Kritika: Elvis (Baz Luhrmann) Kritika: Elvis (Baz Luhrmann)

A Királyon nem fog az átok

Baz Luhrmann: Elvis

ÉRTÉKELD A FILMET!
Elvis
Baz Luhrmann
2022

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 8.25

8.25

Szerinted?

0

Baz Luhrmann Elvis-életrajza pontosan olyan, amilyennek az eddigi életmű ismeretében elképzeljük: nagy amplitúdójú, szeszélyes, látványvilága pedig bravúros – épp ezért kár, hogy a rendező csak a felszínt karcolgatja a Király portréjának felvázolásakor.

Különös, hogy a mainstream Hollywood berkein belül még sosem készült egészestés, nagyigényű életrajzi mozi a huszadik századi könnyűzene egyik legismertebb és talán legnagyobb hatású figurájáról, Elvis Presley-ről. Ami viszont a kisképernyőt illeti, találunk néhány korlátozottan izgalmas, hamar feledésbe merült próbálkozást: Kurt Russell John Carpenter 1979-es tévéfilmjében, Jonathan Rhys Meyers pedig a CBS negyedszázaddal későbbi minisorozatában alakította a negyvenöt évvel ezelőtt elhunyt, máig őrjítő népszerűség övezte popsztárt. Most azonban történelmi pillanatok tanúja lehet a nagyközönség: a Király végre-valahára debütál az Álomgyár ezüstvásznán. Mozgalmas élettörténetét a blikkfangos látványelemekkel tűzdelt, parádés kiállítású presztízsfilmek (Rómeó + Júlia, Moulin Rouge, A nagy Gatsby) avatott szakértője, Baz Luhrmann dolgozta fel, nemes egyszerűséggel csak Elvis címre keresztelt, két és fél órán át hömpölygő magnum opusa pedig kezdettől fogva sikerre volt predesztinálva.

Kép az Elvis című filmből

Az elmúlt évek tapasztalataiból ugyanis egyértelműen kiviláglik, hogy a korszakos jelentőségű, mély kulturális beágyazottsággal bíró zenei előadók ezerszínű élete piacképes alapanyag: gondoljunk csak a mozgóképes biográfia műfajának olyan slágerdarabjaira, mint a Bohém rapszódia vagy a Rocketman. Luhrmann tehát semmit sem bízott a véletlenre, ráadásul rendezőnk komoly versenyelőnnyel is indult, hiszen szélsőségeket preferáló, lehengerlő vizuális stílusa hézamentesen illeszkedik a bombasztikus fordulatokkal tűzdelt, szinte minden elemében meghökkentő Elvis-sztorihoz. A történet kronologikus sorrendben taglalja a Király életének és karrierjének kulcseseményeit: címszereplőnk (Austin Butler alakításában) aranytorkú, de zöldfülű memphis-i dalospacsirtaként lép elénk, s kezdetben komótosan bontogatja a szárnyait a fülledt-poros Délen, ám amikor felfigyel rá a dörzsölt Tom Parker „ezredes” (Tom Hanks), sorsa örökre megváltozik. A minden hájjal megkent, a szórakoztatóipar kulisszáit tűpontosan ismerő kókler a menedzseréül szegődik, így aztán Elvis karrierje rakétasebességgel ível felfelé.

Kép az Elvis című filmből

Luhrmann a két homlokegyenest eltérő jellemű férfi ambivalens kapcsolatára koncentrál. E közelítésmód kreatív szempontból akár gazdag hozamú is lehetne, csakhogy a direktor túlságosan távolra taszítja a nézőtől Elvist azáltal, hogy Parkert teszi meg a cselekmény narrátorává. Luhrmannt az arányérzéke is cserben hagyja: durván felnagyítja a kényszerű véd- és dacszövetséget kötő figurák kontrasztját. A Király az utolsó, a keserű bukást bemutató fél órától eltekintve végig patyolattiszta, éteri lelkű hősként tételeződik, a haszonleső, saját felfedezettje vérét piócaként szívó hollandus pedig maga a villásfarkú ördög. Népmesei archetípusokat láthatunk, akik a cselekmény előrehaladtával sem igen telítődnek újabb, érdekesebb színárnyalatokkal. Ez persze különösen Elvis esetében zavaró, hiszen Luhrmann nem térképezi fel személyiségének árnyoldalait. Megbabonázhat a bálvány vakító ragyogása, de ha a veszélyes zsenit is szeretnénk megismerni, csalódni fogunk.

