A hasznosfilm 2011-ben felbukkanó fogalma (Acland–Wasson) megnevez egy filmcsoportot, amelyet addig jobb híján dokumentarista felvételnek vagy alkalmazott művészetnek tekintettek, ugyanakkor egy szemléletmódot is jelöl: meglátni a filmet, amelyik a hétköznapi élet részévé válik, amivel cselekvéseket végezhetünk el, amivel tudásunkat megfogalmazzuk, tároljuk, átadjuk. Az írás a kolozsvári Fotofilm vállalat némafilmgyártás korszaka után megrendelésre készülő filmjeiben, üzleti modelljében azt a modernitást fedi fel, amelyikben a mozgókép a modenizálódó város partnerévé válik, különféle társadalmi és gazdasági kontextusokban aktív szerepet vállal, kommunikációs stratégiák része lesz.

Noha a fikciós film, és annak is az egészestés játékfilm változata volt a domináns használati módja a 35 mm-es filmnek az analóg mozi évszázadában, a médium története során ennél sokkal változatosabb formák, használati módok jelentek meg, amelyek felfedezése a digitális film korában kezdődött el igazán. Amint a mozi (filmszínház) filmkultúrát közvetítő szerepe zsugorodni kezdett, láthatóvá váltak olyan filmkészítési és -bemutatási módok, valamint olyan filmek, amelyek korábban a filmtudomány figyelmén kívül estek. Sőt, a mozi változó szerepéről szóló kutatások nem csak az analóg filmkultúra újabb rétegeinek, de a mozibajárás élményének az (újra)felfedezéséhez¹ is vezettek (érdemes lenne lokális szinten összegyűjteni a moziba járás élményéről, az analóg mozik működtetéséről szóló történeteket).

A táguló perspektívának köszönhetően feltárulkozó színesebb, változatosabb filmkultúra gondolata kivételesen jól jön a játékfilmgyártás tekintetében peremvidéknek számító térségek filmtörténetének, mint amilyen Erdély is, hiszen itt, kontinuitás híján, még a Janovics Jenő-kezdeményezte játékfilmgyártás is legfeljebb egy elszigetelt hőskornak számít. Játékfilm csak szerény számban maradt fent a korai korszakból, de stabil intézményi háttér híján később is csak elvétve készültek játékfilmek. Viszont a helyiek valójában sokkal többféle formában találkoztak-éltek a film médiumával már a korai években, mint amit az erdélyi némafilm korszakának kanonizációja eddig láttatott. Egyre több nemfikciós filmfajta bukkan elő az archívumokból, illetve ezekről egyre több dokumentáció, elektronikusan is böngészhető forrás áll rendelkezésünkre, amelyek feldolgozása csak tovább árnyalja majd a helyi mozgóképkultúráról kirajzolódó képünket. A kolozsvári filmgyártáshoz kapcsolódó különböző kutatások, gyűjtések, archívumokkal való együttműködések² azt is jelzik, hogy a kutatási irányzatok és az új elméleti keretek mennyire produktívan elő tudnak csalogatni újabb anyagokat az archívumokból, és mennyi megismerésre váró jelenség van még.

Ez az „új láthatóság” valójában tágítja a filmtörténetről, valamint a film használati formáiról kialakult képünket, de módszertani kihívás is egyben, hiszen a szerző- és szövegközpontú filmelemzési apparátus kevésbé alkalmas ezen gyakorlatok megértésére. A hasznosfilm fogalmának megalkotói azt hangsúlyozzák, hogy ők elsősorban a filmre mint kulturális technológiára tekintenek, amely komplex kapcsolathálókat hoz létre és új tudásformákat teremt (Wasson 7). A változó intézményi kapcsolatrendszer, az alternatív, mobilisabb filmtechnikák, a variálódó bemutatási formák vizsgálata mind szükséges ahhoz, hogy a filmnek ezt a másfajta funkcionalitását közelebbről is megismerhessük. Módszertani megfontolásból Thomas Elsaesser a meglévő műfaji, formai kategóriák felfüggesztését javasolja: a dokumentumfilm, kísérleti film, avantgárd film, reklámfilm, propagandafilm címkék magukkal rántják az alkotás/szerző/forma képzetét. Elsaesser kutatásában azért volt fontos felszámolni az éles határt az alkotás és a hasznosfilm között, mert avantgárd filmesek³ „határátlépéseivel” foglalkozott az építészeti reklámipar és a propagandafilm irányába. Az új fogalom pedig dinamikusan tágította a vizsgálandó filmek körét, és átrendezte a kutatás fókuszát is. A nonfikciós filmek így már nem az avantgárd szerzők „megélhetési” műfajaiként tűnt fel, hanem a tudomány, a szórakoztatás és a nevelés köztes terepén elhelyezhető hibridként, amelyik a különböző kulturális gyakorlatok és médiumok egybefonódásából, együttműködéséből (Medienverbund) tevődött össze (Elsaesser 2009, 22). Thomas Elsaesser a film pragmatikus felfogásának kutatását egy három kérdésből álló módszertanra építette: ki volt a megrendelő? Milyen alkalomra készült? Milyen célt szolgált vagy ki volt a címzett? Ebben a felfogásban a nonfikciós film kevésbé tekinthető „műnek”, konstrukciónak, mint eseménynek, amelyik az adott „tér-idő-funkcionalitás” paraméterek szerint megtörténik.

Kérdés lehet számunkra az, hogy az erdélyi némafilmgyártás aranykorának két világháború közötti utóéletéről milyen képet tud festeni ez az újfajta módszertani megközelítés? El kell térnünk attól a hipotézistől, hogy az 1920 után készült munkák a torzóban maradt Janovics Jenő-életmű részeként, késői próbálkozásaiként érthetők meg igazán, ahhoz hogy más, filmre ható erőviszonyokat is felfejthessünk. A filmnek, mint médiumnak milyen társadalmi élete sejlik fel az interbellikus kolozsvári miliőben? Milyen lehetőségeket teremtenek a román és a magyar hatóságokkal való együttműködési keretek? Hogyan válik a filmkészítés munkává (szemben az alkotói, művészi gesztussal) és milyen esélyei vannak egy filmes vállalkozásnak? Milyen helye lesz a filmnek a helyi kulturális aktorok által felvállalt modernitásban?

A következőkben a kolozsvári némafilmgyártás korszaka után létesülő Fotofilm cég két világháború közötti különböző szolgáltatásai és vállalkozásai nyomán létrejövő mozgóképes termékekről mint hasznosfilmekről lesz szó, amelyek létrejöttét kevésbé az aesthetica, annál inkább az utilitas határozta meg. Mielőtt a kiválasztott filmek kapcsán feltennénk az Elsaesser-javasolta módszertan kérdéseit, megalapozásként fel kell vázolni a Fotofilm vállalat mozgásterét és affiliációját az 1920 előtti kolozsvári némafilmgyártással, amennyire azt a kutatás rendelkezésére álló dokumentumok lehetővé teszik.

Üzleti modellek a kolozsvári filmgyártásban: a Transsylvania Rt.-től a Fotofilmig

A kolozsvári némafilmgyártás végét 1920–21-ben nem a hangosfilm technikai fordulata hozta, hanem az első világháború nyomán beállt politikai és társadalomtörténeti változások „állították meg lendületében” – ahogy maga Janovics Jenő fogalmazott (1935, 146). (Azt már csak találgatni lehet, hogy a kolozsvári filmgyártási modell volt-e elég dinamikus ahhoz, hogy átessen egy társadalmi-technikai modernizáción az 1920-as években, és elég nyereséges ahhoz, hogy kellő technikai apparátussal álljon át a hangosfilmre 1927–1930 körül). Az olyan kisebb vállalkozások, mint a Transsylvania Rt. filmkölcsönző- és mozihálózat vagy a Fotofilm vállalat, amelyek Janovics Jenő Transsylvania Filmgyárából⁴ kiválva működtek a két világháború között, nemcsak a játékfilmgyártás hőskorának mementói a kutató számára, hanem figyelemreméltó töredékek, amelyekből retrospektíve rekonstruálható a sikeres filmgyártó vállalkozás architektúrája.

A Transsylvania Filmgyár „névjegykártyája”, amelyiken megjelenik a Foto és a Film mint céltevékenység.

Bár a Fotofilm szintagma már 1919-es dokumentumokon is megjelenik, a cég különböző lapokban megjelent hirdetései alapján a leválás 1922-ben történt meg: ekkor alakult a Fotofilm, mint a Transsylvania Filmgyár különálló szakmai irányt képviselő alvállalata, amely 1929-ben Fekete László, művezető tulajdonába kerül (lásd Ferenczi 2022). Fekete László hozzávetőlegesen 47 kolozsvári némafilm operatőrjeként tett szert szakmai presztízsre, a vállalat a Regina Maria (Deák Ferenc) utca 6. szám alatt működött, az egykori filmgyár laboratóriumának a helyiségeiben (lásd Blos 2021, 221–222).

Még a Transsylvania Filmgyár egységeként reklámozzák az Ellenzékben 1922-ben.

A Transsylvania Filmgyár Rt.⁵ tevékenységi köre a filmforgalmazásra (magyar⁶ és nemzetközi produkciók egyaránt) és a mozik működtetésére⁷ (ezek berendezése, a vetítőgépek is a cég tulajdonában voltak) szűkült. Janovics Jenőnek, mint fő részvényesnek az ebből származó bevételek jelentették a szigorodó törvények szorításában az egyre zsugorodó megélhetési forrást.

Láthatóvá válik tehát, hogy az 1920-as években különböző tevékenységi körök szerint fragmentálódó anyavállalat egykor a vertikális integrációs üzleti modell szerint működött, akárcsak egy hollywoodi stúdiórendszer (lásd Bordwell 1985). Ennek az üzleti modellnek a jellegzetessége, hogy a vállalkozás a teljes termelési folyamat felett rendelkezik: a termék létrehozásától a végső fogyasztóig kontrollt fejthet ki, és ezáltal nagyobb nyereségre tesz szert. Amint azt korábbi történeti és tudományismertető munkákból tudjuk, a Transsylvania Filmgyár vertikálisan integrált vállalatként a forgalmazás és filmbemutatás mellett filmgyártással is foglalkozott. Ez nagymértékben a Kolozsvári Színház intézményére (a társulat tagjaira, az infrastruktúrára) épült, olyan filmgyártás-specifikus alkalmazottakkal kiegészülve, mint forgatókönyvíró, operatőr, világosító, laboráns.

Fotofilm reklám és rövid cégtörténet a tulajdonosváltás után. Keresztény Almanach, 1941.

Az 1920-as rendelkezések következtében a színház magyar társulata épület, infrastruktúra nélkül marad, Janovics Jenő gyakorlatilag a személyes vagyona bevetésével tartja életben a meglehetősen instabil intézményt (lásd Zágoni 2015, 117–119), így a színházra épülő filmgyártás kiesik a vertikálisan integrált vállalkozási képletből. Ezzel nemcsak a különböző területek közötti gazdaságos együttműködés szűnik meg, és az üzleti vetület gyengül, hanem egy művészeti hagyomány is megszakad. Janovics Jenő filmgyártása nemcsak infrastrukturálisan függött a színháztól, hanem esztétikai, intermediális értelemben is kialakult egy termékeny együttműködés film és színház között. Az így készült filmek színpadi előadások és műfajok adaptációjának is tekinthetők (jellemző a melodráma és a népszínmű), a filmképek tablóesztétikájában a színpadi tér köszön vissza (lásd Margitházi 2022), egy 19. század végi, 20. század eleji lokális színházi, irodalmi hagyományt ötvözve az európai presztízsfilm koncepcióval, mint amilyen a francia film d’art nevű kezdeményezés⁸ is volt.

„Mindenkit úgy kell leültetni, hogy benne legyen a gépben” – Az erdélyi némafilm tableau-esztétikája

2022. december 29.

Benne lenni a „gépben”, vagyis jól látszani a képen – tapint rá akaratlanul is a filmkép komponálásának, a kamera számára színrevitt jelenet elrendezésének aranyszabályára Az utolsó éjszaka forgatásáról tudósító névtelen újságíró 1917-ben. A kolozsvári némafilmekből alig maradt fenn néhány, és azok sem mind hiánytalan, teljes változatban, nem véletlen tehát, hogy ritkán értekezünk Janovics, Korda, Kertész, Garas, Mérei vagy Fekete Mihály itt készült műveinek stílusáról vagy vágástechnikájáról. Ebben az írásban mégis arra teszek kísérletet, hogy az erdélyi némafilmet a korabeli európai film stílustrendjeinek kontextusában helyezzem el, és a téma további, filmek híján is megvalósítható kutatására tegyek javaslatot.

Olvasd tovább  

Hipotézisem az, hogy a színház mint intézmény és mint médium leválása-eltávolodása a kolozsvári filmgyártástól nemcsak a helyi játékfilmgyártás végét jelenti, hanem egyfajta modernizáció lehetőségét is magával hozza. A játékfilmek és a hasznosfilmek korszaka között különleges átmeneti fázist képvisel a Világrém című 1920-as egészségügyi kampányfilm, amelyik a dráma és a színpad eszközeit használta fel egyfajta szifilisz-prevenció érdekében. Bokor Zsuzsa kutatásai (2021) fedték fel, hogy a film cselekménye és szereplői hogyan kapcsolódtak a megrendelői szándékhoz: a szifilisz, a prostitúció és a népi orvoslás káros mivoltára figyelmeztető film egy melodrámai és egyben pikáns történetet mesél el, megkettőzve a színpad jelenlétét a filmben (nemcsak a beállítások tablószerűek, hanem mise-en-abyme-szerűen a filmbeli történetben is fontos helyszín a színpad, ahol a főhősök fellépnek). A film egyszerre akarja a film színpadias hagyományának az eszközeivel bevonni, érzékenyíteni a nézőt, és egyben modern eszközként társadalmi hatást elérni.

A hasznosfilm kategóriája, véleményem szerint, sokkal több mint a mozgókép piacosításának alternatívája, hiszen ennek a paradigmának része egyfajta lendület is, hogy a társadalmi valóságban mediálisan is részt kell venni, a film médiuma által alakítani lehet azt. A valóság és a film effajta összefonódása nem újkeletű ebben a korszakban, már a filmtörténet kezdetén jelentkezett abban a realizmusban, amelyiket a Lumière-fivérek filmjei képviseltek prominens módon. A nézőt lenyűgöző látvány és a tárgyiasító prezentáció egyszerre vannak jelen az attrakció mozijában (Gunning 2004): a film külső „szemmel” megmutatja a világot, de egyben aktív formálója is annak. A Világrém esetében a két világháború közötti kultúripar formátumát, a filmes melodrámát veszik át és sajátítják ki a nemi betegségek elleni kampányban, sőt, Bokor Zsuzsa tanulmányából az is kiderül, hogy a film szerzői jogairól Janovics Jenő hivatalosan is lemondott, hogy az Egészségügyi Felügyelőség rendelkezzen a vetítések felett (Bokor 2021. 157). A Transsylvania Rt. vállalati szegregációját követően gyártott, Fotofilm jelzésű hasznos filmek már nem élnek sem a fikció, sem a műfaj, sem a proszcénium jellegű térhasználat eszközeivel. A következő fejezetek célja megvizsgálni a kutatás rendelkezésére álló Fotofilm-filmek vizualitását és „hasznosságát.”

Kihez szól a Világrém? – Egy egészségügyi kampányfilm a 20. század elejéről

2017. december 25.

Az alábbi szöveg elsősorban arra próbál választ keresni, hogy a Transylvania filmgyárban 1920-as években megrendezett Világrém című filmben milyen kapcsolódásokat találunk azzal a kontextussal, amelyben a film született, illetve hogy milyen szálakon kötődik a film cselekménye és a szereplői jellemrajz a megrendelői szándékhoz. A filmről tehát ezúttal nem mint művészi alkotásról szeretnék szólni, hanem mint kampányfilmről.

Olvasd tovább  

A szerzőség kérdését a hasznos film irodalma nem tartja relevánsnak az ilyen típusú mozgóképes termékek értelmezésében, mégis, Janovics Jenő folyamatban lévő kanonizációja⁹ és a Fotofilm filmkészítő tevékenységének relatív ismeretlensége¹⁰ miatt jó, ha külön látjuk a jó kultúrszervezőnek, tehetséges producernek tartott Janovics Jenő tevékenységeit, valamint a Fotofilm vállalatét-Fekete Lászlóét. A legapróbb információk is befolyásolhatják azt, hogy Janovics Jenő 1920 utáni aktivitását hogyan látjuk: mint aki lemondott a filmgyártásról a színház javára (Enyedi 2022), vagy mint aki „a filmkészítés minden fázisában jelen volt” mindvégig (Zágoni 2007. 58). Valóban „túlélőműfajok” voltak a két világháború közötti hasznos filmek? (Blos-Jáni 2021.)

A tisztánlátás érdekében álljon itt egy lista a kronológiai sorrendbe rendezett hasznosfilmekről, amely a Janovics Jenő levelezése, a Fotofilm vállalathoz köthető dokumentumok, a napi sajtó közlései valamint a másodlagos szakirodalom alapján készült. A lista nem tekinthető teljesnek, és valószínűleg vannak benne átfedések is, amit az eltérő címadás vagy a felvételek újrahasznosítása okozhatott.

