Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022 Szereplő
Gris Grimly elgondolása alapján készült dark fantasy, amelyben az 1930-as évek fasiszta Olaszországában egy fából készült báb életre kel és valódi fiúvá válik.
Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 150 perc, 2021 Szereplő
Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb.
Színes életrajzi, filmdráma, tévésorozat, 2020 Szereplő
A sorozat az esélyegyenlőségi jogok módosításának ratifikálására indult mozgalom, valamint egy konzervatív nő, Phyllis Schlafly (Cate Blanchett) történetét, az 1970-es évek amerikai kultúrharcának egyik legkeményebb küzdelmét meséli el.
Színes vígjáték, filmdráma, 109 perc, 2019 Szereplő
A 15 éves Bee édesanyja eltűnik, mire a kétségbe esett lány mindent megpróbál, hogy szeretett anyja nyomára leljen, ám ehhez előbb fel kell derítenie az asszony problémás múltját is.
Színes animációs film, családi, fantasy, 104 perc, 2019 Szereplő
Ami egy kamasz viking és egy félelmetes Éjfúria sárkány meglepő barátságaként indult, nagyszabású trilógiává nőtte ki magát, mely végig követi hőseink életét. Ebben a mostani fejezetben Hablaty és Fogatlan végre megtalálják igazi rendeltetésüket. Hablaty a falu főnöke lesz Astriddal az oldalán, míg Fogatlan a sárkányok vezérévé válik. Ám az eddig látott legsöt [...]
Debbie Ocean tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala - amelyen történetesen a gazember expasija is ott lesz. De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szüksége van [...]
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 130 perc, 2017 Szereplő
Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben [...]