Jorgosz Lanthimosz legújabb filmje lassan kibontakozó formalista bravúr, ami hagy némi hiányérzetet maga után.
Cannes-ban megszokott a hangos véleménynyilvánítás, de ritkán vált ki olyan szélsőséges indulatokat egy film, amilyet Jorgosz Lanthimosz Kutyafog (Dogtooth, 2009) című alkotása kapcsán tapasztalhattunk, amikor az megnyerte az Un Certain Regard elnevezésű szekció fődíját. A díjkiosztó után a fesztivál szokásához híven levetítették a filmet, aminek a végére a fél terem kiürült, az ott maradtak többsége pedig leginkább a nemtetszésének igyekezett hangot adni.
A Kutyafogat a szintén eredeti, de hasonlóan megosztó Alpok (Alpeis, 2011) követte, mire azonban az athéni születésű rendező A homárral (The Lobster, 2015) bekerült végre a legnagyobbak versenyébe, már kialakult rajongótábort mondhatott magáénak a kritikusok körében. Az említett filmek jól mutatják Lanthimosz fojtogatóan zárt, sajátos szabályok szerint működő bizarr, nemegyszer az abszurd határát súroló világát. Lanthimosz a Kutyafog óta állandóan vele dolgozó forgatókönyvíró társával, Efthümisz Filippouval csiszolgatja a nem kevés túlzástól mentes közeget, amiben a karakterek mozgásterét a környezet és annak, valamint az alapszituációnak az abszurditása határozza meg. A duó olyannyira sikeresnek mondható, hogy A homárt a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Oscar-díjra jelölték. Legújabb, ezúttal Amerikában játszódó és ott is forgatott vállalkozásuk, az Egy szent szarvas meggyilkolása minden korábbinál sötétebb, morbid humorban bővelkedő horror.
A homár azért is számít mérföldkőnek Lanthimosz pályafutásában, mert már nem hazai gárdával, hanem nemzetközi viszonylatban is jól ismert színészekkel (Colin Farrell, Rachel Weisz, Léa Seydoux) dolgozott együtt, és úgy tűnik, nagyon beleszeretett a pocakot eresztett Colin Farrellbe, mert el sem engedte, míg le nem forgatták második közös filmjüket is. Az Egy szent szarvas meggyilkolásában az ír színész Stevent, a szívsebészt alakítja, aki szintén orvos feleségével (Nicole Kidman) és két gyerekével, Kimmel (Raffey Cassidy) és Bobbal (Sunny Suljic) él jólétben és szeretetben. Utóbbira utal az orvos és feleségének kissé meghökkentő, de konszenzuálisnak mondható nemi élete is. A házaspár intim együttléte, azon túl, hogy a film egyik legviccesebb jelenete, arra is jó, hogy megcsodálhassuk, Kidmanen mennyire nem fog az idő.
Steven gyakorta találkozik egy tinédzser fiúval, Matthew-val (Barry Keoghan), enni viszi, drága órát vesz neki, sőt egyszer még otthonába is meghívja. Az, hogy Matthew-val valami nincs rendben, azonnal látszik, ennek okára és az általa a családra hozott fenyegetésre azonban csak lassacskán derül fény. Bár a baljós hangulat az első pillanattól, a nyitójelenetben látható operáció képeitől kezdve jelen van, a feszültség komótosan épül, ami részben annak is köszönhető, hogy a karakterek inkább elbeszélnek egymás mellett, érdektelennek tűnő, felszínes dialógusokat folytatnak, ami gyakorta képezi a humor forrását, de ritkán szolgál magyarázattal. A nyomasztó légkört inkább a zene és a mértani pontossággal szerkesztett, de távolságtartó, rideg és elidegenítő beállítások adják, amelyek egyszerre idézik Stanley Kubrickot és Michael Hanekét.
Az Egy szent szarvas meggyilkolása Lanthimosz formailag legösszeszedettebb és leginkább stílusos alkotása, ami gyakorta segít elfedni egyéb hiányosságait. Felsejlik benne Euripidész Iphigeneia Auliszban című tragédiája is, ami magyarázatot ad a címre, és előrevetíti a végkifejletet, ami Lanthimosz filmje esetében hasonlóan tragikus, de jóval groteszkebb is. Az Egy szent szarvas meggyilkolása, ahogy Euripidész és a nagy görög tragédiaírók is, arra emlékeztet, hogy a tetteknek következményeik vannak, az istenek haragja pedig áldozathozatalt követel. Az már más kérdés, hogy elhisszük-e, hogy egy pattanásos kamasz képes már-már bibliai léptékű rontást hozni egy családra.
Jorgosz Lanthimosz legújabb filmje lassan kibontakozó formalista bravúr, ami hagy némi hiányérzetet maga után, de kétségtelenül sokat profitál Farrell és Kidman párosából, akik jelentőségteljes pillantásaikkal és összenézéseikkel sokszor többet árulnak el, mint a film dialógusai, de nem lehet szó nélkül elmenni a Matthew-t alakító Barry Keoghan fenyegető jelenléte mellett sem.
