Világvége, ahogyan még nem láttuk. A Mr. Robot rendezőjének első nagyjátékfilmje valódi ínyencség a misztikum és a suspense rajongóinak. Apokaliptikus vízió, grandiózus kamaradarab, ami nem azt kínálja, amit elvárunk tőle, és pont ezért működik annyira.
A streamingplatformokra készített high-concept nagyjátékfilmek ritkán működnek jól, alapvető költségvetési korlátok és limitációk miatt legtöbbször alulteljesítik premisszájukat. A Távol a világtól pontosan ilyen projektnek ígérkezett: ismert színészek, egy „névtelen” rendező és egy túlzottan ambíciózus megközelítés: Rumaan Alam 2020-ban megjelent, díjnyertes, mégis erősen megosztó regényének adaptációja két idegen családról egy luxusnyaralóban, növekvő fenyegetések árnyékában.
Klasszikus horror-alaphelyzet: Amanda és Clay Sandford (Julia Roberts és Ethan Hawke) és két gyerekük New York-i lakásukat egy Long Island-i luxusnyaralóra cserélik egy spontán hétvégi vakáció erejéig. A paradicsominak induló nyaralást már a kezdetektől megmagyarázhatatlan események és szerencsétlenségek szegélyezik. Első éjszakájukon váratlan vendégük akad: G.H. és Ruth Scott (Mahershala Ali és Myha’la Herrold), apa és lánya, akik a nyaraló tulajdonosának mondják magukat. A zaklatott párost végül vonakodva beengedi a vakációzó család. A furcsaságok pedig ezzel épphogy csak elkezdődnek.
Sam Esmail nevét a sorozatfogyasztók jól ismerhetik. Hozzá fűződik a Mr. Robot és a Homecoming is – két formabontó, műfajok közt lavírozó sorozat. Nem meglepő tehát, hogy első nagyjátékfilmjében sem riad vissza a szokatlan narratív megoldásoktól és a műfaji vegyítéstől.
luke_i_am_your_father.mp4 – Sam Esmail: Mr. Robot
A Mr. Robot főszereplője nagyon furcsa figura. Alakja igazi kincsesbánya lehet egy pszichiáternek: súlyos lelki és mentális zavarokkal küzd, ugyanakkor zseni a maga területén. Hatalmas dolgokat visz véghez, mégis láthatatlan.
A horror-toposzokkal indított cselekményben állandó szereplő a misztikum, de a thriller suspense-jellege is mélyen beleissza magát a történet szövetébe. Esmail biztos kezekkel lavíroz a zsánerelemek között, úgy, hogy közben végig sikerül megőriznie az hangulati koherenciát és a film jellegzetes egyéniségét. Ennek az egyéniségnek legfőbb alkotóeleme a tonális következetesség, a film narratív és vizuális elbeszélésmódjának átgondoltsága. Közel sem kézenfekvő, hogy egy technothriller-sorozatra jellemző esztétikum bármilyen más formában is megállja majd a helyét, a Távol a világtól-t nézve azonban Sam Esmail stílusa egyfajta alkotói kézjeggyé látszik érni. Ez a kézjegy pedig igazán jól áll a filmnek.
A humor visszafogott, ízléses, kellően sötét, és mindig váratlan. Ráadásul Esmail remek arányérzékkel adagolja az elbeszélésbe. Ebben természetesen kiváló színészei is segítik, mint pl. Julia Roberts a filmet tökéletes időzítéssel berobbantó nyitómonológjában: Amanda, a spontán családi kiruccanást megindokoló szentimentalista optimizmusból és életigenlésből hirtelen mizantrópiába átcsapó kinyilatkoztatását egy merész – és filmen manapság ritkán látott – kameramozgás hangsúlyozza ki és teszi egyszerre drámaivá és ironikusan komikussá. A fényképezés Tod Campbell munkáját dicséri, aki, nem meglepő módon, a Mr. Roboton dolgozott együtt a rendezővel, és szintén ez első nagyjátékfilmje.
A mai sorozatokra jellemző kísérletezői kedvet nem hagyja maga mögött Campbell, így a nagyrészt lakásbelsőkben zajló, párbeszédekben kibomló történet képes végig vizuálisan is lebilincselő maradni. Az operatőr mesterien bánik a terekkel, a kameramozgás mindig stabil, precíz és megtervezett, mégis képes formát bontani vagányságával. Perspektivikus rétegeltség jellemzi képeit, a hatásra ráadásul merész kamerajátékkal és belső vágásokkal erősít rá, ami hol a karakterek dezorientáltságát és a talajvesztettségét szimulálja belső perspektívából, hol kreatív kameratrükkökkel állítja szembe a két család szemszögét és tapasztalását, a falakon keresztül, „szellemként” közlekedve.
A Távol a világtól ettől függetlenül aligha tartozik majd a Netflix sikerfilmjei közé. Ahogy az első visszajelzések is mutatják, a „megosztó” a legdiplomatikusabb jelző, amit használhatunk rá. A forrásául szolgáló regény fogadtatását ismerve ez nem is lehet túl meglepő. Annak kifogásolt aspektusainak jelentős részét – mint pl. a váratlan lezárást – az adaptáció is megörökli, ráadásul aki az előzetesben ígért akcióorgiát várja a filmtől, annak csalódnia kell. Egy kamaradarabnak is könnyedén elmenne attól a három-négy „külvilágban” játszódó látványszekvenciától eltekintve, ami az előzetesben is látható, sőt, a cselekmény valószínűleg a színpadon is remekül működne: a lényeges események kivétel nélkül a hat szereplő és a négy fal között történnek, a dráma a papíron megy végbe, ráadásul a titokfejtős thrillerektől elvárt szédítő fordulatok is rendre elmaradnak.
A Távol a világtól sorra veszi a műfaji toposzokat, majd egyenként rúgja fel őket. Forgalommal szembe megy a sztrádán, úgy, hogy közben mégsem tagadja meg hollywoodi gyökereit. Annak a szűk rétegnek, aki értékelni tudja a cinikusan pesszimista jövőképét hűen tükröző dramaturgiai, esztétikai és stilisztikai döntéseit, élvezetes utazásban lehet része.