A táblázatból kiolvashatóak a visszatérő témák, filmtípusok, és megkísérelhető a „hasznosfilmezés” korszakolása is. Míg Janovics Jenő nevéhez inkább bemutatófilmek és kultúrfilmek köthetők (amelyek nagyobb lélegzetvételűek és forgatókönyv-alapúak), addig a Fotofilm két operatőre, Fekete László és Miskovszky István inkább híradófilmekre, riportokra szakosodtak.

Fotofilm jelzésű képeket és cégreklámokat bőven találunk a román sajtóban is, különösen a Realitatea Ilustrată-ban

A Fotofilm két évtizeden át rendszeresen dolgozik a szakmában, a román királyi családnak és a román filmhíradónak erdélyi tudósítójává válik, majd az 1940-es évek elején a magyar filmhíradó (MFI) kollaboránsa lesz. A Fotofilm vállalat az 1919-es rendszerváltás után elég hamar a királyi család kolozsvári, erdélyi látogatásainak akkreditált fotósa és filmese lesz. Az 1930-as hivatalos királyportré elkészítéséről, a fotósok közti versenyről hosszasan cikkezett a korabeli napisajtó is. Az Ellenzék 1930. július 26-I beszámolója szerint Károly király másfél óráig modellt ült az ország minden részéről összehívott fényképészeknek, mert a hivatalos fotóst nem protekcióval, hanem szabad verseny által akarták kijelölni. Ezt a versenyt Fekete László nyerte meg, amit majd évekig referenciamunkaként jelölt meg a Fotofilm vállalat reklámjaiban. A különböző feljegyzésekből rekonstruált filmjegyzék azt jelzi, hogy 1920 és 1937 között rendszeresen kaptak megbízásokat a román királyi családról szóló filmhíradók készítésére. Az Ellenzékben közölt 1931-es reklámban így mutatkoznak be: „A riportfilmek ennek a cégnek a különleges teljesítményei, nem történeik olyan fontosabb esemény, amelyről a Fotofilm a legelső és legügyesebb riportképeket hozná. Ebből adódott azután az a fejlődési fokozat, hogy a cég filmfelvételekre is berendezkedett.”

Művésziparosok Kolozsváron – Fekete László és Miskovszky István fényképész-operatőrök vázlatos életrajza

2022. december 28.

Erdélyi filmtörténeti sorozatunk új része két, fotósból lett kolozsvári filmoperatőr életébe enged betekintést.

Olvasd tovább  

A filmjegyzék láthatóvá teszi azt is, hogy 1934 egy fordulópont a hasznosfilmek gyártásában, amiben Janovics Jenő ismét szerepet vállal. 1934 és 1939 több turisztikai film, kampányfilm készül, amelynek filmterve/snittlistája megtalálható a Janovics Jenő levelezései és dokumentumai között. Ez egybeesik az 1934. február 21-én kelt első beadványával (I/31), amit a román minisztériumhoz intézett oktatási- és propagandacélokra hasznosítható filmek gyártásáról. A beadványt többen is szemlézték és értelmezték már (Zágoni 2007, Enyedi 2022), ezért részletes bemutatása nem szükséges. Kivonatolva: a kultúrfilmek, imázsfilmek gyártásán túl Janovics Jenő egy átgondolt tervet vázol fel a projekt infrastruktúrájának a megvalósíthatóságára is: javasolja a keskenyfilmes formátum bevezetését a 35 mm-es moziformátum mellett. Az 1923-ban megjelenő 16 mm-es formátum költséghatékonyabb megoldásnak ígérkezik, amelynek vetítését a cég alkalmazottjai végeznék, saját hordozható vetítőgéppel, iskoláról-iskolára járva. A moziformátumú filmek bemutatására pedig állandó híradó mozik létesítését javasolja. A költségterv szerint az államot nem terhelné sem a nyersanyag, sem a technikai apparátus költsége, csak a forgatások engedélyeztetését és egy iskolák, mozik fele megfogalmazott rendeletet kér a minisztériumtól, ami kötelezővé tenné a filmek vetítését.

