A magyar filmtörténetben igen ritkák a folytatások. A hatalmas szakmai és közönségsiker ellenére A vizsga második epizódjára is több, mint tíz évet kellett várni. A visszatérő alkotók mégsem vesztettek semmit ambícióikból és egy újabb jeles dolgozattal készültek: A játszma minden szinten emeli a korábbi téteket.
Markó Pál (Kulka János) és Jung András (Nagy Zsolt) párthűségüket bizonyító fordulatos küzdelemei óta már hosszú idő telt el, az állambiztonság módszerei azonban mit sem változtak. A hidegháborús környezet belső hatalmi harcai ismét utolérik az immár nyugdíjas Pali bácsit és az előléptetésre pályázó Andrást. A két férfi sorsát övező események ezúttal egy újonnan beszervezett diáklány, Abigél (Staub Viktória) körül forognak, a történet viszont továbbra is folyamatos személyes játszmák sorozatából áll össze.
Bergendy Péter eredeti 2011-es rendezése nemcsak az ötvenhatos tematikát frissítette fel az ügynökoldal középpontba helyezésével, hanem a hollywoodi típusú műfaji dramaturgiát is nagy sikerrel alkalmazta cselekményvezetésében. A vizsga kémthrillerbe oltott csavaros átverés-narratívája mégsem volt képes teljesen levetkezni magáról az alacsony költségvetésből adódó, tévés produkciókra hajazó vizuális stílust. A folytatás ezzel szemben éppen képi megvalósítását tekintve nagyszabásúbb, míg történetének fordulatai egyre kiszámíthatóbbá válnak.
Az őrzők őrzői – Bergendy Péter: A vizsga
Bergendy Péter második játékfilmje az ’56-os forradalom utóéletének „másik” oldalát, az ügynöksorsot mutatja be. Eszközeiben azonban nem a megszokott, lassú magyar keserűséget, hanem – meglepően ügyesen – a hollywoodi thriller zsánerét vette alapul.
A játszma lokális környezetbe ágyazott kémfilmje lassan bontakozó szerelmi szálra cseréli az első rész kamarajellegét. A cselekmény egyre gyakrabban játszódik nagy statisztériát mozgató külső helyszíneken, korhű díszletek között, hol nagyvárosi, hol vidéki miliőben. Asher Goldschmidt zenéje – A besúgó mellett – ezúttal is egyszerre idézi a Kádár-kor nosztalgiáját és szolgál hangzatos aláfestéséül a bűnügyi tematikának. A kamera mögött Tóth Zsoltot váltó Nagy András (Bibliothèque Pascal, Örök tél, Post Mortem) pedig képes kellő visszafogottságot sugárzó kompozíciókból láttatni az eseményeket, miközben sikeresen eleveníti fel az első rész lágy fényekben és kékes-barna árnyalatokban úszó színskáláját, valamint nüansznyi mozgásokkal gazdagított kézikamerás felvételeit. A gyengéd komfortot kifejező képek remekül szemléltetik – a folyamatos fordulatok helyett – a fokozódó karakterdrámából adódó feszültséget.
A magyar (történelmi/bűnügyi) műfaji film felélesztéséért felelős Köbli Norbert (Félvilág, Trezor, Apró mesék) visszatérése már-már garancia a lendületes, cselekményközpontú narratívára. Az újonnan érkező Fazakas Péter (Társas játék, Árulók) azonban láthatóan inkább a karakterekben igyekszik elmélyülni és csak bukdácsolva valósítja meg az erotikus thrillerbe hajló, illetve feszült suspense-t ígérő jeleneteket. A film az átverés-történetek hollywoodi hagyományai mellett ugyan a beépített-ügynök dramaturgiát is sikerrel illeszti bele a Kádár-korszak világába, A játszma mégis elsősorban új, női szemszögeinek bevonásával árnyalja A vizsga férfiak uralta világát: a rendszerben hitüket vesztett szereplők kiábrándultsága mindenekelőtt a párkapcsolatokra, a családokra van negatív hatással. Az erkölcsi önbecsülés egyre inkább kicsinyesnek ható, állami célokért való feladása jelentette már A vizsga fő konfliktusát is, az elvtelenség ugyanakkor képes további, új érzelmi síkokat nyitni, mikor az árulás a munkahelyi és baráti közeg után az otthon biztonságát kezdi fenyegetni.
Belvárosi időkapu – A játszma forgatásán jártunk
Verőfényes napsütésben érkezem a nagysikerű A vizsga c. 2011-es kémfilm folytatásának, A játszmának a forgatására a belvárosi Tátra utcába, ahol mindössze egy kordon és pár autó választja a 2020-as évet az 1963-astól. A kordont átlépve már szinte furcsán érzem magam modern öltözékemben, hiszen minden második ember a két lezárt utca közötti, rövid szakaszon annyira korhű ruhákban van, hogy már az tűnik normálisnak. Így forog egy korabeli film a mai Budapesten.
A játszma karaktertudatosabb megvalósítása jórészt mégis hatástalannak bizonyul, mivel az első részben mentorszerepben megismert Mirkó Pál átélhető, személyes belső konfliktusához képest – az ezúttal főhőssé avanzsált – Jung András jellemváltozása közel sem annyira azonosulható. A saját önzésébe temetkező, kiábrándult, másokat kihasználva előre törő karakter még a romantikus szál alatt sem nyílik meg igazán, így nem válik szerethetővé, drámája pedig súlytalan lesz.
Ha A játszma nem is olyan effektív nagyobb volumenű megvalósításában, mint A vizsga volt saját, intim világában, a film továbbra is sikerrel alkalmazza hazai környezetre a hollywoodi műfaji sablonokat. A folytatás ugyanakkor a második epizódok tipikus gyermekbetegségeit hordozza: hiába monumentálisabb és díszesebb elődjénél, ezzel egyidőben több hibát is vét a lecke újbóli felmondása során.
