Forog Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje Forog Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje

Forog Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje

A Vándorló levelek egy gyermekmentéssel foglalkozó, huszonéves srác sci-fi-elemekkel dúsított, hamisítatlan kelet-európai közegben játszódó története: ha behunyja a szemét, képes az elveszett gyerekek szemével látni.

A három éve érlelődő filmterv a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában nyerte el végleges formáját, és idén januárban a filmintézet 67 millió forinttal támogatta a gyártást is. Bár a koronavírus-járvány megnehezítette az előkészületeket, március 17-én elindulhatott a 25 napos tervezett, budapesti helyszíneken és stúdióban zajló forgatás. A felvételekre a legszigorúbb biztonsági előírások betartásával – egészségügyi óvintézkedésekkel, távolságtartással, maszkviseléssel, folyamatos teszteléssel – kerül sor.

„Az elsőrangú szereplőgárda kiválasztása mellett a rendező kiemelt figyelmet fordított a film egyedi látványvilágának a megteremtésére is. Szeretné ugyanis a nézőket kimozdítani a szerelmes filmekhez fűződő megszokásaikból, és merészen mást akar mutatni nekik annál, mint ami a műfaji keretekből fakad” – áll a produkció közleményében.

A film hivatalos szinopszisa: Ábel (Vilmányi Benett) a különleges képességekkel rendelkező, húszas évei végén járó fiatalember, a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, és így segít őket megtalálni. Munkája az élete, amit csupán a vénkisasszony Mituk nénivel (Nagy Mari) oszt meg. Viszont minden megváltozik, amikor hibát vét, és egy felnőtt nő, Vera (Hartai Petra) látására csatlakozik rá. Neki köszönhetően elkezdi másként látni a világot, és különös kapcsolat kezd köztük kialakulni. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, azonban ez a szokatlan összhang nem tartható fenn örökké…

Szabó Mátyás 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Határ című vizsgafilmjével Karlovy Varyban debütált, legutóbb pedig a 90-es években tomboló ufóláz közepette egymásra találó férfi és nő románcát dolgozta fel a Jövetel című kisfilmjében.

A Vándorló levelek forgatókönyvét Szabó Mátyás, Mikó Csaba és Barcsai Bálint írta. A film operatőre M. Deák Kristóf (FOMO – Megosztod, és uralkodsz) felel, látványtervezője Töröcsik Ambrus (Senki szigete), jelmeztervezője Kasza Emese (Mei Kawai, ReCirquel), zenei világát Keresztes Gábor (Drakulics elvtárs, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) fogja megteremteni. A film vezető producere Iványi Petra (FOMO – Megosztod, és uralkodsz).

A pályakezdő rendező első nagyjátékfilmjének premierje 2022-ben lesz.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo