Magyar együttműködésben készült kisjátékfilm is versenyez Cannes-ban Magyar együttműködésben készült kisjátékfilm is versenyez Cannes-ban

Magyar együttműködésben készült kisjátékfilm is versenyez Cannes-ban

Európa legnagyobb filmfesztiválja közzétette a két rövidfilmes válogatást; La Cinef szekcióban versenyez egy londoni diákfilm, amelynek több stábtagja is magyar.

Dovydas Drakšas: Praeis

A Cannes-i Fesztivál La Cinef nevű – 2022-ig Cinéfondation néven futott – válogatása a diákfilmek versenye. Idén 18 (14 élőszereplős és 4 animációs) alkotás került a legjobbak mezőnyébe a nevezett 2263-ból, köztük a Londoni Filmiskolán készült It'll Pass (Praeis). A film rendezője és forgatókönyvírója a litván Dovydas Drakšas, és sokszínű, nemzetközi csapatában három erdélyi származású alkotó is jelen van: Méder Tamás fényképezte, Dunai László vágta, a helyszíni hangmestere pedig Jeszenszky Tamás volt. Buruncz Ádám fővilágosítóként dolgozott a kisjátékfilmen.

A rövidfilmes zsűri elnöke idén Lubna Azabal belga színésznő lesz, tagjai pedig Marie-Castille Mention-Schaar francia filmrendező, forgatókönyvíró, producer, Paolo Moretti fesztiválszervező, Claudine Nougaret francia producer, rendező, valamint Vladimir Perišić szerb filmrendező, forgatókönyvíró lesznek. 11 versenyfilm fölött kell ítélkezniük, ezek 10 különböző országból (Azerbajdzsán, Brazília, Kanada, Kína, Horvátország, Franciaország, Koszovó, Livtánia, Portugália, Egyesült Államok) érkeznek és 4420 nevezett alkotás közül kerültek be a versenybe.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat