Vicc és valóság az Ealingnél – Az Ealing stúdió története

2015. szeptember 11. – írta Irina Trocan

A második világháború után az Egyesült Királyságnak megszorító intézkedéseket kellett bevezetnie. Polgárainak ki kellett békülniük a szegénységgel, a haza jólétét a sajátjuk elé helyezve – cserébe büszke britek maradhattak. Szerencsére egy londoni negyed lakossága kitalált egy módszert, hogy kicselezze az országos megszorításokat, miután polgárai véletlenül kiástak egy régi, de még mindig érvényes törvényes rendelkezést, miszerint az a bizonyos Pimlico-körzet Burgundia része, emígy a herceg fennhatósága alá tartózik, tehát nem kell lenyelniük a brit kormányzat takarékossági programját. Ez a felfedezés egy kisebbfajta anarchiához vezetett.

The Archers – a miniálomgyár – Powell és Pressburger mozija

2015. július 29. – írta Irina Trocan

Nem hivatalosan Michael Powell volt a rendező, Pressburger Imre (alias Emeric Pressburger) pedig a forgatókönyvíró. Legalábbis ez derül ki a környezetükben levők pályafutásuk kezdeteiről szóló visszaemlékezéseiből. Korda Sándor mutatta be őket egymásnak, és együtt kezdtek dolgozni a A kém feketében (The Spy in Black, 1939) című filmen.

Egy illemtudó filmstúdió története – Dióhéjban a Pinewood Stúdióról

2015. június 26. – írta Irina Trocan

A Pinewood Stúdió elég jelentős az Egyesült Királyságban ahhoz, hogy kibővítése a sajtó által lépésről lépésre dokumentált, országos hírré válhasson. Ridley Scott mindegyre visszatér ide forgatni (beleértve a Prometheust és az Exodust is), mert úgy tartja, megtalál itt mindent, amit Hollywoodban fellelhetne.  Ha egyébként bárki kételkedne még abban, hogy a stúdió a jövőt képviseli: itt forgatják a következő Star Wars-epizódot (aminek a télen lesz a bemutatója).

Vázlat a Pannónia Filmstúdió animációs filmgyártásáról 1959–1989 között

2015. június 16. – írta Varga Zoltán

Az immáron 100 esztendős magyar animációs film (1914-re datálható a kezdete) egykor világraszóló sikereinek létrejöttében oroszlánrésze volt egy bizonyos stúdiónak. Ez a stúdió ma már legenda és hivatkozási alap – jóformán a magyar animációs film szinonimája.¹

Az osztrák filmstúdiók történetéből

2015. május 1. – írta Buglya Zsófia

Ausztria kulturális önértelmezésében a filmművészet sokáig háttérbe szorult a zene, a színház vagy akár a képzőművészet mögött. Az, hogy az osztrák film mára az európai filmélet karakteres szereplőjévé nőtte ki magát, a 80-as évek elején bevezetett filmtámogatásnak köszönhető. De vajon milyen alapokon épült fel ez a viszonylag fiatal struktúra, és milyen gyártási rendszerek váltották egymást az osztrák filmben a 20. század során?

Csúcson túli – A Cannon Films története

2015. március 31. – írta Csiger Ádám

A 80-as években roppant termékeny Cannon másodvonalbeli zsánerdarabjairól, valamint röhejes és botrányos eredményt produkáló, Arany Málna-favorit közönségfilmjeiről híresült el, ugyanakkor a két igazgatót, Menahem Golant és Yoram Globust ma már nem túlzás a B-film, a trash, a camp és az exploitation pionírjai közt emlegetni.

Celluloiduniverzum Weimartól Bábelig – Rövid német stúdiótörténet(ek)

2015. március 25. – írta Ritter György

Európa sok más országával együtt a Német Birodalom is azzal büszkélkedhet, hogy feltalálta a mozgóképet; a Skladanowski testvérek párhuzamosan Lumière-ékkel már 1895-ben bemutatták gépezetüket. A korai német film megmaradt a technikai kísérletezésnél; Oskar Messter üvegfedelűstúdiója, hangosfilmes próbálkozásai, valamint a filmszalag továbbítója (a német kapcsolás) mind ennek a kornak az eredményei.

Az időkapszula – A prágai Barrandov Stúdió

2015. február 11. – írta Muszatics Péter

Prága már magában olyan, mint egy gigantikus filmdíszlet: az embert az utcákon, a tereken, a hidakon, a Hradzsin előtt elfogja a káprázat érzése, mintha egy varázslat részese lenne, és képes lenne átjárni téren és időn. Valami hasonlót érezhettek azok a filmesek is, akik a világ minden tájáról idejöttek, hogy e pompás élő kulisszák előtt – és a Barrandov Stúdióban forgassanak. A legendás városszéli filmgyárban, melyet Miloš Havel, Václav Havel nagybátyja alapított.

A videótékától a (sorozat)darálásig – A Netflix-jelenségről

2015. február 5. – írta Németh Barnabás

Ha a tér adott, csak az idővel tudsz játszani. Einstein valószínűleg nem értene vele egyet, de Reed Hastings fejében biztos ez a gondolat ütött szöget, amikor a sarki videotéka 40 dollár késedelmi díjat számított fel neki, mert a kiszabott időn túl vitte vissza az Apollo 13 című filmet.

Háztűznézőben Felliniéknél – Egy kis nyári körút a római Cinecittà filmstúdióban

2012. szeptember 7. – írta Csoma Emőke

Róma azon városok egyike, amelyek nagy valószínűséggel előkelő pozíciót foglalnak el mindenkinek a bakancslistáján. Egy olyan hely, amelyet látni kell. Számomra viszont az „örök város” fogalma leginkább azzal vált egyenlővé, hogy minden turista örökkön-örökké ugyanazon látványosságok megtekintését erőlteti, lélegzetnyi teret sem hagyva egymás létezésének a parázsló hőségben. Amiről viszont sokan nem tudnak, vagy csupán merő érdektelenségből kihagynak, az maga a nagybetűs Paradicsom, ahol kellemes magányban, hűs lombok árnyékában a filmtörténet legnagyobb alakjainak lábnyomait követve ismerhetjük meg a múltat.