Paul Feig újra azt hozza, amihez ért. És ő azokhoz a hollywoodi zsánerfilmekhez ért, amelyek kiváló humorral vannak elegyítve, női hősök szerepelnek bennük, a színésznők pedig fürdőznek a szerepekben. Az Egy kis szívesség az eddigiek közül is kiemelkedik!
Az Egy kis szívesség egyszerre illeszkedik Paul Feig életművébe, illetve a mainstreambe betörő és elszaporodó női bűnügyi történetek trendjébe. Feig következetesen hollywoodi zsánerfilmeket rendez úgy, hogy azok férfi hőseit nőiekre cseréli. Nem feminista tézisfilmek ezek, nem fogalmaznak meg magvas állításokat a női létről vagy a nemi egyenlőtlenségről. Azt műveli, amivel Hollywood már rég tartozik: többdimenziós, egyedi, cselekvő nőket visz a vászonra, akik mellesleg igazán viccesek is tudnak lenni. És nem elsősorban attól, hogy éppen „nadrágos” szerepeket játszanak el szoknyában, avagy nem a genderswapon röhögünk, hanem azért mert betonerős forgatókönyvben fogant karaktereket valóban kiváló komikák jelenítenek meg, akikkel éppen műfaji panelek kreatív kavalkádja történik meg: A Koszorúslányokban (Bridesmaids, 2011) az alpári vígjáték mutatkozik meg, a Női szervekben (The Heist, 2013) az akciófilm, A kémben (Spy, 2015) a kémfilm, de még egy remake-et is úgy hozott össze, hogy egy percre sem kellett görcsösen hasonlítgatnunk az eredetihez, ez volt a 2016-os Szellemirtók (Ghostbusters).
Másrészt az Egy kis szívesség része a Holtodiglan (Gone Girl, 2014) után elindult „kertvárosi feleség-thrillerek” trendjébe is, amelyet olyan sorozatok és filmek fémjeleznek, mint a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies, 2017) vagy A lány a vonaton (The Girl on The Train), illetve mindezek előképe, a Született feleségek (Desperate Housewives) is eszünkbe juthat. S ahogy a fentebb említett mozi- és tévésikerek, úgy az Egy kis szívesség is bestseller-adaptáció. Annyira előre látta a Fox a lehetőséget ebben a filmben, hogy Darcy Bell regényének jogait még tavalyi megjelenése előtt megvette, s már akkor tudtuk, hogy Paul Feig fogja rendezni a sztorit, amelyben egy megözvegyült, gasztrobloggerkedő mintaanyuka fog felgöngyölíteni egy fondorlatos bűnügyi misztériumot.
Úgy fér össze az Egy kis szívességben a fincheri thriller a néha blődségbe hajló romantikus vígjátékkal, mint még szinte soha, s egyik sem megy a másik rovására. Két izgalmas történet-csavar közé olyan organikusan simul a comic relief, hogy egy percre sem zökkenünk ki, pedig egy rossz helyre időzített egysoros lenne miből, hiszen a sztorit véresen komoly bűnügyi szál képezi. A kertváros talán legegyszerűbb és leghétköznapibb anyukája barátságot köt a kertváros legszebb, legdivatosabb, de ugyanakkor legtitokzatosabb nőjével. Az egymás szöges ellentéteinek látszó nők összebarátkoznak, a menő anyuka arra kéri újdonsült barátnőjét, hogy vigyázzon pár napra gyerekére, de a nő eltűnik napokra. Az eltűnés mögötti okok pedig egyre rejtélyesebbnek és brutálisabbá válnak, ahogy az anyukatárs nyomozni kezd a neten és az országban.
Hollywoodi színésznőként hálás lehet Feiggel dolgozni, mert bátran ki lehet bontakozni a szerepben. Ahogy Melissa McCarthy megtette jó párszor, oldalán Kristen Wiiggel, most Anna Kendricken és Blake Lively-n van a sor. A rendező keze között természetesnek tűnik filmeleji barátságuk, majd a film végén totálisan elmérgesedő kapcsolatuk is. Mindkettejük figurája nagyívű változást ír le, úgyhogy tehetségükből és adottságaikból a maximálisra vizsgáznak. Ezek természetesen nem Oscar-díjas alakítások, de önmaguk és a jó álomgyári szórakoztatás átlagszintjéhez képest igazán jól végezték a dolgukat.
Szépen lassan egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány ma is aktív hollywoodi rendező gyártmánya érdekelhet minket. Ha Feig valakinek ott a listáján, megérdemelten van ott: párszor már megmentette a nyári és őszi plázakínálatot, idén is sikerült neki. Pár fokkal kreatívabb, egyedibb, cselesebb, meglepőbb az Egy apró szívesség, mint a mai átlagos amerikai tömegfilm. A vetítőteremből kifelé jövet, az egyik néző azt mondta barátnőjének: „jól forgatta a kliséket!” – ennél jobban nem is lehetne összegezni az élményt.
