Visszavonták három inkubátor-nyertes film támogatását Visszavonták három inkubátor-nyertes film támogatását

Visszavonták három inkubátor-nyertes film támogatását

Az NFI Inkubátor programjának öt tavalyi nyertese közül hármat írásban értesítettek, hogy a filmterveket nem javasolják beadni a gyártási pályázatra.

Az öt 2022-es inkubátor-nyertes alkotó közül hármat februárban levélben értesített az NFI, arról, hogy a forgatókönyvet ugyan elfogadták, de a filmintézet saját mérlegelési jogkörében úgy döntött, hogy a győztesnek megítélt filmterveket nem javasolják beadni a gyártási pályázatra, vagyis közölték velük, hogy nem tervezik támogatni a filmet – tudta meg a HVG

Az érintett három filmterv az Anyám, a szörny (r. Rudolf Olivér), a Könnyű álom (r. Berényi Andor) és A gondozó (r. Hernádi Ambrus). A HVG információi szerint Dávid Attila Távolság című filmje átkerült a mozifilmestől a tévéfilmes döntőbizottság hatáskörébe, egyedül az ötödik film, Nagy Borbála A világ eredete című filmtervének státusza nem változott. A lap által megszólaltatott producerek elmondásuk szerint nem kaptak magyarázatot a döntésről, csupán „annyi hangzott el, hogy nem pénzügyi okról van szó”.

A teljes riport itt olvasható. A filmtervekről itt lehet részletesebben olvasni.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?