldogok. A különös idill azonban nem tartható fenn örökké.
  • Csoma Sándor: Magasságok és mélységek (dráma) – A történet főszereplője Sterczer Hilda, aki tehetetlenül kénytelen végigkövetni, ahogy hegymászó férje, Erőss Zsolt tragikus körülmények közt meghal. Özvegyként a férje habitusával próbál megbirkózni a közvélemény elvárásaival és a média támadásaival. A gyászfolyamatot azonban pont ez a megfelelési kényszer hátráltatja. Időbe telik, míg bevallja magának, hogy segítségre van szüksége a tragédia feldolgozásához. Meg kell találnia saját identitását, hogy elkezdhesse megteremteni az új élet alapjait.
  • Miklós Ádám: Mélypont Érzés (dokudráma) – A Mélypont Érzés egy egész estés dokumentumfilm, amely három szerfüggő felépülését követi végig, ahogy dr. Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátria és Addiktológia Intézet vezetőfőorvosa a sziklamászás által forradalmasítja a terápiát. Zsolt maga is felépülő függő és egyfajta mentorként végigkíséri a bentlakók rögös útját, ahogy a szakadék széléről indulva egy hegy csúcsán találják magukat.
  • Moldovai Katalin: Teljes napfogyatkozás (dráma) – Anát, a középiskolai tanárnőt az egyik szülő feljelenti, mert sokkolja, hogy fia a tanárnő kérésére, egy homoszexuális párt megjelenítő filmet néz otthon. Valójában, a Teljes napfogyatkozást, a tanár szorgalmi feladatként javasolja a diákoknak, Rimbaud és Verlain korának élethű ábrázolása miatt. Ez a racionális magyarázat senkit nem érdekel, az iskola helyt ad a feljelentésnek és vizsgálat indul. Anának egy olyan abszurd helyzetben kell igazolnia magát, ahol a valódi tények megismerésével senki nem foglalkozik. Az iskola és a vizsgálóbizottság csupán az elhangzott vádakra hagyatkozik. A magára maradt tanárnő olyan társadalmi jelenségek ellen kezd el küzdeni, mint a megfélemlítés és az észérvek elutasítása. A filmterv egy Romániában pár éve megtörtént eseten alapul.
  • Baranyi Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások (kisrealista sci-fi vígjáték) – Misi 18 éves, vidéki, félénk srác, aki a nagyanyjával él egy panel lakótelepen. A helyi gyógyszergyár Zanox nevű kísérleti gyógyszerét szedi pánikrohamai ellen, mert az ingyen van. Évek óta szerelmes Jankába, az osztálytársába, de nem mer közeledni felé. Az érettségi estéjén Janka bulizni hívja őt, de túlizgulja a dolgot, ezért jócskán elkésik. Egyedül bóklászó szerelmét megtámadják, ami miatt Misi magát okolja. Bánatában elfogad egy korty kétes eredetű pálinkát egy idegen bácsi műanyag flakonjából. A pia és a gyógyszer keverékének nem várt mellékhatásai vannak, például időutazás.

A 2015-ben indított Inkubátor Program célja a pályakezdő alkotók bemutatkozásának elősegítése. A programra a diplomás, de első egész estés filmet moziban még be nem mutatott rendezők, illetve azok az alkotók jelentkezhettek, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi fesztiválokon. Ezúttal először azok a rendezők is jelentkezhettek, akik Magyarországon országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek. A kezdeményezés rendkívül népszerű a pályakezdő filmesek körében, összesen 60 pályázó jelentkezett első mozifilm tervével – közölte a Nemzeti Filmintézet.

Az öt nyertes film gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmnél 24 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak az NFI a filmkészítés során az anyagi támogatás mellett szakmai támogatást is biztosít.

Az Inkubátor Program keretében korábban 24 elsőfilmes csapat kapott támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt. Tavaly ősszel mutatták be Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmjét, a Z generációról szóló első magyar mozifilmet, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámáját, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé engedett bepillantást. Visky Ábel Mesék a zárkából című kreatív dokumentumfilmje az év elején készült el. Bakony Alexa Egy fiú című dokufilmje, Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra A legjobb dolgokon bőgni kell című dramedyje, Kis Hajni Külön falka munkacímmel készülő első mozifilmje, továbbá Lőrincz Nándor és Nagy Bálint Legjobb tudomásom szerint (korábban Garázsmenet) című drámája az utómunkánál tart. Javában tart a gyártása többek között Szirmai Márton diktatúrákon átívelő, Hol rontottam el? című animációs filmjének és számos filmterv gyártás-előkészítésén dolgoznak a fiatal alkotók.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat