Nem akartam elolvasni a Köbli Norbert forgatókönyveit tartalmazó köteteket. Gondoltam, végigmegyek pár darabon a saját szövegem megírása előtt, elég lesz az, annál is inkább, mert a filmeket ismerem. De nem ez történt. Az ok pedig Köbli írásművészete. Nem tudtam letenni a két kötetet.
Előttem, az íróasztalon Dobai Péter és Szomjas György Rosszemberek című könyve. Várjunk, az nem egy film? De. Csak időnként a szerzők, kiadók úgy gondolták, gondolják, a film alapját képező szöveg érdemes arra, hogy kötet formájában is a nagyérdemű közönség elé kerüljön. A Rosszemberek könyvben egyebek mellett benne van a film irodalmi forgatókönyve is, a tartalomjegyzék szerint. Elolvastam, jó. Csak épp nem irodalmi forgatókönyv. A szerzők szinte mindent kivágtak a szövegből, ami az irodalmi forgatókönyv jellemzője, írástechnikailag legalábbis. Ami maradt: egy könnyedén olvasható filmnovella.
A Rosszemberek mellett két másik kötet is hever az asztalon. Az utóbbi bő évtized legismertebb magyar forgatókönyvírójának nyolc munkáját tartalmazzák. A szerző neve Köbli Norbert – a filmszakmában senkinek sem kell őt bemutatni –, a kötetek címe: Félvilág, illetve Örök tél. Az összesen bő 500 oldalon valóban irodalmi forgatókönyveket olvashat, aki a könyveket felüti. Ott van benne minden, aminek egy forgatókönyvnek formailag meg kell felelnie. Ami helyes is, csak a „közönséges” olvasó nem tud mit kezdeni vele. Pontosabban, nem is akar. Ő egy történetet szeretne elolvasni. Például azért, mert látta a filmet, amely az adott történetből készült és szeretné „újraélni”, szöveg formájában. Vagy éppen nem látta a filmet, de látott egy másikat, amelynek Köbli Norbert írta a forgatókönyvét, nagyon tetszett neki és most elolvasná ezt a másikat is. Aztán jól fennakad a szövegen.
Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró az Apró mesék plakátja előtt
Érzi ezt Köbli is. Ezért az Örök tél előszavában konkrétan instruálja a nem szakavatott olvasót: elmagyarázza neki, hogyan olvassunk forgatókönyvet. A gond az, hogy mindjárt az első mondat hatalmas ellentmondást rejt magában. „Forgatókönyvet éppúgy kell olvasni, mint bármely más irodalmat.” Nem tudom, mire gondol a szerző, amikor bármely más irodalomról beszél, de tapasztalatom szerint nagyon kevés regény, novellás-, verses-, bármilyen irodalmat tartalmazó kötet kezdődik azzal, hogy: Kedves olvasó, ezt a könyvet úgy kell olvasni, hogy…
Aztán a második bekezdésben jön egy másik meghökkentő mondat: „A forgatókönyv ránézésre olyan, mint a regény, csak szellősebb.” Nem, nem olyan. Ha szellősebben helyeznénk el egy nagy terjedelmű szépprózai szöveget, amely kimerítené a regény meghatározását, a szellősségtől nem lenne irodalmi forgatókönyv. Ránézésre se. Ha drámát írt volna a szerző, talán közelebb járt volna a ránézéses valósághoz.
De tényleg: miért is kellene forgatókönyveket kötet formájában közölni? A kérdésre a Félvilág előszavában adja meg a választ Köbli Norbert: „A film összművészet. Magába olvasztja, felszívja és láthatatlanná teszi a forgatókönyvet.” Ez esetben igaza van a szerzőnek. A forgatókönyvíró hetekig, hónapokig írja a szöveget, aztán jönnek a fejlesztők, rendezők, producerek, mindenféle más szakemberek, és… beleszólnak. Nyilván segítő szándékkal, hiszen a végtermékre összpontosítanak, a filmre, amely, ugye, láthatatlanná teszi a forgatókönyvet. Mi lesz így a forgatókönyvíró álmaiból? Erről is szól Köbli: ha pontosan álmodja papírra a történetet, az majdnem úgy jelenik meg a vásznon, ahogy megírta. Ha kevésbé pontosan, akkor nagyon másképp. Lényegében ez a forgatókönyvíró tragédiája: az író hősies egyéni munkája beleolvad a filmkészítés csapatmunkájába. Köbli Norbert szerint ezért kell forgatókönyvet közölni kötet formájában: hogy láthatóvá tegyük a láthatatlant.
Nem akartam elolvasni a köteteket. Gondoltam, végigmegyek pár darabon a saját szövegem megírása előtt, elég lesz az, annál is inkább, mert a filmeket ismerem. De nem ez történt. Az ok pedig Köbli írásművészete. Elkezdtem olvasni a Félvilágot, és onnan nem volt megállás. Nem tudtam letenni a kötetet. És amikor befejeztem, már nyúltam is a másik után. (Zárójeles megjegyzés: tudok forgatókönyvet olvasni, ha tetszik, beavatott olvasó vagyok.) Ugyanis Köbli Norbert kiváló történetmesélő. Mindent tud, amit a karakterfejlődésről, történetszövésről, motivációs hálóról, a feszültség fenntartásáról (tehát az olvasói figyelem fenntartásáról), egyéb szakmai titkokról tudni kell. És túl mindenféle kétségen, arról szóló vitán, hogy mi értelme van forgatókönyveket kötet formájában kiadni, ez az, amit az olvasó elvárhat egy írótól, függetlenül attól, hogy milyen formában írja meg a művet.
Hadd pontosítsak: a beavatott olvasó. Úgy gondolom, Köbli Norbert köteteit bárki szakmabeli, kezdő és haladó, diák és professzor, amatőr és profi nagy haszonnal és nagy élvezettel forgathatja. Közben esetleg elgondolkodhat a forgatókönyvírók természetéről is. Tudjuk, voltak, ma is vannak megrögzött szerzői filmesek, értsd, rendezők, akik úgy érzik, nekik kell megírniuk a forgatókönyvet, mert az ő agyukban egy helyen van a történet és a leforgatandó film. A magyar filmművészet jó pár évtizedig az ilyen szerzői filmesek birodalma volt. Aztán – és ennek a magam részéről nagyon tudok örülni – változtak a dolgok: a szerzői filme(se)k nem tűntek el, viszont feltűntek a profi forgatókönyvírók (hollywoodi mintára, mondják sokan, nem vitatom), akiknek elsősorban az a dolguk, hogy kutya jól megírják a történetet, amit a mozgóképes végtermék majd felszippant. Köbli Norbert a profi forgatókönyvírók gyarapodó csapatának egyik legjobb képviselője.
És hogy mit kezdjen a kötetekkel az „egyszerű” olvasó, ha például karácsonyra vagy szülinapjára megkapja őket ajándékba? Azt javaslom, kezdjen el olvasni, aztán ha nagyon mérges lesz, nyugodtan tegye le a könyvet és nézze meg bármelyik filmet, amelynek forgatókönyvét Köbli Norbert írta. Jó lesz a vége!
Köbli Norbert: Félvilág, Örök tél. Agave Könyvek, Budapest, 2021.
