Badits Ákos első nagyjátékfilmjét, a sci-fit drámai és vígjátéki elemekkel ötvöző Űrpikniket a Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatják be Veszprémben, majd július 1-től látható országosan a mozikban. A fiatal rendezővel Zalatnay Ciniről, súlyproblémákról, űrlényekről, és a Twin Peaks-ről is beszélgettünk.
Szász János és Janisch Attila osztályában végeztél az SZFE-n, 2014-ben. Mi volt a legfontosabb, amit a filmrendezésről tanultál? Ki hatott rád a legerősebben?
A filmrendezést szerintem nem lehet iskolában megtanulni, viszont vannak az SZFE-n olyan tanárok, akikre fel lehet nézni – Janisch Attila például nekem egy ilyen ember. A horrorfilm-elemzései nagyon pontosak voltak! És ő volt az a tanár, akit hajnali háromkor is fel lehetett hívni, annyira szívén viselte a projektjeinket. A rendezésre igazán nem lehet felkészülni… ha az ember sok filmet néz, értelmezi őket, tanulja a filmnyelvet, az nagyon jó alap. Ezután az a legfontosabb, hogy milyen a stábod, milyen emberek vesznek körül. Én nem Pesten nőttem fel, nem ismertem itt senkit, szóval az önmagában nagyon nagy dolog volt, hogy felvettek az SZFE-re. Soha nem volt túl nagy az önbizalmam, szóval ez nagyon sokat dobott rajtam.
Mit gondolsz, miért vettek fel elsőre?
Már a kezdetektől nagyon őrült filmterveink voltak, amit az ember vagy nagyon utál, vagy nagyon bír, de mindenki valahogy viszonyul hozzá. A felvételi filmem a Kis gömböc története volt, horrorköntösben elmesélve. A feladat az volt, hogy személyes történetet vigyünk, és a felvételin azt elemezgettük, hogy vajon mitől személyes ez a nagydarab, mindent behabzsoló karakter – én akkoriban nagyon vékony voltam, de számomra az evés problémaköre, a súlykérdés mindig központi volt. Azt hiszem, az tetszett nekik, hogy úgy volt személyes a filmem, hogy ugyanakkor műfaji volt és könnyen befogadható. Ez nekik új hangnak tűnt akkor, úgy tudom. Szerintem Janischnak nagy szerepe volt ebben, mert ő nagy horror-rajongó.
Benedek Ágotával írtátok első játékfilmed, az Űrpiknik forgatókönyvét. Sci-fi köntösben beszéltek nagyon is hétköznapi dolgokról, esendő karakterekről. Mennyire vagytok benne a forgatókönyveitekben és a karaktereitekben?
Emlékszem arra a napra, amikor bemutattuk a diplomafilmünket, a Boglárkát és elkezdtünk azon gondolkozni, hogy kéne egy nagyjátékfilm… persze Vajna nem jött oda, hogy itt van százmillió forint, forgassatok valamit, úgyhogy jobb híján leültünk Ágotával és lelkesedésből összeraktuk az Űrpiknik koncepcióját. Leültünk egy kávézóban, egyből bejött az űrlény-tematika, illetve valamiért Ágotával mindig két karakterben gondolkozunk, úgyhogy ez is adott volt. Az űrlény-szemszög, a különcség, kívülállóság jellemző ránk, Panna is különc, kívülálló karakter – ők voltak meg először. Ez több, mint hat éve történt.
Benedek Ágota forgatókönyvíró a rendezőről
Biztos vagyok benne, hogy mindenki szuperlatívuszokban nyilatkozik Ákosról és minden, amit mondanak, IGAZ. Egyetlen történet pontosan leírja a szakmai és a baráti kapcsolatunkat: életünkben egyszer vesztünk össze annyira nagyon, hogy sírásig fajult a helyzet, amikor annyira reszketeg idegállapotba kerültünk az Űrpikniknek adott zöld út bizonytalan mivolta miatt, hogy vitába keveredtunk azt illetően, lehetséges-e levitálni. Nekem ez két dolog miatt fájt nagyon: az egyik, hogy Ákos soha semmit nem húz át a lehetetlenség vonalával könnyedén, nyitott még a legvalószínűtlenebb jelenségekre is, amivel folyamatosan szélesíti a saját és mások perspektíváját. A másik, hogy engem ő a barátomként és alkotótársként is biztosít arról, immáron 10 éve, hogy ha kitaláltam valamit, akkor annak biztosan van létjogosultsága. Soha nem szűnik meg biztatni, motiválni és bátorítani. Senkit. Ő a világ legszeretetreméltóbb rendezője. JAA, és kijavítja az elírásaimat a forgatókönyvben! NINCS még egy ilyen.
Jó a film magyar címe, de az angol még jobb: Garbage Theory. Honnan jött az űrszemét-elmélet?
Az élet születésének kérdése már az első forgatókönyv-verziónál középpontba került, ezzel kapcsolatban kerestünk elméleteket, így jött szembe az űrszemét-elmélet, ami szerintem fantasztikus. Eszerint úgy alakult ki az élet az Univerzumban, hogy szétszóródott a bolygók között, mint a szemét. Ez a filmben nincs mélységeiben kibontva, de innen jön az angol cím. Egy angol cikk szerint úgy kell ezt elképzelni, mintha az űrlények utazgattak volna, nagy piknikeket tartva lakatlan bolygókon és otthagyták volna a szemetet maguk után. Ebből alakult ki az élet. Ez Panna elmélete a filmben és innen jött a magyar cím is.
Hogy kerültél a Proton Cinemához? Hogy kell elképzelni, amikor az ember beállít egy producerhez és elmeséli, hogy leszáll egy űrlény a Földre, hogy megmentse Zalatnay Saroltát?
Diplomafilmünknél, a Boglárkánál tanultam meg, hogy a szűk stábot leszámítva az emberek egyből nem tudnak rákapcsolódni a filmtervünkre, értetlenül állnak előtte, mert annyira elrugaszkodottnak tűnnek az ötleteink. Ezért az Űrpiknikhez egyből készítettünk egy moodboardot és összevágtunk egy moodvideót is, hogy megfoghatóbb legyen, miben gondolkozunk. Ez jó kapaszkodó volt anno a tanárainknak, és később a producereknek. Épp befejeztük a forgatókönyvet, amikor felhívott Ligosztájeva Annamária a Proton Cinemától, hogy tetszett nekik a Boglárka és nincs-e valami filmtervünk, amit beadhatnánk együtt az Inkubátor Programra. Nem vagyok ezoterikus arc, de hiszek abban, hogy ha valamire nagyon rákoncentrálsz, arra rá tudnak kapcsolódni emberek. Petrányi Viktóriának is olyasmi volt az első reakciója, mint anno a tanárainknak: hogy ez teljes őrület, ő mégis – vagy éppen ezért – lát benne fantáziát.
Nem akarok spoilerezni, de érdekel, volt-e olyan verzió, amiben nem volt benne Zalatnay Cini?
Az első verziókban még Karády Katalinért rajongott az űrlény, de azt éreztük, hogy nem kielégítő, ha a film végén odamegy a sírjához. Amikor felmerült Zalatnay Cini neve, elég őrült gondolatnak tűnt, hogy önmagát alakítsa ebben a furcsa, stilizált valóságban. Nem ismertem behatóan Cini munkásságát, csak a nagy slágereit. Amikor Ágotával elkezdtünk olyan 70-es évekbeli énekest keresni, akinek ma is jól hangzik a zenéje – és nem ironikus felhanggal lehet csak használni –, Cini számai tűntek megfelelőnek: ott van a vad, karcos rock, de iszonyú jó lírai számai is vannak, pl. Az idők peremén, amely fontos szerepet kap a filmben. Az ő zenéjében ez a kettősség jó rezonál a filmmel, amiben szintén vannak lírai pillanatok. Nagyon megfogott Ciniben, hogy a Wikipédia szerint ő operaénekesnek készült tinédzserkorában, és fantasztikusan tehetséges volt, azonban egy mandulaműtét miatt teljesen megváltozott a hangja, karcos és rekedt lett, de ő nem adta fel az álmát, hanem pont ebből a hátrányból kovácsolt előnyt. Filmünk karakterei is kicsit így működnek.
Ő mit szólt, amikor megkerestétek és elpitcheltétek neki a film ötletét?
