Az európai (szerzői) filmek az elmúlt években nagy figyelmet fordítottak az iskola intézményére. Magyar színtéren a közelmúlt két legnagyobb figyelmet kiváltó mozija (Magyarázat mindenre, Elfogy a levegő) egyaránt az oktatási rendszer szűrőjén keresztül foglalkozott társadalmi törésvonalakkal, de német (A tanári szoba, Bachmann tanár úr és az osztálya), török (Elszáradt füvekről), francia (Az osztály) és román (Zűrös kettyintés, Érettségi) példákat egyaránt találunk. A következőkben – a teljesség és a témában releváns összes film megemlítésének igénye nélkül – a legfontosabb alkotásokban elemezzük a megjelenő oktatásképet, kitérve a tanárok és a diákok helyzetére, valamint arra is, hogy a művek mennyiben tekintik az iskolát a társadalmi beavat(ód)ás intézményének.
Az amerikai filmtörténet egyik legtöbbet idézett klasszikusa, a Hollywoodi Reneszánsz megkerülhetetlen remekműve az 1967-es Diploma előtt (The Graduate), ami ugyan a magyar címében is megtartja az iskolarendszerre való utalást, az angol megnevezésben konkrétan párhuzamot von az iskolarendszer és az „élet” vizsgája között. A Dustin Hoffman által játszott Benjamin karakterútjában a felnőtt életbe való belépés egyet jelent a szülők és az intézmények által diktált normák megtagadásával. Ez a gondolat, a szerepek pontos kijelölése nem áll messze attól, amit Michel Foucault fogalmaz meg a sokat emlegetett A diskurzus rendje című szövegében, ami jó kiindulópontot biztosíthat számunkra.
„Végül is mi más az oktatási rendszer, ha nem a beszéd egyfajta ritualizálása, a beszélő alanyok szerepének minősítése és kijelölése; ha nem egy szétszórt doktrinális csoport létrehozása, a diskurzus hatalmának és tudásának elosztása és kisajátítása?” – ennek értelmében az iskolában nemcsak a konkáv sokszögek területének számítását vagy a francia szimbolizmust ismerjük meg, hanem azt is, hogy a leggyakrabban tapasztalt társadalmi helyzetekben hogyan kell viselkedni, mik a megnyilatkozás szabályai, kik azok, akik birtokolják a hatalmat, és kiknek kell alkalmazkodniuk. A bevezetőben is említett filmek ehhez hasonló módon közelítenek az iskolához, miközben árnyaltan mutatják be diákok és tanárok kihívásait is.
El akarnak menekülni, de nem lehet
Vizsgálódásaink során haladjunk a magánélettől a közélet felé, azaz kezdjünk a diákokkal. Persze ez a választás önmagában megkérdőjelezhető, hiszen ezekben a filmekben gyakran épp az az ellentmondás, hogy már a tisztaságot képviselő fiatalok élete is mélyen átitatódott a közélet problémáival. A korábban említett filmek közül a Magyarázat mindenre foglalkozik leginkább ezzel a paradoxonnal. Főhősünk, Ábel (Adonyi-Walsch Gáspár) szélsőségesen apolitikus figura. Bár érzékeli a körülötte lévő világot, nem szeretne belefolyni a szülei és a tanárai által szított közéleti vitákba, az ő drámája épp abból fakad, hogy egy félreértés által az országos média kereszttüzében találja magát.
Te csak úgy lebegnél itt? – Reisz Gábor: Magyarázat mindenre
A Magyarázat mindenre nemcsak Reisz Gábor eddigi legérettebb filmje, hanem annak is pontos mementója, hogy milyen változások történtek az elmúlt években a magyar filmgyártásban.
Ábel csak lebegni szeretne, de erre ebben a világban már nincs lehetőség. Reisz Gábor a korábbiaknál jobban engedte be rendezése univerzumába a társadalmi valóságot (ahogy a filmről írt kritikámban is kiemeltem, már nem lehetett elsétálni a tüntetés mellett), ugyanakkor – a nála a szerzői világ részeként is értelmezhető – felszabadult fiatalság-ábrázolásból sem engedett. A kamaszkor örömteli pillanatai és személyközi viszonyai is nagy szerepet kapnak a filmben, ám végül ezen a kapcsolatok sorsáról is a közéleti érintettség dönt. Ábelnek van egy félig baráti, félig romantikus viszonya egyik osztálytársával, Jankával (Kizlinger Lilla), ami végül akkor ér véget, amikor a fiú nem képes felelősséget vállalni azokért a tetteiért, amik a politikai hullámot okozzák. A Magyarázat mindenre befejezése ebből a szempontból is több értelmezési lehetőséget kínál: talán van lehetőség elmenekülni, a balatoni fürdőzés kiszakíthat a valóságból. Ám könnyen lehet, hogy ez is csak időleges.
Az Elfogy a levegő sok szempontból merőben más film, hiszen inkább a tanári pálya dilemmáira koncentrál, ugyanakkor a diákok helyzetére is kitér, ilyen téren pedig nagyon hasonló következtetésekre jut, mint Reisz Gábor alkotása. Az alapvető probléma itt is a normativitásból fakad. A diákok kedvelik Ana (Krasznahorkai Ágnes) tanárnőt, egészen addig, míg a szülők és az iskola meg nem mondják nekik, hogy nem szabad. Moldovai Katalin rendezése két szempontból foglalkozik a diákok sorsával: egyrészt van egy – kissé modellszerű – történetszála, ami a tanulók lázadását tematizálja. Az Ana kezéből felsőbb utatásításra kivett ünnepi előadáson a drámacsoport a szabadsággal kapcsolatos verseket ad elő, így demonstrálva a tanárnő elleni bánásmóddal szemben. Ennél fontosabb lesz viszont Viktor (Sándor Soma) szála. A fiú problémái nagyon hasonlóak Reisz protagonistájáéhoz: az, hogy felvállalja magát (azaz a sport helyett a művészeteket válassza), szükségszerűen politikai síkra tereli az életét. Moldovai kollégájánál sokkal egyértelműbb választ ad a magánélet visszaszerezhetőségének kérdésére. Viktor számára az események tragikus következményekkel járnak, nincs lehetőség visszatérnie a korábbi nyugodt élethez.
Társadalmi fulladásveszély – Moldovai Katalin: Elfogy a levegő
Az Elfogy a levegő a kortárs társadalom két rendkívül aktuális témájának – a szexuális identitás kérdéskörének és a szabad oktatás lehetőségeinek – összekapcsolásán keresztül vázolja fel egy önmagát felemésztő (oktatási) rendszer fojtogató légkörének keserű tapasztalatát.
Bizonyos szempontból Cristian Mungiu Érettségi (Bacalaureat) című filmje is megemlíthető ebben a kategóriában, bár ott a környezet határátlépése sokkal egyértelműbb. A film főszereplője, Eliza (Maria Drăguș) tehetséges diáklány, aki a következő tanévet egy neves angol egyetemen kezdhetné el, ehhez azonban szüksége van egy sikeres érettségire. Az első vizsga előtti napon azonban megtámadják az utcán, így kérdésessé válik, hogy egyáltalán el tud-e menni vizsgázni. Az Érettségi átfogó rendszerkritika, ennélfogva nem a szereplők magánélete érdekes igazán a rendező számára. Ugyanakkor ezzel a filmmel is visszatérhetünk a gyűjtés alapgondolatához, amely szerint az iskolarendszer biztosítja számunkra a belépést a társadalmi valóságba.
Apai szív – Cristian Mungiu: Bacalaureat / Érettségi
A Cannes-ból a legjobb rendező díjával hazatérő film egy zseniális, könyörtelen, precíz társadalmi látlelet, ami után erősen elgondolkodunk, hogy érdemes-e Romániában élni.
Eliza apja, a doktor (Adrian Titieni) már rég tisztában van azzal, hogy az ő nemzedéke nem tudta megváltoztatni az országot. A film kulcsjelenete az apa és lánya beszélgetése a játékidő felénél: a külföldre költöző, majd onnan hazaköltöző orvos beszámol a gyerekének a csalódottságról, majd a lehetőség megragadására szólítja fel a lányt. „Olyankor az életben csak a végeredmény számít” – adja át az eredményelvű etika alapjait a lányának az apa, majd abbéli reményét is megfogalmazza, hogy egy-egy hiba után még vissza lehet venni a kontrollt. A tanulság azonban itt is az, hogy ez lehetetlen, az erkölcsi normák megszegése után már a rendszer irányít.
Nagyon hasonló koncepcióval dolgozik az Ilker Çatak által rendezett A tanári szoba (Das Lehrerzimmer), ami Németország idei Oscar-nevezettje, sőt az esélylatolgatások szerint a végső listára is felkerülhet. A film egy – főleg kelet-európai szemmel – már-már túlidealizált iskolát mutat be, ahol a tanárok és a diákok között is hatalmas a tolerancia. Ám ez csak a látszat, amit már néhány apróság is próbára tud tenni: az említett iskolában történik pár gyanús lopás, a tanári kar pedig megvádol egy török felmenőkkel rendelkező diákot. A történet innentől egyre kényelmetlenebbé válik, a főhősnő, Carla (Leonie Benesch) egyáltalán nem ért egyet kollégái módszereivel, saját nyomozásba kezd, ám az tovább bonyolítja az ügyet.
Ez a film tematizálja leginkább azt a problémát – többek között a francia Az osztály (Entre les murs), illetve a német Bachmann tanár úr és az osztálya (Herr Bachmann und seine Klasse) mellett –, amire időről időre fontos kutatások mutatnak rá: az iskolarendszer alapvetően nem tud mit kezdeni a különböző hátterű diákokkal. Pontosabban épp addig tud, ameddig látszólag minden rendben van, ám a döntéshozók már a legkisebb probléma esetén visszanyúlnak saját előítéleteikhez. A tanulók családjának társadalmi helyzete döntően befolyásolja, hogy milyen sors vár rájuk az oktatásban.
„Csak tanítsd, ami a tankönyvben van, és nem lesz gond”
A tanár sok szempontból konfliktusokkal terhelt foglalkozás. Meg kell felelni a szülők, az iskola és a tankerület elvárásainak (utóbbit kettőt fogalmazza meg az Elfogy a levegő az alcímben idézett mondata), és persze mindennek közepén ott van az egyén, aki a saját meggyőződése szerint szeretné a legjobban végezni a munkáját. Ebből az aspektusból programadó filmnek tekinthető a korábban már említett Elfogy a levegő. Moldovai Katalin mozijában a tanári pálya integritása nagyon egyértelműen sérül: a főhőst, Anát úgy vezeti be a rendező, mint egy olyan pedagógust, akinek a diákjai boldogulása fontosabb a tanmenet elvárásainál. Liberális nevelést folytat, de nem abban az értelemben, amivel vádolják, csupán valóban érdekli, hogy a tanterem másik oldaláról milyen válaszok érkeznek, milyen témák foglalkoztatják igazán a diákságot. Az Elfogy a levegő tehát az önérzettel rendelkező tanár drámája, akinek a megtörése több fronton történik. Moldovai Katalin filmjében jónéhány olyan jelenet is van, amely Ana magánéletét mutatja be. Ez elsőre hathat funckiótlannak, vagy akár kötelező műfaji körnek is, valójában azonban sokat hozzátesznek Ana jellemrajzához. Hiszen épp ezek a magánéleti elnyomások kellenek ahhoz, hogy a nő ennyire erélyesen álljon ki szakmai integritásáért, ne kössön kompromisszumokat.
Az Elfogy a levegő azért is fontos a téma szempontjából, mert a főszereplő tanár egyéni érvényesülése mellett a tanári kar dinamikái is dominánsan jelennek meg benne. Ana kollégái között folyamatos a hatalmi harc, vannak, akik támogatják őt (a Dimény Áron által alakított Márk), és persze olyanok is, akik hasznot húznának a kolléga szorult helyzetéből (a Szász Anna által játszott Margit). A tanárábrázolás tekintetében tehát korántsem vádolható azzal a modellszerűséggel Moldovai, amit korábban említettünk, sőt, emiatt válik igazán sokszínűvé ezen a téren.
