Kevin Smith ismét korábbi sikerfilmjéhez nyúlt vissza, hogy a kortárs franchise-gondolkodásra reflektálva építse tovább összefüggő történeteinek személyes, rajongói univerzumát. A trilógiává bővülő Shop-stop sorozat harmadik felvonása a rendező saját egzisztenciális kérdésein mereng.
A videótékásból lett világhírű filmrendező, Quentin Tarantino példáján felbuzdulva a ’90-es években számos feltörekvő filmbolond ragadott kamerát, hogy saját karrierbe kezdjen. Az egyre elérhetőbbé váló technikai adottságok pedig lehetővé is tették az ifjú tehetségek kibontakozását. Kevesen jutottak el közülük az igazi sikerhez, Kevin Smith viszont már első mozifilmjével valódi kultstátuszt vívott ki magának. A minimális költségvetésből, jobbára barátok és ismerősök szerepeltetésével, fekete-fehérben készült Shop-stop az író-rendező saját bolti eladóként szerzett élményeiből alkotott fergeteges, mégis őszinte komédiát.
Az idővel egymáshoz lazán kapcsolódó filmek sorozatává bővülő Shop-stop franchise legújabb epizódja nemcsak önreflexív életrajzi elemekkel dúsított folytatása az életműnek, hanem Smith első alkotásának fikciós werkfilmje is egyben. A mostanra megöregedett szereplők lényegében saját trilógiájuk nyitányát remake-elik a cselekmény során, amikor – a valós Kevin Smith-hez hasonlóan – személyes élményeikből gyúrnak áthallásos narratívát.
A vegyesboltot üzemeltető főszereplők és baráti társaságuk épp ott tartanak életükben, ahol az eredeti filmben láttuk őket. Karrierje során Smith sem sűrűn szakadt el szülőhelye, New Jersey miliőjétől, ahogy a rajongói közegről szóló történetek, a popkulturális eszmefuttatások és a személyes ismeretségeken alapuló karakterek is mind védjegyeivé váltak. Egyik legismertebb figuráját, Néma Bobot ráadásul már hosszú évtizedek óta saját maga kelti életre a vásznon. A csendes alteregó maga is belső szemlélője az eseményeknek, aki ritka, éppen ezért hangsúlyos megszólalásaival ezúttal is egyértelműen a rendező saját gondolatait hivatott tolmácsolni az általa alkotott karakterek és a nézők felé.
Szereplőihez hasonlóan Kevin Smith maga is lelkes rajongója a popkultúrának. Rendszeresen vesz részt különböző rendezvények és találkozók pódium-, valamint kerekasztalbeszélgetésein, számos magazinműsor visszatérő szereplője, de még önálló podcast-adással is rendelkezik. Így szubjektív rajongói teóriáit filmjein kívül több más forrásból is ismerheti már a közönség. Smith karakterközpontú történetei azonban a sikerfilmekről és a szórakoztatóipar kortárs trendjeiről alkotott hangos véleménynyilvánításokon túl nem sok újdonságot képesek nyújtani. Ami a Shop-stop, a Shop-Show, a Comic strip – Képtelen képregény vagy a Dogma során még eredetinek vagy formabontónak számított a ’90-es években, az az internet idejében már erőtlennek hat.
Az időközben teljesen átalakult rajongói szubkultúra változásaival nehezen lépést tartó rendező egy ideig saját professzionalizálódásában látta a megoldást a kreatív problémára. Mivel Smith filmjeinek személyes lelkesedése már csak egy sokadik véleményvezér érdektelen mondanivalójaként értelmezhető az influenszerek és névtelen kommentelők online világában, a hollywoodi karrier lehetősége logikus továbblépésnek tűnt. A korábbiaknál magasabb költségvetésekből, valódi sztárok részvételével, stúdiók számára gyártott műfaji filmek (Apja lánya, Zack és Miri pornót forgat, Két kopper) azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A streaming térnyerésével (a látványprodukciókat leszámítva) egyre kevesebb érdeklődésre számító moziipar korában pedig folyamatosan csökken a klasszikus elbeszélésmódú filmek iránti kereslet. Így még a sikeres rendezők is sorra vetnek számot saját alkotói szerepükkel. Többek között olyan filmesek jelentkeztek a mozi erejét és önnön pozíciójukat megerősítő, önéletrajzi áthallásokkal tarkított történetekkel, mint Sam Mendes (A fény birodalma), Kenneth Branagh (Belfast), Richard Linklater (Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor) vagy éppen Steven Spielberg (A Fabelman család). Ezek a karrierek alakulását tekintve kései „így jöttem”-filmek az illető rendező pályájának örökségére és a személyes motivációkra fókuszálnak jellemző felnövés-narratívájuk során. Az ötvenes éveibe lépő Kevin Smith is ezen tendenciát folytatva néz szembe saját életközépi válságával aktuális projektjében.
Smith szívrohama és azt követő életmódváltása karrierjének alakulásában is érezteti hatását. Új alkotásának főszereplőihez hasonlóan a halálközeli szituáció motiválta a rendezőt a saját(készítésű) (mozi)élményeihez való visszatéréshez soron következő történeteiben. Ahogy a fiktív vegyesbolt karakterei korábbi tapasztalataikból forgatnak filmet, úgy eleveníti fel Smith is korábbi sikereit. Legutóbb a Jay és Néma Bob reboot során vetődött fel a kényszerű újrakezdés lehetősége, most pedig a Shop-stop szereplői élik át újra az egykori szituációkat, de már a Shop-Show folytatása is készülőben van.
A kompromisszummentes nosztalgiázás viszont jobbára egy nehézségeket átélt rendező önmagát jutalmazó vállveregetésének érződik. Kevin Smith aktuális korszakának filmjei minden szenvedély és beléjük fektetett energia ellenére sokkal inkább az alkotók saját munkájuk iránti rajongását hivatottak kielégíteni ahelyett, hogy igazán a kortárs közönséghez szólnának.