Egy olasz étteremben találkoztunk. Én előtte nem aludtam napokig, mert tudtam, hogy ha ő nem vállalja ezt a szerepet, akkor ez a film nem lesz, vagy nagyon más lesz, mint amit szeretnénk. Amikor előadtuk neki, hogy a film története szerint egy űrlény azért jön a Földre, hogy rajongása tárgyát, azaz őt megmentse, Cini konkrétan azt hitte, hogy ez a Kész átverés show… nagyon nevetett, de volt benne egy távolságtartás. Ekkor kipakoltam neki a moodboardokat és elkezdett megtörni a jég. De azt hiszem, mégsem az egójára hatott a dolog elsősorban, hanem elkezdte érdekelni a sztori, és különösen a benne lévő anya-lánya kapcsolat. Rögtön a találkozó végén mondta, hogy ő ezt akarja, nem érdeklik az anyagiak, ő ezt mindenképp megcsinálja.
Szereted az esendő, botladozó, antihős karaktereket. Nálad játszotta egyik első filmszerepét például Rainer-Micsinyei Nóra, az Űrpikniknek pedig Takács Zalán az egyik főszereplője. Árpa Attila és Varga Veronika sem épp kézenfekvő választás a mellékszerepekben. Ki segített a castingban? Mi volt az elsődleges szempont a színészválasztásnál?
Ágotával közösen találjuk ki a karaktereket és óhatatlanul belekerülünk. Mindig kicsit kívülállók voltunk, még az SZFE-n is annak számítottunk, és ilyenek a karaktereink is. Muhi Zsófi volt a casting director, a Boglárka volt az egyik első munkája castingosként és szerintem fantasztikus ebben! Mindenkinek vele kéne dolgoznia, elképesztően éles szeme van. Én nagyon introvertált vagyok, mindig zavarban vagyok az első találkozásnál egy színésszel, Zsófi nagyon sokat oldott ezen. Közösen ötleteltünk, de igazából Takács Zalánt, Árpa Attilát és Varga Veronikát is ő javasolta. Azt hittem, hogy ezt a stilizált színjátszást nem csinálják olyan sokan, amit a filmünk megkíván, de erre is rácáfolt ez a casting-folyamat. Árpa Attila pl. kék kontaktlencsében jött a castingra és kitalált egy űrnyelvet. Ettől iszonyatosan meghatódtam!
Introvertált emberként hogy lehet filmet rendezni? A stábodtól azt hallottam, hogy a legjobb hangulatú forgatás volt…
Forgatáson van bennem egy fura váltás… ilyenkor kicsit kinyílok és szociálisabb leszek, mert a film ezt kívánja meg. Tényleg nem kellett kiabálni a forgatáson, a stábból nagyon erős koncentráció áradt, még az egy napos színészek is beleadtak mindent, mert azt érezték, hogy itt létrejöhet valami különleges dolog. Remélem, hogy nem fognak csalódni! Ez a legnagyobb izgalmam, hogy a stáb hogyan fog reagálni.
Bacskai Brigi vágó a rendezőről
Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, mert nagyon jó vele együtt dolgozni. Van egy nagyon erős víziója, viszont maximálisan hagy kibontakozni. Emiatt nagyon jó hangulat van munka közben. Gyakran, ha felmerül egy probléma a vágószobában, előkapja a laptopját és helyben készül egy VFX-draft, amitől organikusan tud épülni az anyag. Nagyon nyugodt, nem igazán lehet kibillenteni a lelki egyensúlyából. Ami idegesítő benne, hogy vita esetén sokszor bedobja, hogy megmutatta az Anyukájának és neki nagyon tetszett. Meg, hogy sokszor be nem áll a szája vágás közben… van, hogy énekel, van, hogy híreket olvas fel.
Az Inkubátor Program keretében forgathattad le az első játékfilmedet, amelynek költségvetése az átlagos magyar filmek költségvetésének tizede. Mi volt a legnagyobb kompromisszum, amit emiatt meg kellett kötni? Téged inspirálnak vagy frusztrálnak a keretek?
Végül nem inkubátoros film lett: noha arra kértek fel Vikiék, rájöttünk, hogy abba a 70 milliós keretbe nem férnénk bele, úgyhogy sima pályázat útján kaptunk végül támogatást, 82 millió forintot. Engem minden frusztrál, szóval ez a kiindulási alap! [Nevet.] Én kreatív szempontból semmit nem változtatnék. Kezdettől fogva tudtuk, hogy ez a film kevés pénzből fog elkészülni és szerintem ez egy kreatív kihívás is. Az az egy zavart nagyon, hogy a stáb beleadott apait-anyait, de nem kaphatták meg azokat a napidíjakat, amiket egy normál költségvetésű filmben megkaptak volna. A kis költségvetés segít a valóságban tartani a dolgot, hogy érezd, hogy ez a mi koszos kis Budapestünk valahol. Ha több pénz lett volna, lehet, hogy nagyon elszállunk vizuálisan, ami nem feltétlenül tett volna jót a végeredménynek.
Osztálytársaid, barátaid vettek körül a forgatáson, hogyan állt össze a stáb? Úgy tudom, hogy a vezetéknevetek kezdőbetűje miatt lettetek összesorsolva a csapat oroszlánrészével az egyetem első évében.
Amikor minket felvettek, akkor indult az első 6×6-os évfolyam, együtt indították a rendezőket, forgatókönyvírókat, operatőröket, vágókat, hangmérnököket és gyártásvezetőket, és azt hiszem, ez volt a legnagyobb előnye ennek az iskolának, hogy együtt tanultuk a szakmát és már a kezdetektől stábok alakultak ki az évfolyamon belül. Ez később hatalmas előnnyé vált, velük forgattam most az első játékfilmem és szívem szerint mindig velük dolgoznék! Valóban B-vel kezdődik mindenkinek a vezetékneve, és annak ellenére, hogy Ágotának is, az első időszakban nem ő lett hozzánk sorsolva, vele kicsit később találtunk egymásra. Nagyon fontosnak tartom, hogy a filmkészítés csapatmunka, a forgalmazó Mozinet sajtósától is kértem, hogy ne csak engem nyomjanak – és nemcsak az introvertáltságom miatt, hanem azért, mert a többi kreatív stábtag is nagyon sokat tesz hozzá egy filmhez és méltatlanul keveset vannak említve.
Hazánk egyik legmenőbb és legtapasztaltabb elsőasszisztense, Szigeti Csilla volt a jobbkezed az első játékfilmedben. Milyen volt vele együtt dolgozni?
Csilla egy csoda! Annak ellenére, hogy nincs B betű a nevében, olyan szintű biztonságérzetet adott a tapasztalatával és a pozitív energiáival, hogy engem is nagyon megnyugtatott a jelenléte és a stáb működésére is nagyon jó hatással volt.
Szigeti Csilla rendezőasszisztens a rendezőről
Ákosról csak jókat tudok mondani. Mint ember kedves, udvarias, figyelmes, lovagias, empatikus, jó humorú, gyermekien ártatlan is tud lenni, jóhiszemű, nagyon jó a társaságában lenni. Mint filmes iszonyú felkészült, nagyon ért az utómunkában rejlő lehetőségekhez. Pontos, precíz, és jó hangulatú vele a forgatás. Jó ízlése van, és egyedi elképzelései. Jól instruál. Alkalmazkodik a helyzetekhez, nem bajkereső. Jó ember és kolléga.
Miért vonz a sci-fi vonal? Milyen filmek, rendezők inspirálnak, kik képviselik ezt a műfajt?
Ez az örök legnehezebb kérdés! Arra, hogy filmrendező legyek, a legerősebb hatása talán a Twin Peaks sorozatnak volt gyerekkoromban, az asztal alá bújva néztem. David Lynch iránti rajongásom akkor kezdődött és azóta is tart. Nem gondolom, hogy az én munkásságomat össze lehet mérni az övével, de számomra nagyon inspiráló, hogy az az őrület, amit ő képvisel, ilyen népszerű tud lenni. A másik nagy ikon Tim Burton, a fura, kívülálló karaktereivel és eszméletlenül egyedi világával. Sajnos a mostani filmjei már nem ilyenek. A Marslakó a mostohám is nagy kedvencem, és nagyon megörültem, amikor egy kommentelő megemlítette az Űrpiknik trailere alatt.
Minden filmed tele van CGI-jal és ezeket részben vagy egészben te csináltad. Költségvetési kényszer volt, hogy az Űrpiknik vizuális effektjeinek felét te csináltad?
Igen, ez abszolút költségvetési kényszer.
Kibírnád, hogy nem te csinálod?
Eddig azt mondtam volna, hogy igen, de ehhez a filmhez készült utólag, a karantén időszaka alatt egy furcsa, animációs montázs, amit elképesztően élveztem csinálni és úgy gondolom, hogy ezt nem tudtam volna „kívülről” megrendezni. De minden másról nagyon szívesen lemondtam volna, annál is inkább, mivel egy nagyon szuper VFX-es csapat, az Almost Friday Studio dolgozott a filmen. Egyébként nem azért kerülnek VFX-snittek a filmjeimbe, mert én odavagyok ezért, hanem mert költséghatékony. Főleg úgy, hogy én csinálom, ingyen. Ha kell egy hegy, de nincs olyan elérhető helyszín, ahol van hegy, odarakok egyet utómunkában. Nagyon szeretem a fizikai megoldásokat is, az Űrpikniknél az volt a vágyam, hogy ha pl. kinézünk egy űrhajó ablakán, az ne greenscreen legyen, hanem vetítés, de ez sajnos rettentően drága lett volna.
Hol tanultad a digitális utómunkát?
Vidéken, ahol felnőttem, nem volt lehetőségem arra, hogy filmeket készítsek, nem volt sem eszköz, sem stáb. Ezért animációkat készítettem, mert ezeket egyedül is meg tudtam csinálni. 12 éves lehettem, amikor elkezdtem tanulni az After Effects nevű programot, online tutorial videókból. Ez is Lynch-nek köszönhető egyébként, ő mesélte egy interjúban, hogy After Effectsben animálgat. Nagy vágyam, hogy egyszer animációs filmet csináljak. Ugyanezzel a stábbal dolgoznék, ott aztán tényleg nagyon egyedi világokat tudnánk kreálni!
Budapestnek nagyon izgalmas, egészen egyedi arca jelenik meg a filmben. Hogyan lehet egy űrlény szemével ránézni a városra? Hogy kerestétek a helyszíneket?
Az űrlény szemszöge volt számomra a legkönnyebb, mert én is így nézek Budapestre, vidékiként. Az operatőr, Balázs István Balázs kocsijával jártuk a várost, amikor épp volt egy kis szabadideje és kerestük az izgalmasabb spotokat. Az volt a cél, hogy egy szubjektív Budapestet mutassunk be, úgy, ahogyan nem feltétlenül látod minden nap. A mi valóságunkban játszódik a film, a két főszereplő outsider karaktere mégis egyedi, szubjektív hangulatot kölcsönöz neki.
Balázs István Balázs operatőr a rendezőről
Egyetem első osztályában sorsoltak minket össze, vezetéknevünk kezdőbetűje miatt. Nagyon vizuálisan gondolkodik és kommunikál, ami nagyon megkönnyíti a közös munkát. Ákos egyediségre törekszik, és a stábtagjait is erre biztatja. A legkedvesebb, legkorrektebb ember, akivel valaha dolgoztam, rendkívül szenzitív a stábra és ezzel nagyon jól el tudja érni, hogy mindenki a maximumot nyújtsa. Rendkívül nagy filmes műveltsége van, az Űrpiknik előtanulmányaként minden sci-fit végignézett a ’30-es évektől, amelyben űrlény szerepel.
Az operatőröd, Balázs István Balázs azt mondta, hogy egyediségre törekszel, és nem akarsz olyat csinálni, amit már más megcsinált. Lehetséges ez 2021-ben?
Ez nem feltétlenül igaz… és egyébként azt sem gondolom, hogy lehet olyat csinálni, amit még nem csináltak meg mások. Viszont az fontos, hogy csak olyan filmet csinálj, amiben 100%-osan hinni tudsz, és te alkotóként is szívesen néznél. Nem egyediségre, inkább valamilyenségre törekszünk. Az mindenképp fontos, hogy a néző valahogyan viszonyuljon ahhoz, amit csinálunk: vagy nagyon utálja, vagy imádja – persze inkább az utóbbi. Az Űrpiknik műfaji klisékkel játszik – a dráma, a vígjáték, a sci-fi kliséivel – talán ez a turmix kiadhat egy olyan ízt, ami nem feltétlenül mindennapi és ezerszer látott.
Nehéz időszak ez a moziknak, mozifilmeknek… viszont azt gondolom, ilyen könnyed, eredeti, szórakoztató filmekre van most igény. Mióta várja az Űrpiknik, hogy bemutassák? Neveztétek fesztiválokra?
Tavaly ősz óta van dobozban, friss hír, hogy bejutott a Taipei-i Filmesztiválra, aminek nagyon örülök, mert izgat, hogy fogadják külföldön ezt a furcsa, kelet-európai ízt, sci-fi köntösben. A másik nagy álmom, hogy felkerüljön valamelyik nagy nemzetközi streaming-szolgáltatóra. Valaki meglátná Amerikában pl. a Netflix kínálatában, hogy Garbage Theory, és megakadna rajta a szeme, hogy mi ez az őrültség?! – erre vágyom leginkább. Ha pedig bekerülne a Netflixen a TOP10-be, az nekem nagyobb elismerés lenne, mint egy Oscar-díj! A Netflix számomra a demokráciát testesíti meg: arra kattintasz, amire akarsz és rengetegféle ízlést kiszolgál.
Veszprémben lesz a magyarországi premier a Magyar Mozgókép Fesztiválon és nagyon remélem, hogy lesz nyáron sok szabadtéri vetítés. A vírushelyzet miatt sokkal szívesebben invitálnám az embereket kertmoziba, mintsem zárt térbe. Ez illik is a filmhez, szerintem az is jót tesz neki, ha valaki megiszik előtte egy-két fröccsöt. Azt gondolom, hogy ez egy pozitív, életigenlő mozi, remélem, hogy jót fog tenni az emberek lelkének!
Bohács Tamás hangmérnök a rendezőről
Ákos elképesztően varázslatos ember. Tehetséges, mindig nagyon felkészült, tudatos döntéseket hoz. Mindemellett élénken él benne egy kisgyermek, aki mindenért rajong, ami a filmmel kapcsolatos. Irtó nagy rugalmasságot és alkotói szabadságot ad a közös munka során.
Hogy látod, a mostani filmtámogatási rendszerben terem neked babér?
Az az igazság, hogy még nem adtunk be új filmtervet, meg szeretnénk várni, hogy mennyire szólítja meg a nézőket ez a film. Mindenképp jó eszköz lenne a kezünkben, ha minél többen megnéznék, és nem csak két-háromezer ember ülne rá be a moziba. Ez a filmterv is eléggé nehezen indult a Filmalapnál, de remélem, hogy fogunk tudni egy olyan következő projektet prezentálni, ami talán őrültség lesz, mégis átcsúszik a szűrőn. Nagyon vonz a tévé is, szeretnék sorozatokat csinálni Ágotával. Olyasmit szeretnék csinálni, amit minél többen megnéznek – ha nem is való mindenkinek.
Mit csinálsz, amikor nem játékfilmet rendezel? Vállalsz alkalmazott munkákat? Megtalálnak ilyenek?
A rendezésből – főleg ilyen kis költségvetésű filmek esetében – nem lehet megélni, szóval muszáj bevállalni alkalmazott munkákat is. Én rendezőként nem tudok alkalmazott munkákat vállalni, mert olyat én nem tudok rendezni, amiben nem hiszek 100%-osan, ha nem azzal fekszem és kelek. Emiatt a reklámrendezés sem igazán fekszik nekem. Ezért inkább animációkat csinálok. Azt le tudom nyelni, ha például csúnya színű dolgot kell animálnom, ami nem feltétlenül az én ízlésem.
Van már következő filmterved? Mikor fogtok horrort forgatni?
Nagyon-nagyon szeretnék horrorfilmet csinálni, de elsőre nem mertem volna bevállalni. Akármilyen őrület is az Űrpiknik első hallásra, azért nem akkora kockázat, mint egy horror. Az nagyon sok szempontból rizikós, ráadásul én egy egy helyszínen játszódó horrorban gondolkozom, ami nagyon hamar kifulladhat. Viszont, ha jó, akkor a legerősebben tud hatni a nézőre. Ebben a nehéz, sokszor lélekölő szakmában nagyon sokat vissza tud adni az, amikor a moziban érzed a nézők a rezgését. Legutóbb az Örökségen, Ari Aster filmjén éreztem ezt nagyon erősen. A terem egyik felét beszippantotta és rettegtek, a másik fele viszont kívül maradt és nevetett, hogy oldja a feszültséget. Ennyire sokszínű reakciót szerintem csak a horrorral lehet kiváltani.
