Az RTL újonnan induló streamingszolgáltatásának zászlóshajója A Király című, Zámbó Jimmy életét feldolgozó sorozat, ami egyszerre lép fel trendkövetési és mítoszrombolási igénnyel, és nem is nevezhető sikertelen kísérletnek. Még akkor sem, ha néhány alkotói döntés erőteljesen megkérdőjelezhető.

Bár nemigen szoktunk róla beszélni, hiszen az RTL-hez és úgy általában a kereskedelmi televíziózáshoz még mindig sok negatív asszociációnk tapad, de a csatorna az elmúlt évtizedben a magyar sorozatgyártás egyik fontos bástyájává vált. A felfutás 2015-ben a Válótársakkal kezdődött, ami egy holland széria teljesen tájidegen, ugyanakkor igényesen elkészített újrázása volt. Ezt követően végig erős maradt a vígjátéki vonulat (Mi kis falunk, Séf meg a többiek, Apatigris, Gólkirályság), de néhány sötétebb tónusú műfaji próbálkozás (Alvilág, Mellékhatás) is képernyőre került. A Király pedig egyértelműen a csatorna eddigi legjelentősebb presztízsprojektkje, hiszen egy máig közszájon forgó, hihetetlenül ellentmondásos életúttal rendelkező popkulturális ikonról szól, ráadásul nem is az életrajzi produkciókban megszokott jótékony félrenézéssel közelít alanyához.

A Király története szerint Zámbó Jimmy (Olasz Renátó, majd Nagy Ervin) feltörekvő zenész, aki eleinte kisebb kocsmákban, majd a híres-hírhedt Casanovában zenél. Egy napon felfedezik őt, és lehetőséget kínálnak neki, ám az áttörés várat magára: ennek oka Jimmy személyisége, illetve a társadalmi-kulturális elit elutasítása. Azonban a szájhagyomány (amit ma gerillamarketingnek neveznénk) végül meghozza a sikert, Jimmy azonban sosem tudja majd feldolgozni az elutasítás sebeit – a sértettség, a sárm, a különlegesség és a különlegességtudat egész későbbi pályáját meghatározza majd.

Az RTL sorozata minden epizód elején az „igaz történetek és hazugságok alapján” felirattal igyekszik megfogalmazni saját ars poeticáját. Természetesen egy ilyen sorozat – legyenek is az alkotók bármennyire is akkurátusak – mindig fikció. Ugyanakkor azt is fontos megérteni, hogy teljesen mindegy, hogy ami a képernyőn zajlik, az megtörtént-e, pontosan így történt-e a valóságban. Ugyanis amikor Zomborácz Virág forgatókönyvet ír Zámbó Jimmyről, akkor ő nem egy magánemberről, hanem a belőle születő kulturális fenoménról beszél, ennélfogva az alkotónak feltétlenül joga van az interpretációhoz.

György Péter a Jimmy halálakor írt nagyhatású esszéjében a kettőségekben látja az énekes karakterének lényegét: „Zámbó Jimmy egyszerre akart lenni mindaz, ami az ő népét folyamatosan és részben reménytelenül megigézte. Prolinak maradni és befutni. Gazdagnak lenni, de mégsem kifinomultnak lenni. Modernnek lenni, hosszú hajat viselni, csajozni, piálni, aztán megnősülni, gyereket csinálni, és mindezt folytatva és letagadva. Istentelenként élni és Istenről énekelni (...)”

Az RTL sorozata épp ezen ellentétek mentén próbálja megragadni a Király lényegét, legalábbis az első öt részben. Jimmy ezekben az epizódokban szinte kisfiúsan szomjazza a nők elismerését, miközben rendre agresszíven bánik velük és egyik ágyból ugrik a másikba. Semmi sem fontosabb számára a szakmai sikereknél, de azokkal nem tud mit kezdeni, mert nem ismeri azt a kódrendszert, azt a nyelvet, amit a magyar kulturális elitben használnak. Olasz Renátó tökéletes választás a szerepre; tekintetében egyszerre jelenik meg a szeretethiány, a zabolázatlan férfierő és a mindent felülíró ambíció. Gyermeki, már-már feminin vonásokkal ruházza fel Jimmyt, tökéletesen ábrázolja a talajvesztettséget.

Nagy Ervin később egészen máshogy közelített a figurához, Jimmy nála már sokkal inkább egy performansz, jó és rossz értelemben egyaránt. Ezen a ponton nem Nagy színészi képességeire kell rákérdeznünk (hiszen arról sokszor, sok helyen megbizonyosodhattunk), hanem az alkotói koncepcióra. Jimmy karakteréből a sorozat második felére kivesztek az árnyalatok, egy szélsőségesen agresszív, folyamatosan részeg, a környezetét nárcisztikus módon leuraló figurát kaptunk. Ami persze minden bizonnyal nem áll távol a valóságtól, hiszen a tudjuk, hogy „egy jó asszony mindent megbocsájt” és „egyszer megjavulok én”, de a készítők az első néhány részben még visszafogottabban tudták bemutatni a mérgező személyiségjegyeket. A mű ezzel a saját mikroszintjén sérül, ugyanakkor kevés dologra van szüksége jobban ennek az országnak, mint hogy kritikus viszonyt tudjon kialakítani a saját hőseivel, mítoszaival kapcsolatban. Ebből a szempontból pedig feltétlenül nagy és fontos lépés, hogy ezt a sorozatot egy magyar kereskedelmi csatorna hozta tető alá (még ha csak a fizetős streamingszolgatójára is), hiszen van benne szó családon belüli erőszakról, rendszerszintű korrupcióról, alkoholizmusról, (érintőlegesen) a média szerepéről, máig jelentős rajongótáborral rendelkező hősét pedig szélsőségesen azonosulhatatlan figuraként ábrázolja.

Azonban tudjuk, hogy ha egy művészi alkotást fontosnak nevezünk, akkor sokszor bizonyos hiányosságairól próbáljuk elterelni a figyelmet. És ez részben most is így van. A színészcserék helyenkénti következetlensége (például amikor a már idősebb Zámbó Jimmy a 20 év alatt ezek szerint szinte semmit nem öregedő, ugyanúgy Sipos Vera által alakított első feleségével beszél) még a kisebbik gond, a krimiszál viszont a levegőben lóg, azt sem túlzás kijelenteni, hogy a végeredményt látva teljesen elhagyható lett volna. Ezen a ponton mintha a készítők nem bíztak volna a koncepcióban, és ezért a bűnügyi vonulattal próbálták megragadni a néző figyelmét. Illetve nem ez az első RTL-sorozat, ahol a képi világ a szükségesnél manírosabb (ez az évadzáróban válik igazán zavaróvá).

Szó esett már a főszereplő két verziójáról, de nem feledkezhetünk meg a mellékszereplőkről sem, hiszen e téren is vannak kifejezetten erős alakítások. Bíró Panna Dominika finoman és érzékenyen közelít Háfra Marihoz, az énekes egykori szeretőjéhez, Schell Judit Jimmy második feleségének idősebb verzióját alakítja kiemelkedően, Csákányi Eszter pedig a mindenbe beleavatkozó Hullé Éva szerepében a sorozat talán legjobb alakítását nyújtja.

Mindezzel együtt A Király az én mércémmel mérve nem a végcél, hanem egy köztes, kétségtelenül figyelemre méltó állomás a magyar sorozatgyártás újkori történetében (ahogy megítélésem szerint az Aranyélet is). Minden pozitívuma ellenére nem annyira kiemelkedő, mint amilyennek a csatorna szánta.