Kép az Elvis című filmből

Nem véletlen, ha az Elvis megtekintése közben úgy érezzük, mintha egy megelevenedett, színes-szagos képeskönyvet pörgetnénk. A rendező epizodikusra hangolja a cselekményt, a sztori pedig inkább csak szőrmentén követi a Király szakmai- és magánéletének fontosabb állomásait, a miliőábrázolás terén viszont Luhrmann ezúttal is jelesre vizsgázik. Az Elvis természetesen akkor a legerősebb, amikor nem dialógusokkal, hanem vegytisztán képekkel mesél: a direktor nemcsak ügyesen ugrik át nagy időtávokat jellegzetes, szilaj, videoklipszerű montázsszekvenciáival, de a korszellemet és a csillapíthatatlan Elvis-kultusz lényegét is csodásan ragadja meg. Persze avíttas dramaturgiai megoldások is tarkítják a szüzsét: nem szerencsés például, hogy a rendező a film első felében korabeli napilapok szalagcímeinek felvillantásával érzékelteti az idő múlását – ha van rojtosra koptatott közhelye e műfajnak, akkor ez biztosan az –, azonban ennél is bosszantóbb, hogy az Elvis viszonylag sokszor fullad érdektelenségbe. Mindez a mozaikszerű szerkesztésmódból adódik: a film némi túlzással kurta jelenetszilánkokból épül fel, így még a feszültebb szituációkban sincs időnk, lehetőségünk alaposan elmélyülni.

Kép az Elvis című filmből

Ha van valami, amiről kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni, az a színészi munka. Austin Butler Elvisszé lényegülése perfekt – nemcsak fizimiskáját tekintve hasonlít kísértetiesen Presley-re, de énektudása is káprázatos. Borítékolható, hogy jövőre begyűjt egy Oscar-jelölést ezért a nem mindennapi teljesítményért, akárcsak Tom Hanks, aki önfeledten sziporkázik élete első igazi negatív szerepében. Örvendetes lenne, ha „napjaink Jimmy Stewartja” a jövőben gyakrabban vetkőzné le a melegszívű átlagamerikai maskaráját – már csak azért is, mert az utóbbi pár évben nemigen láthattunk tőle igazán figyelemreméltó alakítást. A mű igazi non plus ultráját egyébként azok a manírmentes, szimpatikusan őszinte pillanatok jelentik, melyek önmagukban is tökéletesen illusztrálják Elvis Presley korokon átívelő popkulturális jelentőségét. Csak egy ilyet emelünk ki: a film elején az ifjú főszereplő az őt kétkedve méregető memphisi közönség elé lép, majd pillanatok alatt mindenkit ámulatba ejt bravúros énekhangjával és tánctudásával. Az egyik fiatal lány, aki döbbenten nézi a produkciót, képtelen uralkodni az indulatain, és elsikkantja magát. A jelenlévők egy tétova másodpercig zavartan merednek rá – ő is „elszégyelli magát” – , majd a példáját követve lázas sikolyszimfóniába kezdenek.

Kép az Elvis című filmből

Ha nagyon lecsupaszítjuk, Baz Luhrmann munkája mégiscsak két ember – egy öntörvényű géniusz és egy középszerű, de életrevaló szélhámos – héjanászáról szól. Hogy a két eltérő mentalitás, sőt életfilozófia közül melyik fog végül győzedelmeskedni, az már a legelső pillanatban sem lehet kérdéses. Parker megrabolhatta, kizsigerelhette, tönkretehette Presley-t, de a végén elbukott, mert egy hús-vér emberrel még igen, de egy mindenen és mindenkin túlnövő mítosszal nem dacolhatott. Hiába: a Királyon nem fog az átok.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Elvis

Elvis

Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

8.25

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur