Kritika: Fehér zaj (Noah Baumbach: White Noise) Kritika: Fehér zaj (Noah Baumbach: White Noise)

Nyugi, ez csak a világvége

Noah Baumbach: White Noise / Fehér zaj

ÉRTÉKELD A FILMET!
Fehér zaj
Noah Baumbach
2022

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Egyesek úgy tartják, Don DeLillo 1985-ös kultuszregénye, a posztmodern amerikai irodalom egyik kulcsművének tartott Fehér zaj jószerivel megfilmesíthetetlen. A Noah Baumbach által rendezett mozgóképes adaptáció nem cáfol rá erre az előfeltevésre, de ennek dacára is van néhány nagy pillanata, ráadásul a Netflix portfólióját is remekül színesíti.

Talán még Ingmar Bergman, John Cassavetes és Mike Nichols is megsüvegelte volna Noah Baumbach legutóbbi rendezését, ha megérik a 2019-es esztendőt. A sokáig nemzedéke Woody Allenjeként is aposztrofált mozidirektornak ugyanis ebben az évben sikerült felzárkóznia a párkapcsolati melodrámák imént említett három mesteréhez, méghozzá a minden tekintetben remekbe szabott Házassági történettel, e kíméletlen erejű mozgóképes viviszekcióval, melyhez foghatót ugyanebben a témában (haldokló szerelem, széthulló nukleáris család, a válás jelentette érzelmi megpróbáltatások) nemigen láthattunk az elmúlt egy-két évtized során. Baumbach alkotását a Netflix karolta fel, s a rendező és a médiaóriás együttműködése kiváltképp gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen a Házassági történetet annak idején megannyi díjjal halmozta el a szakma, nem is szólva a könnyekig hatódott nagyközönségről és a dicshimnuszokat zengő kritikusokról. Evidensnek tűnt, hogy Baumbach következő projektjét is a Netflix veszi a szárnyai alá, ám a helyzet annyiban más, hogy rendezőnk – munkássága során első ízben – nem a saját sztoriját ültette át nagyvászonra, hanem hozott anyagból dolgozott: Don DeLillo 1985-ös kultuszregényét, a posztmodern amerikai irodalom egyik kulcsművének tartott Fehér zajt filmesítette meg. Azt a könyvet, amiről sokáig úgy tartották, hogy jószerivel megfilmesíthetetlen.

Kép a White Noise (Fehér zaj) című filmből

Baumbach tehát kilépett a komfortzónájából, hogy nekiveselkedjen egy lehetetlennek tűnő feladatnak, a végeredmény viszont kétes értékű. Pedig DeLillo regénye az ezredvég emberének leplezett szorongásairól, félelmeiről, a nyárspolgári látszatidill és a fogyasztói társadalom lélektipró hatásáról szól, vagyis elvileg testhezálló alapanyag lehetne a rendező számára. A történet valamikor az 1980-as évek derekán játszódik, középpontjában pedig egy kisvárosi egyetem szelíd, de kissé bogaras Hitler-kutatója, Jack Gladney (Adam Driver) áll. Főhősünk élete látszólag olyan, akár a megtestesült amerikai álom: szerető felesége, Babette (Greta Gerwig) főállású anyukaként őrködik a családi tűzhely felett, előző házasságaikból származó gyermekeik – kiegészülve saját csemetéjükkel – pedig vidám lármájukkal és huncutságukkal színesítik e meghittnek tűnő mozaikcsaládot. Aztán történik valami, ami kizökkenti kényelmes egyensúlyából a Gladney-famíliát: egy vonatbaleset következtében toxikus vegyületek kerülnek a légkörbe, hőseink pedig – a városka többi lakójával együtt – arra kényszerülnek, hogy odahagyják otthonukat. Néhány karanténtáborban töltött nap után épségben hazatérhetnek, azonban a házaspár lelkét örökre átformálja a létbizonytalanságban töltött időszak.

