Az idei Damjan Kozole-film, a Féltestvérek macedón-szerb-szlovén együttműködés eredménye. Balkáni összefogás. Ha úgy tetszik, posztjugoszláv film. A CineFesten nézhette meg a nagyérdemű.
A rendezőnek nem a Féltestvérek az első nagyjátékfilmje. Ő készítette a Arany Medvére is jelölt Zöldhatárt (Rezervni deli), a Munka egyenlő szabadságot (Delo osvobaja), ami németül a többrétegű jelentéssel bíró Arbeit macht freinek lett fordítva. De ő rendezte a Szlovén lány (Slovenka), vagy a Nightlife (Nocno zivljenje) című, koprodukcióban készült filmeket is. Kozole művészi kézjegye könnyen észrevehető. Témaválasztásai, képi világa, a drámaiságban megbúvó fanyar humor és persze a szlovén környezet könnyen felismerhetővé teszik a rendezőt. De filmjeit Peter Musevski szerepeltetése is összeköti. Habár Kozole nem állítja feltétlenül előtérbe a színészét, Musevski szerepei hangsúlyos részei a filmjeinek. Valószínűleg ő hozza be a képbe a rendező alteregóját, de az biztos, hogy sokszor az ő karaktere képviseli ezeknek a filmeknek egy fontos, de mégis kissé háttérbe szoruló nézőpontját. Gondolok itt arra, hogy a rendezői fókuszban többször is inkább nők állnak. A színész pedig ilyenkor nem mást képvisel, mint e női sorsok vonatkozásában fontos karaktert, a férjet, illetve az apát.
A színész a Féltestvérekben is a nők közötti összekötő kapocsként funkcionáló férfit játssza. És bár a film a nők egymáshoz viszonyulását helyezi előtérbe, végig jelen van az is, hogy ezek a nők a férfihoz fűződő viszonyuk által lettek ilyenek. Elvégre a történet egyik lényeges eleme, hogy ezek a nők igazándiból nem ismerik egymást. Féltestvérek. Kozole pont azt igyekszik megfigyelni, hogy az egykoron elvált férfi első és második házasságából származó lánya hogyan tud összeszokni egy mindkettejüknek nehéz életperiódusban, a férfi ljubjanai lakásában összezárva. De hangsúlyozom, a férfi végig megmarad háttérfigurának. A rendező a női karakterek megrajzolására koncentrál inkább ténylegesen, az apát/férjet inkább meghagyja ködös szereplőnek.
A két fiatal nő nemcsak hogy nagyon eltérő karakter, de mindkettő magának való figuraként jelenik meg. Ezt már azzal is jelzi a rendező, hogy különböző kulturális közegből származóaknak festi le őket. A szlovén feleségtől származó idősebb lányt, a depresszív Irinát Urša Menar alakítja, mellesleg ő a film egyik társ-forgatókönyvírója is; a fiatalabb nőt, az apa albán származású második feleségétől való vad Arditát pedig az a Labina Mitevska játssza, aki a filmnek a producere is egyben. Már ez is utal arra, hogy Kozole az alkotás szempontjából nagyon is érintett munkatársakkal dolgozott együtt, mint ahogy az is látható a filmből, hogy az Irinát hozó Menar nem annyira képzett színész. Míg a többiek azok. Ez ad is egy plusz elidegenítettséget a karakterének, ami máshol hátrányt okozna, de a Kozole által megteremtett miliőnek jót tesz. Főleg, hogy ha a néző elfogadja, hogy egy steril ábrázolásmóddal kell megbarátkoznia.
A környezet ugyanis kong az ürességtől. Nincs élénk képi világ. Nincs zene. A szereplők közti párbeszédek csak úgy sugározzák az idegenséget. Nem csak a két fiatal nő között, hanem a nők között általában: nem tűnnek fel barátnők a színen, nincs ábrázolva bensőséges kapcsolat. A fodrászüzletben dolgozó és éppen válófélben lévő Irinának sem a vevőkkel, sem a munkatársaival nincs igazándiból mélyebb kapcsolata. Míg az egyetemi évei előtt álló Arditának pedig inkább ellenségei vannak, akikre kést ránt, ha elborul az agya. Kiemelt szerepet kap az anya-lánya viszony is a Féltestvérekben, illetve az, hogy ezek a személyiségjegyek nem véletlenül alakultak így ki a lányokban. Röviden, a lányok viszonya elég bonyolult az anyjukkal. De védekezésképpen azért az apjukkal is tartják a távolságot. Kettejük viszonya pedig ebben a kényszerű együttélésben annyira kínos, hogy sokszor nevetséges. Ez a film egyik lényeges vonása.
A környezet egy lakótelepi garzon. Illetve annak dohányzó tere, az erkély. A jelenetek egy része ott lett felvéve. A szomszédból a matrac melletti fűtőtest csövein átszüremlő hangok pedig igazi blokkház életképeit teszik elevenné, ez is a fanyar humor egyik forrása. Akárcsak a lányok nyugtatószedése, vagy a párbeszédek ridegsége. Persze ebből a kényszerből a humoron kívül más rétegek is megelevenednek. A két nő múltjába is visszatekintünk, közös gyökereiket is keressük a film nézése közben, és persze a szituációból adódik, hogy ez hosszan nem bírható, valaminek történnie kell. Így a válófélben lévő férj is kap némi drámai szerepet. De ő is úgy van történetbe komponálva, hogy jelenléte egyszerre ijesztő és nevetséges is lehet. Igazából emiatt az elegy miatt is érdekes ez a film. No és persze a homevideósan fényképezett környezet miatt.
Aki szereti a román újhullám miliőjét, annak bizonyára a Féltestvérek nem lesz teljesen idegen. A néző vagy összeszokik vele, vagy teljesen elutasítja. Én magamon az előbbit tapasztaltam. Vontatottságával együtt hatással volt rám, megszerettem.
