Kritika: Tár (Todd Field) Kritika: Tár (Todd Field)

Szépség és szörnyeteg

Todd Field: Tár

ÉRTÉKELD A FILMET!
Tár
Todd Field
2022

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A csúcsról lehet a legnagyobbat bukni, tudja ezt Lydia Tár is, akit tisztelt és irigyelt művészként, ikonként és példaképként ér utol bűneiért a jogos kiközösítés. Ismerős? Nem véletlenül.

Miközben valós intézmények, zeneszerzők, zenekarok veszik körül, Lydia Tár fiktív hős. Sikeres karmester és zeneszerző, ami nőként nagy ritkaság – lassanként pedig kiderül, hogy emellé megosztó személyiség és szexuális ragadozó is. A rendhagyó ál-életrajzi film főszereplője sok különböző létező figurából, illetve problémából van összegyúrva. Tár neve furcsán magyarosnak tűnik, a filmben előkerül a rat (patkány) anagramma, miközben a név egy másik szót is rejt: Tár egyenlő art, azaz művészet, annak minden szépségével és visszásságával.

Kép a TÁR című filmből

A Tár klasszikus színészfilm, miközben író-rendezője számára is nagy kiugrási lehetőség. Todd Field rendezői pályája rendkívül erősen indult az ezredfordulón, az eddigi két nagyjátékfilmje (A hálószobában / In the Bedroom, Apró titkok / Little Children) összesen 8 Oscar-jelölést kapott, az elmúlt tizenöt évben azonban nemigen lehetett hallani róla. Az amerikai függetlenfilmes kifejezetten Cate Blanchettre írta a Tárt, aki a kiváltságos, de neurotikus fehér nők specialistája – ilyen szerepekért (Blue Jasmine, Carol) kapta az Oscar-díjait is, most azonban mégis kicsit mást, sötétebb és veszélyesebb alakot kell játszania. A Tárért máris elnyerte a Velencei Filmfesztivál színészi díját, s várhatóan további elismerések is várnak rá: rendkívüli összpontosítással játssza a sztárzenészt.

Felelőssé lehet-e tenni valakit egy öngyilkosságért, ha csak közvetetten az okozója? Büntetést érdemel-e valaki azért, mert bunkó? Mi a teendő, ha valaki csodálatos művész, de egy emberi hulladék? A Tár alig leplezetten az elmúlt évek #metoo-hullámában felmerült kérdésekről szól, de sajátos nézőpontjával és általánosító szándékával higgadtan, körültekintően járja körül azokat. Lydia Tár karrierje szárnyal, egy idő után azonban már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a vádakat, a hullámok egyre magasabbra csapnak, a kontextusból kiragadott, félreérthető mondatok – videós bizonyítékkal – a kritikus ponton visszaütnek, hirtelen mindenki elfordul a nagy művésztől, működésbe lendül a cancel culture, miközben nézőként tudjuk, hogy Lydia ebben a kérdésben ártatlan – másban viszont nem biztos, hogy az.

Field filmje nem az érintetteket követi (mint az Ígéretes, fiatal nő), nem is egy kívülálló szemszögéből mesél (mint Az asszisztens), hanem szorosan az elkövető nyomában jár, aki természetesen nem szörnyetegként tekint magára, nem is így éli a mindennapjait, hanem maga is frusztrációkkal, kisebb és nagyobb krízisekkel küzd – csak mintegy véletlenül szüremlik be történetbe a múltbéli bűne, illetve merül fel a lehetősége egy újabb inkorrekt cselekedetnek. A Tár – akárcsak több valós eset – rámutat, hogy lehet valaki nyíltan leszbikus nőként, a reprezentáció éllovasaként, elismert szakemberként is erkölcsi nulla pont azért, mert agyonnyomja a saját nagysága. Vagy egy számító jégszobor ő, aki tudatosan él vissza a hatalmával?

Kép a TÁR című filmből

Lydia Tár motivációi nem derülnek ki, ez viszont korántsem válik a film kárára. A történet maga is a szerepjátszásról szól: önmagában a karmesteri munkának is velejárója a kiállás, előadás, Lydia viszont nőként a megszokott figyelem többszörösét kapja, így számos álarcot váltogat a különböző élethelyzetekben, s még így sem képes megőrizni a józan eszét, emberségét. Színpadi beszélgetésben előadja a szórakoztató és szellemes társalgót, egyetemi kurzuson a vitriolos stílusú, tapasztalt mestert, otthon a határozott és támogató szülőt, a háttérjátszmákban a ravasz vezetőt. Cate Blanchett számára mindez remek lehetőség, hogy sok különböző arcát megmutassa, s még akár szimpátiát is ébresszen az útvesztőben bolyongó antihős iránt.

Kép a TÁR című filmből

A Tár mindezek tetejébe kihagyásos elbeszélésmódot használ, ami nagyon érdekessé teszi az építkezését, ugyanakkor nem biztos, hogy mindig jó arányokat használ: kissé homályosak maradnak a bevágások, az összefüggések, az ugrások közti események. Nem is feltétlenül olyan eredményekre jut, mint várnánk – például visszatérő jelenet, hogy Lydia felriad éjszaka, és különböző hangok nyomába ered, ez az őrület felé mutató út viszont végül a semmibe vezet, az indulatok pedig egy meglepő, kicsit kontextus nélküli ponton törnek ki belőle. A nő ugyanis nemcsak karmester, aki Mahler V. szimfóniáját készül előadni Berlinben, hanem zeneszerző is, ilyen minőségében pedig éppen alkotói válsággal küzd, ami kiszolgáltatottá teszi – márpedig neki úttörőként, kőkemény női vezetőként tilos gyengeséget mutatnia.

Kép a TÁR című filmből

A Tár a komolyzene zárt, férfias világába kalauzol, mégis szinte minden fontos szereplője nő, akiknek még keményebben kell küzdeniük a sikerért – nemcsak a férfiakkal, hanem egymással is (nem mellesleg a film zenéjét is nő, az Oscar-díjas izlandi Hildur Guðnadóttir szerezte). Field képes annyira általánosan és érdekesen beszélni erről a közegről, hogy az a széles, a koncerttermeket messzire elkerülő publikum számára is érthető, izgalmas legyen – a két és fél órás játékidő is elrepül. A Tár a művészvilág keménységéről, kegyetlenségéről, szürkezónáiról szól, felmutatva, hogy sokkal több itt az áldozat, mint első pillantásra látszik.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Tár

Tár

Színes életrajzi, zenés, 158 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat