Címke: biopic

A középszerű Sarah Bernhardt – Guillaume Nicloux: Sarah Bernhardt, la divine / Az isteni Sarah Bernhardt

2025. március 25. – írta

Kevés ember van, akinek az élete olyannyira filmre kívánkozik, mint Sarah Bernhardt-é. A francia (és mindenkori) színjátszás legnagyobb csillaga, az első nemzetközi szupersztár, akiért Victor Hugo és Alexandre Dumas is rajongott, akit Alfons Mucha örökített meg litográfiáin, akiért Edison előkapta a fonográfot, Lumiére-ék meg a felvevőgépet, akinek a kegyeiért közemberek, királyok és hercegek, férfiak és nők egyaránt versengtek. Ehhez képest Az isteni Sarah Bernhardt sok mindent bemutat címszereplője kalandos életéből, épp csak azt nem, ami igazán érdekes volt benne.

Aronofsky életrajzi filmet rendez Elon Muskról

2023. november 14. – írta

A bálna rendezője a Walter Isaacson-féle életrajzi kötet alapján rendez filmet a Tesla-vezérről a független A24 stúdióban, amely megnyerte az adaptációs jogokért folyó „ádáz” küzdelmet.

A tűzzel játszani – Christopher Nolan: Oppenheimer

2023. július 21. – írta

Az Oppenheimer ugyanazt jelenti a 2020-as években, amit Oliver Stone Nixonja három dekáddal korábban: Christopher Nolan tizenkettedik nagyjátékfilmje elbűvölően nagyszabású röntgenkép az erkölcsileg megrendült hidegháborús Amerikáról – és még azt sem bánjuk különösebben, hogy e kép a szemünk előtt törik szilánkosra.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?