Egy cigarettacsempész lánya átértékeli apjáról szóló emlékeit – erről szól a cannes-i La Cinef (korábbi nevén: Cinéfondation) szekcióban bemutatkozott Praeis (It Will Pass, magyarul kb. Majd eltelik) című litván-angol dráma, amelyet Dovydas Drakšas rendezett, és amelynek stáblistáján négy magyar nevet is találunk. Ebből hárman erdélyiek, és három különböző útvonalon érkeztek a diplomafilm színes, nemzetközi stábjába. A közel félórás alkotás operatőrével és vágójával, Méder Tamással és Dunai Lászlóval beszélgettünk.
Az idei Oscar-gála több díját is elnyerő Szegény párák stáblistájának jelentős részét magyar nevek teszik ki – számos magyarországi gyártócsapat dolgozott főként a látvány megtervezésében és elkészítésében. Egy csíkszeredai építész, Egyed Csongor is közéjük tartozik, vele beszélgettünk a díszlet mögötti világról.
Milyen aktív magyar filmes műhelyek működnek Erdélyben, mit forgatnak épp, milyen forrásokhoz férnek hozzá, és hogyan érintették őket 2020 tavaszán a járványügyi korlátozások? Sorra kérdeztük őket, az első részben a kolozsváriak válaszolnak.
A Miért én? (De ce eu?), az idei év egyik berlinálés román filmje már a mozikban van, és a színészek – Tudor Giurgiu rendezővel az élen – az ország városait járják, hogy minél több nézőhöz jusson el. Épp csak egy rövid beszélgetésre lehetett elcsípni a turné két állomása között, hogy kivételesen ne arról beszélgessünk, hogy politikailag mennyire aktuális a valós tényeken alapuló politikai thrillere, hanem hogy többet tudjunk meg a forgatókönyvírás kínjáról és a színészek kiválasztásáról.
Fischer István filmjei, portréi mozgóképes emlékezetként maradnak meg a romániai magyar közösség számára, emlékként, jelként és intő kézként. Békés nyugalmat neki. Köszönünk neked mindent.
Megkezdődött a 14. Filmtettfeszt, amely egyre „pánerdélyibb”: idén már tíz városban tekinthetik meg a legújabb magyar filmeket az érdeklődők. A megnyitón átadták a Sárga Csikó Díjat, és a jelenlévők megismerkedhettek a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának részleteivel.
A 88. évét idén betöltő Kovács Andrásról mostanában keveset hallani, pedig valaha a magyar filmkészítés élbolyába tartozott. Hideg napok című filmje „a budapesti tizenkettő” egyike, rendezője a Magyar Mozgókép Mestere, Kossuth-díjas és más díjak kitüntetettje. Kevesen tudják róla, hogy erdélyi, kidei származású, épp ezért ő volt az egyik díszvendége az idei kolozsvári Filmtettfesztnek, ahova három filmjét kísérte el. A még mindig nagy mesélőkedvű és -tehetségű filmessel a vetítések után beszélgettünk, az akkori hatalmas anekdotafüzérnek egy erősen rövidített változatát olvashatják alább.
Ma a szentegyházi zenetanárként ismerjük, de gimnazista korában animációs filmeket készített, később Super8-as privát felvételeket. Az interjúban arról mesélt, hogyan lehetett filmezőgépet, nyersanyagot beszerezni, milyen filmklubba lehetett járni a kommunizmus idején: azaz megtudhatjuk milyen kalandokat élhetett meg az „aranykor” amatőr filmese.
Az 1923-ban világszerte kereskedelembe kerülő Cine Kodak filmezőgépek egyike egy kolozsvári fotóboltból került egy polgári családi ház udvarára, és időnként a város utcáira az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején. A helyi szinten relatíve ritkaságba menő amatőr filmezés egy lelkes fotóamatőr, Orbán Lajos nevéhez kapcsolódik, akinek a családi felvételeiről a Filmtett korábban beszámolt már. Kabay László, kolozsvári fotós révén újabb tekercsek és ezzel együtt újabb történetek kerültek elő.
