AI segítségével szólal meg Édith Piaf AI segítségével szólal meg Édith Piaf

AI segítségével szólal meg Édith Piaf

Hatvan évvel a halála után mesterséges intelligencia segítségével válik a saját magáról szóló életrajzi film narrátorává Édith Piaf.

A Warner Music Group és a Piaf-hagyaték kezelői összefogásával életrajzi film készül a legendás francia sanzonénekesnőről, és ehhez több százhangfelvétel alapján legenerálják Piaf hangját, ami a gyártó szerint „megdobja a történet hitelességét és érzelmi hatását”. Az biopichez eredeti archív felvételeket, színpadi és televíziós fellépések anyagát, személyes képsorokat és animációs technikákat is fognak használni, hogy „modern megközelítésben” ábrázolhassák az énekesnő életútját. Azt nem tudni, hogy a film saját zenéjét is mesterséges intelligencia segítségével alkotják-e meg.

Az egyelőre Edith munkacímmel készülő projekt három forgatókönyvírójának egyike, Julie Veille – aki korábban Diana Ross-, Sting- és Stevie Wonder-életrajzokon is dolgozott – elmondta, hogy a sztori megírása közben végig az lebegett a szemük előtt, hogy „ha Édith ma is velünk lenne, milyen üzenetet közvetítene a fiatalabb generációk felé”. „Az ő története arról szól, hogy miként lehet hihetetlen rugalmassággal, a küzdelmeink megvívásával és a társadalmi normákkal való szembeszegüléssel elérni a nagyságot – és ez a kérdés ma ugyanolyan aktuális, mint az ő korában – fogalmazott Veille. – Célunk, hogy az animáció és a technológia legújabb vívmányait felhasználva minden korosztályhoz eljuttassuk ezt az időtlen történetet.”

A Piaf-hagyaték kezelői örömmel üdvözölték a máris többek által vitatott kezdeményezést, szerintük ugyanis „különleges és megható élmény” újra hallani az énekesnőt. Az animációval is elégedettek, mert úgy vélik, híven visszaadja Piaf személyiségét, humorát és rendíthetetlen jellemét.

Nem ez lesz az első alkalom, amikor egy elhunyt híresség narrátorként „tér vissza” egy film kedvéért: 2021-ben a Roadrunner: A Film About Anthony Bourdain című portréfilmhez készült rövid AI-generált hangfelvétel (a címszereplő séf „olvasta fel” egy barátjának címzett e-mailjét), 2022-ben pedig Andy Warhol hangját generálták le mesterséges intelligencia segítségével a The Andy Warhol Diaries című Netflix-produkció kedvéért (színész olvasta fel a művész naplóját, aztán a felvételt egy szoftver segítségével warholosították).

(The Guardian)

 

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson