Az idei Oscar-gála több díját is elnyerő Szegény párák stáblistájának jelentős részét magyar nevek teszik ki – számos magyarországi gyártócsapat dolgozott főként a látvány megtervezésében és elkészítésében. Egy csíkszeredai építész, Egyed Csongor is közéjük tartozik, vele beszélgettünk a díszlet mögötti világról.
Hány napig tartott a józanodás, vagy volt ünneplés az Oscar-gála után? Egyáltalán, követted a díjkiosztót?
Én aludtam. Azért ez már lecsillapodott azóta, a forgatás három évvel ezelőtt zajlott. Nyilván, az Oscar-díjkiosztó utáni reggelen úgy keltem, hogy a stáb belső Whatsapp-csoportjaiban már folyt az ünneplés, mentek a kör-emailek, és természetesen nekem is kitartott néhány napig az öröm, jólesik visszagondolni rá.
Tényleg, jár ez valamilyen kézzel fogható emlékkel? Egy mini szobrocska, emléklap, bármi?
Még a BAFTA-díjkiosztót követően kaptunk, ugye azon is nyert a Szegény párák. Az Oscar után a film art directorának, James Price-nak az asszisztense vette fel velünk a kapcsolatot, de nem tudom, hogy szolidaritásból küld-e nekünk egy emléklapot, vagy az Oscar-csapattól kapunk és azt továbbítja.
Őrzöl amúgy ilyen relikviákat a forgatásokról? Merthogy nem ez az első nagy produkció, amiben dolgozol.
A kézi rajzaimat, a terveket meg szoktam őrizni. Ugyan nagyrészt számítógépen dolgozunk, de sokat kell kézzel is skiccelni. A Szegény párákból ilyen tervet őrzök többek között a Baxter-háznak a kapujáról, azt kézzel szerkesztettem. De mindig van néhány ilyen munka, amit különösen szeretek is. A britek ráadásul általában értékelik is, ha valaki tud rajzolni és tervez is kézzel, úgyhogy azokat a terveket meg is szoktam őrizni.
Követnek ezek a skiccek valamilyen előzetes látványtervet, vagy teljesen a ti fantáziátokra van bízva a kiindulópont, hogy majd aztán azt alakítsátok tovább?
Nagyon helyzetfüggő. A Szegény párákban már 2019-2020-ban elkezdték összerakni a „hangulatot”. A forgatási előkészületekre ez már nagyon szépen ki volt találva, de így is rengeteg dolog maradt, ami hiányzott, és ez így is szokott lenni más filmeknél is. Vannak viszont olyan produkciók, ahol laza meg közvetlenebb a hangulat, ott jön valaki és vagy skiccel valamit, vagy csak elmondja, hogy kér ide egy ilyen díszletet, dobd össze. Rövid az idő, 6-8 hónap, és befolyásolja az is, amilyen gyorsan áthalad az ötletelés a rendező, az operatőr, a díszlettervező, az art directorok között, és attól is függ, kik hogyan dolgoznak együtt. Viszont alapjában a személyes kapcsolatok vagy a karakterbeli különbségek miatt minden egyes filmben más. Például a Borderlandsben ha valamit megterveztünk és azt vittük, az kész volt. A Szegény párákban hangulatképek alapján készültek díszletek, amelyeket aztán Angliában elkezdtek kidolgozni. Kaptunk tehát kész tervrajzokat, de amikor ezeket át akartuk ültetni a budapesti helyszínekre és stúdiókba, akkor azokat nyilván át kellett szabni, úgyhogy folyamatosan akadt velük munka. Volt, ami részletesen ki volt találva, és volt, ami nem.
Kegyetlen a világ – Jorgosz Lanthimosz: Poor Things / Szegény párák
A Szegény párák pofátlanul vicces, nagyon eredeti vízió, amely a maga groteszk módján még azzal is tud foglalkozni, hogy mi tesz minket emberré. Emma Stone pedig minden korábbinál lehengerlőbb.
Két díszlettervezőnk volt: James Price, ő hozta a szakmai részt, és Shona Heath, aki főként a divatiparból ismert, ő kreatív látványokat készít, és van egy nagyon egyedi világa: létező dolgok, de valahogy kinagyítva és picit torzítva. Neked nézőként nagyon ismerősnek tűnnek, mégis amikor rájuk nézel, lesz egy kényelmetlen érzésed. Ezt a stílust hozta magával Shona, és azért, hogy ez így jöjjön létre, nagyrészt minden díszletre összeraktak egy kollázst, hangulatképeket, tehát valami referencia mindig volt. Ezen kívül volt még egy német és egy román kolléga, akik 3D-ben koncepteltek, ők nagyon sok díszletet gyúrtak át 3DS Maxba, amin aztán az art directorok még dolgoztak.
Miért van szükség lemodellezni 3D-ben?
Egyrészt mert sok díszletelem fura, és hogy ezeket lehessen érzékeltetni, megkülönböztetni, és eldönteni, hogy mi az, ami megépül, és mit hozunk létre CGI-ben. De azt már az elején eldöntötték, hogy minél kevesebb CGI-t szeretnének. És olyankor már tudsz fényelni, renderelni, be tudod járni virtuálisan. Nem tudom, hogy a rendező, Jórgosz (Jórgosz Lánthimosz – a szerk.), aki kosárlabdázó volt, mennyire érti a tervrajzokat – és ez nemcsak rá jellemző, hanem nagyon sok rendező, operatőr, színész, producer nem tud terveket olvasni –, ezért a díszletek elkészülnek makettként. De a Halo sorozat előkészületeinél, amikor „bejárás” volt, a díszleteket, amíg tervezés alatt voltak, sokszor kimentettük 3D-ben, és volt egy VR-szoba, amelyben a rendező, operatőr, díszlettervező feltett egy-egy VR-szemüveget, és sétálgatott a virtuális díszletben, hogy eldöntse, mi tetszik, mi épül meg.
A Szegény párákban melyik jelenet díszlete a te munkád?
Van néhány. Csák Judit volt az egyik art director – ő intézte többek között a London-díszletet vagy az Alfie’s Maisont, a férj rezidenciáját –, én neki voltam az asszisztense. És én a díszlettervezéssel foglalkoztam: épületek, utcák, járdák, korlátok, falak, vakolatok, terek, ilyesmi. Például a tető, ahová kimennek, és látszik a háttérben London, vagy a diliházas jelenetben egy kis szoba. A londoni díszletnél elég sok mindenben részt vettem, de ott már nagyon pontos volt az elképzelés. Vagy a Baxter-ház, a londoni utcák, a kert, a műtő, és dolgoztam még a portói díszleten a báron, illetve ott az egyik éttermes rész, amiben masszívan benne voltam. (Megnyitja a fotógalériát a telefonján.) Itt a telefonon ez a kép a London Bridge makettjéről: ki volt adva, hogy annak a referenciának az alapján akarnak egy hasonlót, de mégis másként megcsinálni, az készül el virtuálisan 3D-ben. A makettgyártók kinyomtatják, összerakják, megfestik, öregítik. Aztán azt még ki kell világítani. És ez még csak egy makett, amin rengetegen dolgoznak. Amikor megvalósításra kerül a sor, akkor rengeteg dolgot ki kell találni, statikussal egyeztetni, hogyan lehet megcsinálni, felfüggeszteni. Az építőkkel naponta többször is találkoztunk, átnéztük a terveket, rengeteg egyeztetés folyt amellett, hogy mi a tervekben megpróbálunk mindent megmagyarázni.
Ezen a fotón látszik három réteg a díszleten: van egy 3D-s makett, egy kisebb síkmakett, ez mind megvilágítva, és még erre a rétegre is nyomtattak. Ez a technológia régi filmes trükk, amit nagyon szeretett volna használni Jórgosz, és emiatt van nagyon kevés a CGI a Szegény párákban. Hatalmas meló ez, amit nagyon sok produkció már régóta nem vállal be, inkább az egészet zöld háttérrel oldja meg. Vagy itt ez a járda: elkészítettük a rajzát az összes kőlapnak, ki kellett rajzolni centiről centire, hogyan nézzen ki. Itt meg az összes fa valójában purhab. Ezekről a homlokzatokról meg készült ugyan már rajz, viszont a szobrászrészleg 1:1 arányú tervet kér ahhoz, hogy tudja, hogyan hajlítsa le a késeket. Utána következnek a festők, és ők is kell tudják, hogy milyen festést, milyen textúrát várnak el a díszlettervezők.
És ennek a kapunak őrzöm a kézi rajzát. Volt egy hangulatkép Londonról, arra készítettem több változatot. Előbb egy kisebbet, arra James ránézett, és amelyiket kiválasztotta, azt kidolgoztam részletesebben.
Hogyan dokumentálódsz? Könyvtárbérleted van, gyűjtesz tárgyakat, keresel fényképeket, festményeket?
Rengeteget olvasok. Nem kimondottan könyvtárban – neten is sok könyvet találni. Kerestem például, hogyan nézett ki egy kandalló. Meg hát amikor ezzel foglalkozol, akkor kezded nézni élőben is a kovácsoltvas-kapukat, az ablakokat, a korlátokat. Nagyon sokat tanulunk, inspirálódunk, aztán kicsit el kell engednünk magunkat, hogy végül jó legyen.
Mennyire vettél részt a forgatásban? Vagy ilyenkor csak az előkészítés, aztán nyargaltok is át a következő díszletbe?
Ebben egyáltalán nem vettem részt, mert van erre külön standby art director, akinek az a feladata, hogy jelen legyen a forgatásokon. Mi is a közelben vagyunk, így ha napon túli változtatás kell, akkor intézzük, de ha a forgatás pillanatában kell valamit mozgatni, módosítani, festeni stb., arra ott ez a külön csapat a helyszínen. De volt olyan produkció is, amelyet a tervezés után végig is forgattam.
És a végén valamilyen bulival zárul, van levezetés?
Általában tartunk egy warm-up-bulit, amikor összeállt a csapat, és forgatás előtt egyet koccintunk. Ha hosszabb a forgatás, akkor szokott lenni egy midway buli is, majd egy záróparti. Ezen részt vesz mindenki: a teljes stáb, színészek, rendező, producerek. Volt olyan produkció is egy spanyol csapattal, hogy minden péntek este a teljes stáb valakinek a lakásán együtt borozott, bulizott. A Halóban viszont szinte senkivel nem találkoztunk munkaidőn túl. Az már óriási produkció volt, ott annyi a meló és a stressz, hogy nem érdekel semmi más.
Hat éve kezdtél el dolgozni a filmiparban, ezalatt milyen produkciókban fordultál meg?
Eddig 11 projektem volt. A Last Kingdomból két évadban dolgoztam, majd volt egy spanyol produkció, a Dime quién soy, magyar produkcióból a Játszma, volt egy film Al Pacinóval – ami így jól hangzik, de valójában egy rövid budapesti forgatáson vettem részt –, a Borderlands, ami most nyáron jön ki, a Szegény párák, a Halo (ez nagy produkció, 2020-ban ez számított a világon a legdrágább sorozatnak), meg a Muawiya, ami egy 80–100 millió dolláros költségvetésű szaúdi projekt, ez egy NBC gyártotta film, de mivel politikailag, vallási szempontból kényes a témája, még kérdéses a vetítése.
És hogyan találnak rád? Benne vagy egy állandó díszletes csapatban, vagy szerepel a neved egy filmes adatbázisban?
Igen, hívnak. Állandóan van szükség emberre, és ha jól végzed a munkád, akkor a következőnél már könnyebb. Nyilván neked is kell tenned érte, meg ismerősök is szólnak. Az egyik Last Kingdomban úgy volt, hogy októbertől májusig tartana, hívtak oda melózni. December elején viszont kiderült, hogy már elköltötték a költségvetés felét, így az én munkámra már nem volt keret, menet közben kellett másik melót keresnem. Elkezdtem telefonálni, így kerültem be a Borderlandsbe, rá egy hétre már kezdtem is.
Ha vannak már referenciamunkáid, meg jók a visszajelzések rólad, biztosan könnyebb. De hogyan csöppentél bele?
Egy budapesti építészirodánál melóztam, de nem igazán szerettem. Egyik ottani kollégám már akkor filmekben dolgozott, és tudta, hogy nagyon szenvedek. Felhívott, hogy lenne-e kedvem a Last Kingdomnál egy rajzoló melóhoz, akarok-e menni. Azonnal igent mondtam, egy hét múlva már ott dolgoztam. Különösebben nem tudtam semmit róla, de megtetszett, és azóta is benne vagyok.
Az ebben az iparban dolgozók többsége állandó stresszre panaszkodik, meg elgondolkodik azon, mi egyebet csinálna szívesen. Van neked is ilyen álmod?
Állandóan álmodozom, sok dolgot kipróbálnék. Szeretem a konyhát, a főzést, dolgoztam Michelin-csillagos étteremben is, amiért az egyetemet majdnem otthagytam. De valahogy mindig az a vége, hogy az építészet az, amiben magamra találok és legjobban szeretek.