Kép a White Noise (Fehér zaj) című filmből

Pár évvel ezelőtt kevesen gondolták volna, hogy a Netflix valaha is efféle hazárdjátékra adja majd a fejét. Hiszen már DeLillo eredeti műve sem mondható habkönnyű lektűrnek, Baumbach pedig – aki természetesen a forgatókönyvet is jegyzi – olyannyira fontos igazodási pontnak tekinti a könyvet, hogy az olykor valóságtól elrugaszkodott filozófiai, létbölcseleti vagy épp társadalomkritikus reflexiókat (párbeszédeket, belső monológokat) is betűhíven adaptálja. Ez pedig jócskán megnehezíti a befogadást, hiszen az ember még a regénylapokon is lassabban rágja át magát, ha ennyire cirkalmas gondolatok tarkítják azokat, a filmverzióban pedig érthető módon sokkal zavaróbb, hogy minden harmadik-negyedik percben elhangzik egy mély értelműnek szánt, ám kissé öncélú bon-mot. A Fehér zaj azonban nem csupán ezért fésületlenebb, ziláltabb mű, mint a már említett Házassági történet, de a kirívóan egyenetlen színvonala miatt is. Baumbach darabja az expozíciót követően talál igazán magára, hogy aztán kissé lapos ívben emelkedjen tetőpontja felé, amit a világvége-szekvenciák jelentenek. A már-már apokaliptikussá növekvő természeti kataklizma rémképe fájdalmasan ismerős a jelenkor embere számára – kissé már klisés, de kénytelenek vagyunk ismét a pandémiára utalni –, így aztán a néző gond nélkül képes  azonosulni „a halállal versenyt futó” főhősök szorongató határhelyzet-élményével. Csakhogy a film rögtön leül, miután a szituáció megoldódik. Furcsa, de a Fehér zaj éppen azon a fronton hasal el, melyen a Házassági történet színjelesre vizsgázott: Jack és Babette párkapcsolati krízise (mely megveszekedett halálfélelmükben, illetve a nő személyiségének lassú amortizációjában gyökeredzik) körömfeketényi izgalommal sem szolgál, mi több, Baumbach aránytalanul kevés időt áldoz e problematika kibontakoztatására.

Kép a White Noise (Fehér zaj) című filmből

A Fehér zajt sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja majd a fősodorbéli amerikai filmek ízlésvilágához szokott nézőközönség. Műfaji filmként tulajdonképpen értelmezhetetlen: habár DeLillo és Baumbach az amerikai mozi történelmének számos közkedvelt mítoszát, illetve zsánerét megidézi egy-egy pillanatra (az országúti thrillertől az öko-horroron át egészen a film noirig), ezek a hagyományok nem szervesülnek – mivel az alapanyag természetéből kifolyólag nem szervesülhetnek – jól működő egésszé. Szerzői filmnek pedig túl enigmatikus, és nem csupán a már említett, sokszor álintellektuális manírjai miatt, hanem azért is, mert Baumbachnak nincs ideje rétegzetten bemutatni a különböző rendű és rangú konfliktusokat (a házassági válságtól kezdve a haláltól való rettegésen és a 20. századi történelmi múlttal való szembenézésen át egészen a konzumidiotizmusig), így aztán a befogadónak a végefőcím hömpölygése közben nem is olyan könnyű összefoglalnia, miről szólt az elmúlt bő két óra.

Kép a White Noise (Fehér zaj) című filmből

A hangulatteremtés viszont szerencsére kifogástalan: a nyolcvanas évek jellegzetes légkörét kárpázatos pontossággal reprodukálja a film, a vizualitás pedig bizonyos jelenetek esetében lélegzetelállító: a bedugult autósztráda kékes-narancssárgás árnyalatokban tündöklő, egyszerre költőien szép, onirikus, mégis dermesztő képeit például nehezen lehet feledni annak ellenére is, hogy a néhány katasztrófafilmes klisének számító látványelemet (például az éjszakai égbolton terpeszkedő toxikus viharfelhőt) CGI segítségével komponáltak meg az alkotók. Lol Crawley operatőr szédítő körsvenkjei és méltóságteljes variói nagyban megkönnyítik, hogy elmerüljünk egy tébolyult, saját végzete felé menetelő társadalom forgatagában, Danny Elfman zenéje pazar, mint mindig, a színészek pedig brillíroznak. Adam Drivert a Paterson óta csodálom, de mostani alakítása azért is unikális, mert az egész testével játszik (diszkréten gömbölyödő sörhasa, melyet vélhetően a szerep kedvéért növesztett, még a színész mozgáskultúráját is megváltoztatja). Don Cheadle Jack egyszerre bölcs és kelekótya tanárkollégájának szerepében sziporkázik, Greta Gerwig pedig az unalom és a közöny mocsarába süppedt háziasszonyként okoz emlékezetes pillanatokat.

Kép a White Noise (Fehér zaj) című filmből

Az individualista, anyagelvű nyugati ember menekül a halál „tragikuma” elől, hiszen mást nem tehet: annak misztikumát felfogni nem képes, hiába fordul a hamis megvilágosodás ígéretével bódító spiritualizmus felé. Nem az a baj, hogy képtelen megbékélni saját végessége tudatával, hanem az, hogy még megfelelő szellemi, lelki és intellektuális eszközökkel sem rendelkezik e feladathoz. Így aztán a kultúrában lel menedékre, mely azonban – fonák módon – egyre inkább csupán az unalom, a banalitás, a halál kultúrája. Legnagyszerűbb jelenetei, legerőteljesebb dialógusai révén erről is regél Noah Baumbach új filmje, mely kétségkívül nem való mindenkinek, haladó hipochondereknek és az életközepi válság ágas-bogas erdejében eltévedt negyveneseknek viszont kötelező tananyag.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Fehér zaj

Fehér zaj

Színes filmdráma, horror, vígjáték, 136 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu