Déva
Szőcs Petra
2018
Déva

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 8 (2)

8 (2)

Szerinted?

0

Déva

Színes, magyar, román, 76 perc, 2018
Magyar cím
Déva
Nemzetközi cím
Deva
Román cím
Deva

Történet

Katót, a dévai árvaházban élő tinédzser lányt hajszárítás közben megrázza az áram. Ez az először banálisnak tűnő esemény teljesen felfordítja az életét. Az árvaházat ellepik az áramszolgáltató szerelői, és még egy új önkéntes, Bogi is megjelenik, hogy segítsen az otthonban helyreállítani a rendet. Katót annyira elbűvöli Bogi, hogy teljesen újra kell értékelnie a saját világlátását.

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Ezt írtuk a filmről:

„Lynchnek a transzcendentális meditációját kipróbálnám” – Beszélgetés Szőcs Petrával és Nagy V. Gergővel a Déva kapcsán

Alig pár évvel ezelőtt Szőcs Petra még a Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját vihette haza a Csoszogj úgy-ért, tavaly pedig első nagyjátékfilmje már Velencében debütált. Interjúnkban a Déva rendező-forgatókónyvírójával, Petrával és a film társforgatókönyvírójával, Gergővel beszélgetünk költőiségről, mágiáról és a nehéz szeretetről.

Interjú, 2019. október 18. – írta

Árvalányhaj – Szőcs Petra: Déva

A Déva, a kolozsvári születésű Szőcs Petra első nagyjátékfilmje az amúgy verseket is író rendezőnő költői vénáját idézi leginkább a nézők elé.

Kritika, 2019. január 14. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Déva

Déva

Színes filmdráma, 76 perc, 2018

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

8 (2)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond