Mennyit vállalsz és mennyit bírsz? – teszi fel a kérdést Schwechtje Mihály, aki magára vonatkozóan is megválaszolja azt: a Sünvadászat karakterorientált története és határidő-logikája kiválóan építi a feszültséget, ami könnyen bekúszik bármelyik, a meghasonulás érzésével valaha szembesült néző bőre alá.

Akármennyire próbáljuk behúzni a kéziféket, többnyire rá vagyunk kényszerítve, hogy lépést tartsunk rohanó világunkkal. Ilyenkor a legnagyobb kihívást nem feltétlen az időmenedzsment vagy a rendszerezés jelenti, hanem a kapkodás, a kötelezettségek okozta stressz, és csak azért imádkozuk ezekben a szorult helyzetekben, hogy legalább minden simán menjen. Boglárka (Mari Dorottya) egyébként sem egy nyugodt természet: csendes, ám láthatóan szorongó típus, aki rendes ember lévén lehetősége szerint kerüli a konfliktust. Épp eléggé izgul közelgő énekvizsgája miatt, mégis elvállalja, hogy vigyáz unokatestvére, Tamás (Polgár Csaba) kisgyerekeire. A széthullófélben lévő család mindkét tagja – de különösen a feleség, Zita (Jakab Juli) – érzelmileg is erősen támaszkodik a lányra, ám hamar az válik a legkisebb gondjává, hogy két tűz közé került: egy óvatlan pillanatban az egyik gyerek, Vilike mágnesevésbe kezd, Bogi pedig rettegni kezd a figyelmetlensége következményeitől.

A Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) rendezője új filmjében remekül vonultatja fel a különféle konfliktustípusokat, valamint okosan játszik azok ürügyeivel. A főszereplő akarva-akaratlanul csúszik bele az őt nehezítő körülményekbe – nem válik világossá például, hogy elfelejtette-e regisztrálni párját a vizsgakoncertjére, vagy eleve nem szerette volna, hogy jelen legyen –, tehát rossz döntések, illetve rajta kívülálló okok is nehezítik az életét, ezzel abszolút hiteles képet adva a jelenkori ember küzdelmeiről. Bogi alapvetően nem egy önsorsrontó fiatal, pusztán maximalizmusra törekszik – vagy híres opera-énekesnői karriert vizionáló nagyapja láttán inkább úgy fogalmaznék: arra nevelték –, és a legkisebb ellenállás törvénye szerint cselekszik.

Azzal is tisztában van, hogy a járókelő-effektus bizonyítása bűn, így mikor tétlenül nézi, ahogy a buszról leszálló lány elejt valamit, vagy ahogy kivárja, hogy a kisfiú belehal-e a mágnes lenyelésébe, racionális következtetésnek tűnik, hogy cselekvésképtelensége miatt bűnhődnie kell. Mások elvárásaihoz felérni eleve abszurdum (Boginak „pótanyukaként” olyan kihívásokkal kell szembenéznie, amikkel nem képes megküzdeni az életkora, élethelyzete miatt), de rémisztő szembesülni a ténnyel, hogy saját magunknak sem tudunk megfelelni, továbbá hogy a kvantitatív teljesítményünket leszámítva senkit nem érdekel, kik vagyunk mi valójában, mik a vágyaink, milyen dolgok fontosak nekünk igazán.

Nagy amplitúdók helyett apró, de annál kitartóbb rezgések jellemzik a narratívát és a színészi játékot egyaránt. Az elfojtott aggodalom, a bénító ijedelem végig önazonos marad Bogi figurájával, Mari Dorottya pedig kitűnően alakítja a hazugságspirálba került főhőst. A Sünvadászat az „egy nap-filmek” sorát erősíti (pl. Egy nap, 2018; Január 2., 2024), a közelgő vizsga és az elkerülni vágyott tragédia mellett pedig a kézikamerás közeli felvételek is egyre növelik a frusztrációt. Központi karakterként minden kis részlet és atrocitás Bogi felé mutat: a válást fontolgató Tamás és Zita saját hiányosságaikat, hibáikat is a bébiszitterre vetítik (Tamás jutalompontokat osztogat a kislányának azért cserébe, ha hazudik az anyjának), így Schwechtje és írótársa, Szurdi Panni differenciálja ugyan az esetek súlyosságát, de senkit sem ment fel a felelősség alól. Hiszen ha a gyerekem a mindenem, miért töltök vele olyan kevés időt? A megalkuvás végigkíséri a cselekményt, Bogi kálváriája pedig komoly önvizsgálatra készteti a nézőt.

Éppen a történet jól felépített, kevés szereplőt mozgató, centralizált stílusa miatt hat kissé vadhajtásnak Tamás és Zita kialakult vitahelyzete a hagyományos családmodell kapcsán. Míg Bogihoz, a gyerekekhez és a keletkezett kaotikus szituációhoz kapcsolódva látjuk őket, addig megfelelően járulnak hozzá a folyton fokozódó feszélyezettséghez, azonban amint kilépnek e bűvkörből és ketten maradnak, kissé esetlegesnek tűnik a jelenlétük. Polgár Csaba és Jakab Juli – utóbbi kifejezetten – remekel a manipulatív, szétszórt apa, illetve a rutinműveletekben és az anyaságban való feloldódás ellen küzdő nő szerepében, és közös jeleneteik alátámasztják a film alaptézisét, miszerint az őszinte beszéd viszi előbbre a világot. Hosszúra nyúlt epizódjaik ugyanakkor gyengítik is a Bogi szenvedését kísérő nyugtalanító atmoszférát. Ennek ellenére az alkotók képesek fenntartani a már-már thrilleri görcsösséget a játékidő nagy része alatt, és a saját gyomrunkban is érezhetjük a mágnesek egyre durvább szorítását.

Hiába helyezi át néhány pillanatra a hangsúlyt a Sünvadászat a mellékszereplőkre, soha nem felejt el felszólalni a túlterheltség, az elidegenedés, a kiszolgáltatottság, a(z ön)kizsákmányolás, ám legfőképp a pszichénkben dúló viharok elnyomása ellen. Schwechtje filmjében nincsenek idolok, az emberi mulasztás minden rétegben adott, így mindenki elszámoltathatóvá válik. Másokra háríthatjuk a problémáinkat, és sündisznóvá gömbölyödhetünk, de (jó esetben) a lelkiismeretünk úgysem hagyja, hogy örökké a sötétben bujkáljunk.