Címke: rock and roll

A Királyon nem fog az átok – Baz Luhrmann: Elvis

2022. július 1. – írta

Baz Luhrmann Elvis-életrajza pontosan olyan, amilyennek az eddigi életmű ismeretében elképzeljük: nagy amplitúdójú, szeszélyes, látványvilága pedig bravúros – épp ezért kár, hogy a rendező csak a felszínt karcolgatja a Király portréjának felvázolásakor.

Jim Jarmusch világa 2.

2014. február 5. – írta

Jarmusch, aki nemrég ünnepelte a 61. születésnapját, New York avantgárd művész-zenészvilágába csöppenve kezdett el filmkészítéssel foglalkozni a nyolcvanas években. Első filmjei elválaszthatatlanok ennek a szubkultúrának az életérzésétől és zenei világától, amelynek éppúgy része a graffiti, a rap, a break, mint a keleti filozófia, a latin-amerikai zene vagy éppen Tom Waits new wave és blues sanzonjai. [első rész itt]

Jim Jarmusch világa 1.

2014. február 3. – írta

Úgy látszik, még mindig várnunk kell arra, hogy beülhessünk a moziba Jim Jarmusch új, Only Lovers Left Alive című filmjére, amit már a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak. Reméljük, most már hamarosan mi is láthatjuk a Tom Hiddleston és Tilda Swinton főszereplésével készült, romantikus vámpírfilmként emlegetett opust. Amíg erre sor kerül, gondolatébresztő áttekintésünkkel szeretnénk fokozni a várakozás izgalmát.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?