A beadványra nem tudni milyen válasz érkezett, azonban a javasolt témák visszaköszönnek a Janovics által javasolt filmtervekben és a román filmarchívumban töredékeiben megőrzött filmekben is. Ezek alapján gondolhatjuk, hogy pozitívan reagált a minisztérium a hasznosfilmekről szóló javaslatra. Ráadásul Janovics Jenő egyik pályaáttekintő interjújából is az derül ki, hogy tárgyalóképes partnerként tekintettek rá a roman nemzeti filmgyár előkészítésében: „A háború után ugyan több román kormánytól kaptam felszólítást, hogy készítsek tervet arról, hogyan lehetne megindítani a filmgyártást. Természetesen román filmek gyártásáról volt szó. Én pedig úgy terveztem, hogy minden tíz román film mellett elkészíthetek egy magyar filmet is. Elkészítettem a terveket, de nem kaptam választ ezekre.” (Brassói Lapok 1940. 14, Ruffy Péter riportja).

Az Ellenzék 1934-ben hírt ad arról, hogy Janovics Jenő „filmateliert állít fel… miután az új mozirendelet arra kötelezi a mozitulajdonosokat, hogy vasárnaponként kultúrfilmeket vetítsenek”. A híradás szerint oktatófilmüzem létesül majd, melynek technikai részét a Fotofilm vállalat fogja biztosítani.

Hirdetések az Ellenzékben (1934) és a Keleti Ujságban (1936).

Az üzem tényleges létrejöttéről nem szólnak ugyan hírek, de 1936-ban a Fotofilm apróhirdetései bukkannak fel a Keleti Ujságban arról, hogy használt mozivetítőgépet vásárolnának. 1937. november 16-án a Patria című román lapban Cinematograful în serviciul școalei teszik közzé azt, hogy a Kolozsváron bevezetik a kultúrfilmek vetítését az iskolai tananyag részeként, egy iskolások számára létrehozott moziban és a Fotofilm cég együttműködésével. A cég reklámja szerint a kultúrfilmek terén a cég egyedi szolgáltast nyújt: „Este singura întreprindere din Ardeal în această direcțiune, care efectuiază filme înguste pentru școli și filme normale pentru cinematografe” [az egyetelen vállalkozás Erdélyben, amelyik keskenyfilmeket készít iskoláknak és normál filmre dolgozik a moziknak]. Janovics Jenő neve ekkor már nem szerepel a híradásokban.

A mozi az iskola szolgálatában. Cikk a Kolozs megye szintű kezdeményezés gyakorlatba ültetéséről (Patria 1937).

A hasznosfilm-gyártás tervezésének újabb korszaka kezdődik el 1939-ben, amikor Janovics Jenő az MFI-vel kezdeményez együttműködést. Ekkor születik meg többek között a Székelyföldi képeskönyv és az Erdélyi népszokások filmterve is, amelyek végül nem valósultak meg a rendező-producer eredeti tervei szerint (lásd Blos-Jáni 2021). Az ebben a korszakban készült Fotofilm-filmhíradók témái, képei azonban azt jelzik, hogy valójában a leforgatott nyersanyag sokféle hasznosítására törekedtek: a torzóban maradt filmek felvételeit riportként, híradóként hasznosították fel, vagy ugyanabból a nyersanyagból eleve többféle filmes terméket terveztek (II/72).  

Erdély-képek – Erdély és a magyar filmhíradó 1930-1944

2018. december 23.

A mozgókép propagandaszerepe az első világháborút követően nyilvánvalóvá vált, a legtöbb országban igyekeztek ezt a területet kormányzati irányítás alá vonni. Az erdélyi felvételek a kezdetektől folyamatosan jelen vannak a magyar kiadású filmekben, különböző időpillanatokban különböző hangsúlyokkal, de mindig erős érzelmi töltettel.

Olvasd tovább  

A helyi sajtó alapján hasznos filmek nemcsak a Fotofilm vállalat jóvoltából készültek Kolozsváron. Jordáky Lajos filmtörténetében 1918-ig sorolja fel azokat az általa dokumentaristának nevezett filmeket, amelyekről tudomása volt. Alkalmi, amatőr filmesek mellett (pl. Orbán Lajos 1928-ban) gyakran felbukkan az 1913-ban létesült Kinoriport nevű magyar vállalat neve, amelyik helybemutató filmeket, sportfilmeket és haditudósításokat készít, illetve a Mold-film nevű cég (Moldoveanu Gheorghe), amelyik szintén Kolozsvár körzetében aktív, pl. elkészíti a Ferdinand király medvevadászaton (1924) című híradót vagy a román király găinai leányvásáron tett látogatását örökítette meg a Fotofilmmel közösen. 

Riportfotó a Vasárnapi Újság 1924-es számában.

A fennmaradt kolozsvári hasznosfilmek elemzésére egy következő tanulmányban kerül sor.

Ez a szöveg a Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című sorozatunkban jelent meg. Támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Felhasznált dokumentumok:

Janovics Jenő levelezése és más filmes dokumentumok 1921–1945. A Román Nemzeti Filmarchívum Janovics dossziéjának a másolata.

Bibliográfia:

• Acland, Charles R. - Haidee Wasson. 2011. Useful Cinema. Duke University Press.
• Balogh Gyöngyi–Zágoni Bálint. 2009. A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig. Kolozsvár: Filmtett Egyesület–Magyar Nemzeti Filmarchívum.
• Barkóczi Janka. 2017. Ezerszemű filmhíradó. Vizuális propaganda Magyarországon 1930–1944. Budapest: MMA MMKI – L’Harmattan.
• Barkóczi Janka. 2018. Erdély-képek. Erdély és a magyar filmhíradó 1930-1944. Filmtett – erdélyi filmes portál. https://filmtett.ro/cikk/erdely-kepek-erdely-es-a-magyar-filmhirado-1930-1944
• Blos-Jáni Melinda. 2021 (2017). A némafilmektől a híradó- és oktatófilmekig – Janovics Jenő munkássága a két világháború között. In Ferenczi Szilárd - Zágoni Bálint (szerk.): A mozisátortól a tévétoronyig. Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből: 207–223. Kolozsvár: Iskola Alapítvány Kiadó, Filmtett Egyesület.
• Bokor Zsuzsa. 2021. Kinek szól a Világrém? In Ferenczi Szilárd - Zágoni Bálint (szerk.): A mozisátortól a tévétoronyig. Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből: 153–163. Kolozsvár: Iskola Alapítvány Kiadó, Filmtett Egyesület.
• Bordwell, David - Janet Staiger - Kristin Thompson. 1985. The Classical Hollywood Cinema: Film Style and Mode of Production to 1960. New York: Columbia University Press.
• Cowan, Michael. 2015. Walter Ruttmann and the Cinema of Multiplicity: Avant-Garde Film - Advertising - Modernity (Film Culture in Transition). Amsterdam University Press.
• Enyedi, Delia. 2022. Janovics. Cineast în generația 1900. Cluj-Napoca: Presa Universitară Clujeană.
• Ferenczi Szilárd - Zágoni Bálint (szerk). 2021. A mozisátortól a tévétoronyig. Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből. Kolozsvár: Iskola Alapítvány Kiadó, Filmtett Egyesület.
• Gunning, Tom. 2004. Az attrakció mozija. A korai film, nézője és az avant-garde. In Kovács András Bálint–Vajdovich Györgyi (szerk.): A kortárs filmelmélet útjai: 292–302. Budapest: Palatinus.
• Janovics Jenő. 1935. Erdélybe született a magyar film. Pásztortűz nr. 5–7: 146–147.
• Jordáky Lajos. 1980. Az erdélyi némafilmgyártás története (1903–1930). Bukarest: Kriterion.
• Kollarik Tamás - Zágoni Bálint. 2022. Janovics Jenő - Egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színháztól a mozivászonig. Budapest: Film Hungary.
• Maltby, Richard - Daniël Biltereyst - Philippe Meers - Wiley-Blackwell (szerk). 2011. Explorations in New Cinema History: Approaches and Case Studies. Amsterdam University Press.
• Margitházi Beja. 2022. „Mindenkit úgy kell leültetni, hogy benne legyen a gépben.” Az erdélyi némafilm tableau-esztétikája. Filmtett https://filmtett.ro/cikk/mindenkit-ugy-kell-leultetni-hogy-benne-legyen-a-gepben-az-erdelyi-nemafilm-tableau-esztetikaja-tanulmany
• Pearson, Roberta. 2004. Az átmeneti mozi. In Geoffrey Nowell-Smith (szerk.): Új Oxford Filmenciklopédia: 23-42. Budapest: Glória.
• Zágoni Bálint. 2007. Janovics Jenő filmes tervei és megvalósításai 1919–1945 között. Me.dok nr. 3–4.:45–58.

¹ Az új kutatási terep körvonalazásában fontos mozzanat volt az Explorations in New Cinema History: Approaches and Case Studies című tanulmánykötet megjelenése. Szerkesztette: Richard Maltby, Daniël Biltereyst, Philippe Meers, Wiley-Blackwell, 2011.

² Zágoni Bálint Janovics Jenővel kapcsolatos filmtörténeti kutatásai és a dokumentumfilmjei jelentős mértékben mozgatták meg a román, magyar és más európai filmarchívumok gyűjteményeit, ezzel egyfajta revízióját valósította meg a Jordáky Lajos 1980-as monográfiájának. A Filmtett és az Erdélyi Audiovizuális Archívum kisebb amatőr / családi filmgyűjteményeket talált meg és gondozott az utóbbi években.  Barkóczi Janka magyar filmhíradókról megjelent kötete és a Magyar Nemzeti Filmarchívum által online szabadon hozzáférhetővé tett filmhíradó adatbázisa nagyban hozzájárult a filmtörténeti kutatások perspektíva-szélesítéséhez. Tóth Orsolya 2019-ben megvédett disszertációjában helytörténeti szempontokat érvényesítve, Kolozsvár mozgóképes reprezentációit gyűjtötte össze a kezdetektől 1948-ig. 2022-ben az UNATC oktatói mutattak be erdélyi produkciókat is tartalmazó, korai reklámfilm és szociológiai film válogatást a román filmarchívum gyűjteményéből Cine-varietăți címmel, az Arhiva activă nevű projekt keretében. (https://arhiva.unatc.ro/cine-varietati/)

³ Walter Ruttmann életművének az újrafelfedezése elég izgalmas fordulat ebben a tekintetben: a Berlin, egy nagyváros szimfóniája (1927) rendezőjéről megjelent friss monográfia felvállalja a Ruttmann életmű egészének a bemutatását, beleértve a megrendelésre készített német propaganda- és ipari filmeket is, amelyeknek náci felhangja miatt a filmtörténet tabuként hallgatott a rendező szerteágazó filmes tevékenységéről, és gyakorlatilag egyfilmes rendezőként volt jelen a filmtörténeti kánonban. Lásd Cowan 2015.

⁴ A Transsylvania Filmgyár Rt. 1917-ben alakult, miután Janovics Jenő eladta a Corvin Filmgyárat a Budapestre kitelepülő Korda Sándornak és Pásztory M. Miklósnak (Balogh–Zágoni 2009. 71).

⁵ Az Rt. első részvényeseinek 1919 január 4-én kelt jegyzéke a következő neveket említi: Janovics Pál, Mészáros Alajos, Gózon Gyula, Janovics György, Betegh László, Hetényi Elemér, Dr. Fischer Miklós, dr. Fischer József, Parlaghy Lajos, Parlaghy Lajosné, Purjesz Juliska, özv. Fodor Bertalanné, Sebestyén Sándor, dr. Janovics Sándor, Keményffi Etel, Kerényi Valéria. I/1.

⁶ Egy 1921 április 19-én kötött szerződés szerint a Transsylvania Filmgyár Rt. volt a Corvin Filmgyár és Filmkereskedelem romániai forgalmazója. I/7.

⁷ Fennmaradtak az 1920. november 22-én kiállított moziengedélyek az Egyetem, Uránia és Apolló vetítőtermekre a Transsylvani Filmgyár Rt. Számára. I/3–6.

⁸ A film d’art egy 1907-ben elindított mozgalom volt a film társadalmi státuszának megemelése céljából. Elismert színészek, közismert, kanonizált színpadi drámákat játszottak el filmen, hogy bevonzzák a moziba felső polgári réteget is, és kimozdítsák a médiumot a vásári mutatvány státuszából.

⁹ Zágoni Bálint két évtizede tartó, folyamatos némafilmtörténeti kutatásai, ismeretterjesztő filmjei és publikációi meghatározóak ebben a tekintetben. A kanonizáció állapotát jelzi az az általa szerkesztett kötet, amelyik Zakariás Erzsébet színháztörténeti kutatásait és Ferenczi Szilárd várostörténeti munkáját fogja össze egy keretbe (Kollarik–Zágoni 2022). Az egyéniségkutatás irányzatába tartozó munka szemléletéből adódóan Janovics Jenő tevékenységére fókuszál, ezért más, filmtörténeti és –elméleti szempontok bevonása hasznos lehet a kolozsvári filmgyártás tényleges működésének (beleértve más aktorokat is) az árnyaltabb bemutatásában.

¹⁰ A Fotofilm gyártmányú filmekkel az utóbbi években a következő tanulmányok foglalkoztak: Blos-Jáni 2017 (újraközölve 2021-ben), Barkóczi 2018, Ferenczi 2020 (újraközölve 2021-ben) és Ferenczi 2022.