A tanári szobában nagyon hasonló tanárideál jelenik meg, mint az Elfogy a levegőben. Carla és Ana egyaránt csendes forradalmárok: nem hallunk tőlük szélsőséges politikai kinyilatkoztatásokat, egyszerűen arról van szó, hogy vannak számukra olyan alapvető emberi értékek, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Mindkét filmben a kisember vállal számára aránytalanul nagy áldozatot, s későn döbben rá, hogy nem tud megbirkózni a feladattal.
„Ami a tanári szobában történik, az ott is marad” – hangzik a német film egyik legfontosabb, legtöbb értelmezési lehetőséget kínáló mondata. Carla tragédiájához részben feltétlenül az vezet, hogy megszegi a tanári szoba hallgatólagos esküjét, és kollégái között is nyomozást indít. Ráadásul ezen mondat szerint éles a határvonal magánélet és szakmai pályafutás között, ezt az állítást pedig makroszinten az egész film dramaturgiájával hangsúlyozza Çatak. A tanári szoba nagyjából 100 perces játékideje során egy pillanatra sem lépünk ki az iskola teréből, Carla magánéletéből szinte semmit sem látunk, egyetlen magánbeszélgetését is folyamatosan megszakítják. Mintha ebben a világban tényleg az életet modellezné le az iskola, amiben ha meg is oldódik egy probléma, biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan egy újabb üti fel a fejét.
Összekötő kapocsként említhető meg, hogy a tanárok kapcsán a filmek igen gyakran tematizálják a magánélet és a szakmai kiteljesedés közötti ellentétét. A legprofánabban ez Radu Jude előző filmjében, a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban című alkotásában jelenik meg. Jude nagyon pimasz gesztussal indít: egy tanárnő, Emi (Katia Pascariu) szexvideót forgat a párjával, a felvétel pedig nyilvánosságra kerül, ezért Eminek egy értekezleten kell felelnie, a szülők többsége szerint ugyanis egy erkölcstelen tanárnő nem taníthatja az ő gyerekeiket.
Maszkos szelfi – Radu Jude: Babardeală cu bucluc sau porno balamuc / Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban
Radu Jude új, talán minden eddiginél polgárpukkasztóbb filmje nem azért kapott Arany Medvét, mert nyitójelenetében ott szerepel a három évvel ezelőtti berlini nyertes film plakátja, amelynek rendezője idén zsűritag volt. Önértékén is megöli a medvét. Persze, nem ártott a filmnek, hogy a közép-kelet-európai sírvaröhögős valóságok jó ismerői – az említett Adina Pintilie mellett Enyedi Ildikó és a bosnyák Jasmila Žbanić – is dönthettek a nyertesről.
A Zűrös kettyintés abból a szempontból feltétlenül kivételt képez ebben a listában, hogy a diákok világát szinte teljesen eliminálja, és a tanári pályával sem klasszikus értelemben foglalkozik. Az elvárások persze megjelennek, sőt nagyon egyértelműen jönnek a felszínre azon a bizonyos szülői értekezleten, a kérdés azonban sokkal inkább az, hogy mi a tanár szerepe ebben a társadalonban, képvisel-e még ez a foglalkozás bármiféle ideát. A megszólaló szülők szerint az oktatás helyzete borzasztó a kortárs Romániában (is), egyre kevésbé lehet abban hinni, hogy a szisztéma képes szolgálni a fejlődést. A tanároknak tehát egy személyben kellene kompenzálni a rendszer hiányosságait, nem véletlen, hogy a már legapróbb hibáikra is (pontosabban arra, ha ez az ideáltípus megkérdőjeleződik) ugrik a közösség.
A magánélet és a közélet ellentéte szempontjából kapcsolódnak a diskurzusba Reisz Gábor tanárfigurái is. A Rusznák András által játszott Jakab személyes drámája épp abból következik, hogy családi életében nem tud olyan szenvedéllyel jelen lenni, mint a katedra előtt. Mintha a film indirekten azt üzenné, hogy ezen a pályán csak úgy lehet valaki sikeres, ha annak oltárán mindent feláldoz. Fontos szerephez jut még a történetben a Kocsis Gergely által játszott igazgató, aki a térség filmjeinek jól ismert „intéző” karakterét hozza: mindig mindenhol ott van, hajlamos a kompromisszumra, de közben látjuk, ahogyan összeomlik az elvárások súlya alatt.
„A tanítás maga is az erőszak szimbolikus formája”
A fenti idézet a Zűrös kettyintésből származik, az egyik szülő mondja Sebastian Toc szociológusra hivatkozva. Ez a mondat feltétlenül mutatja, hogy a tárgyalt filmeket abból a szempontból is érdemes vizsgálni, hogy az alkotók az oktatást mennyiben tekintik a tágabb társadalmi valóság allegóriájának, az abban való részvétel mennyire szolgál a közösség normáinak megismerésére szolgáló folyamatként az ő értelmezésükben. Jude filmje esetében ez teljesen egyértelmű: a román alkotó mozija szinte szó szerint azt az alapvetést alkalmazza, amit a bevezetőben ismertettünk, tudniillik az oktatás a film világában egyfajta szimbolikus erőszak, ami kijelöli a szerepeket, sőt újratermeli a meglévő társadalmi különbségeket. Bár eddig főleg a film harmadik egységéről beszéltünk, jelen téma kapcsán megkerülhetetlen a másik kettő megemlítése. A Zűrös kettyintés világképe ugyanis csak ezek ismeretében érhető meg igazán; ezekben a jelenetekben találkozunk először azokkal a feszültségekkel, amelyek végül a robbanáshoz vezetnek. A mozi első szakaszában egy hosszú sétát teszünk a kortárs Bukarestben, és apró párbeszédmozzanatokból rakjuk össze a teljes képet. Majd jön az alkotás legtöbbet méltatott része, a szabálytalan mozgóképes esszé, amely hol szatirikus humorral, hol nagyon komolyan mutat rá a kelet-európai valóság ellentmondásaira.
Ehhez a megközelítéshez az Elfogy a levegő áll a legközelebb. Moldovai Katalin filmjében a diákok és a tanárok is társadalmi mintákat tanulnak meg az iskola falain belül. A Skovrán Tünde által játszott igazgatónő részéről a film során többször is elhangzik, hogy mennyire fontosak azok a hagyományok, amelyeket az intézmény 150 éve őriz. Az iskola összes dolgozója ehhez az ideához akar felnőni, de a korábban említett belső dinamikák ezt megakadályozzák. Ezek a viszonyok ráadásul nemcsak a tanári lét sokszínűségét mutatják be, hanem azt is, hogy milyen kölcsönös kihasználási viszonyok működtetik a társadalmainkat. A Tanári szoba hasonlóan közelíti meg a témát, ugyanakkor még elemeltebb: bár a tanári kar hatalmi harcai szintén fontos szerephez jutnak benne, a film fókuszába sokkal inkább az kerül, hogy mennyire törékeny a társadalmi egyensúly, a tolerancia. A valóságra való reflexiót sokkal inkább a „közéleti robbanásveszély” érzékelése jelenti.
Ennek kapcsán pedig mintha a fülünkben csengenének Reisz Gábor szavai, aki a velencei bemutató környékén adott különböző interjúiban rendre a társadalmi törésvonalakról beszélt. A Magyarázat mindenre világában teljesen egyértelmű az asszociáció az érettségi és a közéleti értelemben történő „éretté válás” között. Reisz (szokás szerint) elveszett hőse a film ideje alatt életében először szembesül a társadalmi valósággal, csakúgy, mint az Érettségi főszereplője. Utóbbi esetében ráadásul az is nyilvánvaló, hogy akárcsak a Diploma előttnél, úgy a cím itt is többletjelentést kap, egyértelműen utal a felnőttlétbe való átlépésre. A jól kivehető hasonlóságok miatt mindkét alkotás tekinthető egyfajta válságérzékelésnek, a problématérkép felrajzolásának.
Kár lenne tagadni, hogy az oktatás kiemelten átpolitizált téma a kortárs nyilvánosságban, és az sem véletlen, hogy a filmesek egyre több figyelmet szentelnek ennek a szférának. Iskolai környezetben ugyanis szinte bármilyen kortárs dilemmához hozzászólhatunk: szinte minden problémánk leképződik abban, hogy mit, hogyan és kinek tanítunk.
