Az életrajzi filmek manapság felettébb népszerű felfutását meglovagolva számos popkulturális ikonról készült már egészestés játékfilm vagy sorozat. A Weird: The Al Yankovic Story azonban egy sablonos életút bemutatása helyett – a címszereplő komikus szellemiségéhez hűen – műfajparódiaként vázolja fel a „Weird Al” művésznéven ismertté vált Alfred Yankovic karrierjét.
A biopic műfaj népszerűsége abban rejlik, hogy a nézők voyeurisztikus igényeit kielégítve láttatja egy-egy nagy népszerűségnek örvendő valós személy magánéletét. A kortárs életrajzi alkotások nagyrészt mégsem tesznek eleget a zsáner alapkövetelményeinek, szakítanak annak bevett hagyományaival. Míg a műfaj Oscar-díj nyertes klasszikusai, mint az Arábiai Lawrence, a Gandhi, A tábornok vagy a Schindler listája jelentős történelmi alakok hitelesebb krónikásai voltak, addig a történelem- és valósághűség egyre kevésbé kérhető számon a manapság készülő – kortárs társadalmi problémákat modellező vagy nosztalgikus kikapcsolódást kínáló – történetek kapcsán.
Ugyan még az elmúlt évtizedekben is találhatunk példát hagyományosan díjvárományos, kosztümös, presztízs-életrajzokra (A mindenség elmélete, Kódjátszma, A király beszéde, A legsötétebb óra), a tudósoknak és politikusoknak hiteles emléket állító alkotások mellett egyre gyakrabban színesítik a műfaj palettáját különböző szubjektív fikciókba merülő művek. A #metoo-botrányok okán időszerű, feminista olvasatú vállalások (Jackie, Spencer, Szöszi, Fűző) gyakran kifejezetten szembe mennek a realitással és a szokványos formai megoldásokkal is, hogy hősnőik közéleti képmásain keresztül modellezzék az aktuális társadalmi folyamatokat.
A főleg televíziós és streamingfelületeken népszerű sorozatgyilkos-tematika keretében ezzel szemben a készítők megtörtént bűnügyek valós elkövetőinek életében keresnek magyarázatokat a brutális kegyetlenégek hátterére. Az olyan nézőcsalogató címek, mint a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori, Az utolsó lépcsőfok / The Staircase, a Candy: Halál Texasban vagy az American Crime Story egyes antológiafejezetei viszont már inkább krimi- és thrillerjellegük hatását erősítik való életből vett példáik segítségével. Egyes rendezők önéletrajzi ihletésű mozidarabjai (Isten keze, A Fabelman család, Armageddon Time, Clerks III) pedig Fellini 8 és ½-jének mintájára alkotnak áthallásos karrierösszegző portrékat.
A kortárs életrajzi filmek legnagyobb kasszasikerei viszont jellemzően különböző popikonok sztárrá válásáról és a hírnév során kialakuló magánéleti problémáiról szólnak (Bohém rapszódia, Rocketman, Straight Outta Compton, Elvis). A Weird: The Al Yankovic Story ezek bevett narratív sémáit kifigurázva mutat görbe tükröt a zenei életrajzok műfajának. A fiatalkori álmodozás, valamint az előre kijelölt konzervatív karriertervek elleni lázadás motívumai, a zenei pálya kezdeti nehézségei és a későbbi rossz befolyás miatti személyes és kreatív konfliktusok fordulatai a cselekményben mind parodisztikusan eltúlozva jelennek meg a filmben, ahogy a gyermekük tehetségét elfojtani vágyó szigorú szülők, a kétszínű mentor, a rossz ízlésű, pénzhajhász producerek és az ármánykodó, rivális popsztárok is mind ismert karaktertípusok karikatúráiként tűnnek fel.
Eric Appel korábban a Funny Or Die rövid gegekre épülő websorozatának epizódjaival tett tanúbizonyságot humorérzékéről. A Roku streamingfelületén bemutatkozó Weird: The Al Yankovic Story először szintén a rendező egyik korábbi online videójaként látott napvilágot. Appel ezt az alig pár perces rövidfilmet bővítette egészestéssé. A minimális költségvetésből, mindössze 8 millió dollárból készült önremake Daniel Radcliffe-re cserélte a címszerepet eredetileg alakító Aaron Pault és az igazi Weird Al forgatókönyvírói közreműködésével formálta kerek történetté a mostanra inkább a film előzeteseként funkcionáló, rövid eredeti geget.
Weird Al életrajza A lankadatlan: A Dewey Cox-sztori felforgató stílusát és parodisztikus témáját követve építi fel az amerikai humorista saját életeseményeiből táplálkozó, de erősen kifazonírozott történetet. A leginkább Johnny Casht (és rajta keresztül a zenés életrajzok műfaját ugyancsak) kifigurázó fiktív figurával, Dewey Cox-szal ellentétben viszont Weird Al a zsáner kortárs tendenciáihoz mérten valós személyek újraértelmezett alakjainak bevonásával múlja felül tematikus előzményét. A címszereplőt nem ismerő nézők számára ugyanis a film kezdetben akár még hihetőnek is érezhető, mígnem a humorfaktor folyamatos fokozásával összhangban végül a cselekmény is egyre bizarrabb fordulatokat kezd venni.
A Weird: The Al Yankovic Story alapján az ördögtől való polka a fiatalok egyik legbűnösebb élvezete, a harmonika valódi rocksztároknak való hangszer, Madonna igazi lelketlen pénzhajhász, a drogbáró Pablo Escobar uralmának pedig egészen más körülmények között szakad vége, mint azt a hírekben hallhattuk. A film ráadásul még minimális költségvetése ellenére sem érződik kisszerűnek a lehetetlen események prezentálásakor. A történések folyamatos fokozása pedig végig képes fenntartani a figyelmet, noha a parodisztikus stílus tulajdonképpen a témaként is megjelenített sablonos életrajzok narratív fordulatait vonultatja fel csupán.
Noha Weird Al a valóságban nem is minden idők legsikeresebb popzenésze, életrajzi filmje a tényeket figyelmen kívül hagyó kitalációi ellenére is a műfaj egyik legautentikusabb darabja. A Weird: The Al Yankovic Story gondolatvilága épp olyan „furcsa”, mint címszereplője ikonikus személyisége.
