Január 20-áig lehet jelentkezni a filmintézet „inkubátorába” Január 20-áig lehet jelentkezni a filmintézet „inkubátorába”

Január 20-áig lehet jelentkezni a filmintézet „inkubátorába”

Az első egészestés filmek mellett újdonság, hogy animációs rövidfilmek támogatására is lehet pályázni.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjába első egészestés – legalább 70 perces –, kis költségvetésű játékfilmek és dokumentumfilmek terveivel lehet pályázni január 20-i határidővel. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális értéke játékfilm esetében 135 millió forint, dokumentumfilm elkészítésére 40 millió forint.

Idén először legfeljebb 5–10 perces animációs szerzői rövidfilmek gyártásának támogatására is lehet pályázni szinopszissal és treatmenttel. Az animációs film elkészítésére max. 20 millió forint a támogatás a filmalkotás hosszától, és az alkalmazott animációs technikától függően. 

A programra jelentkezhetnek diplomás, de egész estés filmet még be nem mutatott rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Olyan alkotók is pályázhatnak, akik országos sugárzású televízióban vagy streaming platformon bemutatott televíziós rövidfilm vagy sorozatepizód rendezői voltak.

A forgatókönyv/filmterv-fejlesztésben részt vevő filmtervek kiválasztásának határideje várhatóan 2025. március közepe. A fiatal alkotóknak a Nemzeti Filmintézet a filmkészítés során az anyagi támogatás mellett szakmai segítséget is biztosít. A felkészülést a Fast Forward Program keretében szervezett workshopok is segítik. A tíz legjobbnak ítélt filmterv közül a novemberi pitchfórum szakmai zsűrije és közönsége választja ki az öt nyertest.

A teljes felhívás elérhető a Nemzeti Filmintézet honlapján.

(az NFI közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger