Némi noir érzékenység Némi noir érzékenység

Némi noir érzékenység

A bűnügyi filmek történeti változataként az 1940-es években hódító (amerikai) film noir hosszú utóéletet tudhat magáénak. Ám az, hogy napjaink művész-thrillerei is gyakran idézik a műfaj konvencióit, nemcsak azt jelzi, hogy a társadalmi nemek ütközése – mint bűnügyi téma – gyümölcsöző, hanem azt is, hogy a noir hölgyek (és urak) megelőzték a nemi emancipációs mozgalmakat.

A klasszikus film noir konvencióinak felvillantása és átértelmezése nem új jelenség a (főként) brit és amerikai bűnügyi filmekben, egy néhány évtizedes múltra tekint vissza. A neo noirnak nevezett filmek késő 1970-es – kora 1980-as évekbeli reneszánsza után – Kínai negyed (1974), Klute (1978), A test melege, Szárnyas fejvadász (1982), Svindlerek (1987) – a noir idézések új példáival szembesülhettünk az 1990-es években és napjainkban. Példaképpen: Síró játék (1992), Ponyvaregény (1994), Puszta formalitás (1994), Mullholland Drive (2001), Az ember, aki ott se volt (2001), Memento (2000).

Mivel a klasszikus noir filmekben jelentős figyelmet tulajdonítanak a társadalmi nemi viselkedésmódokból származó ütközéseknek és anomáliáknak, a konvenciórendszer folyamatos idézései – Roman Polanski Kínai negyedétől kezdődően David Lynch legújabb mozifilmjéig – behelyezhetőek abba a kontextusba is, amelyet a feminizmus és a meleg mozgalmak, illetve a szigorú nemi szerepek utóbbi évtizedekben is bekövetkezett változásai alkotnak. Jane Place, a klasszikus noir műfajának egyik brit kutatója, szerint az ezen filmek iránti érdeklődés szimptomatikusnak tekinthető, lévén ezek olyan „narratívák, amelyekben a férfiak félelmei szexuálisan agresszív nőkben konkretizálódnak, akiknek pusztulniuk kell.” (Place 1996. 54) Esetleg veszélyesen közeli nő – nő, illetve férfi – férfi kapcsolatokban tárgyiasulnak ezek a kimondatlan, és nem csak férfiakra érvényes félelmek: gondoljunk csak David Lynch 2001-es Mullholland Drivejára vagy magára a Mementóra. A klasszikus film noir „gender öröksége” – a második világháborút követő drasztikus társadalmi nemi szerepváltozások egyik szimbolikus terepe lévén – tovább él ezekben a posztmodern idézéstechnikájú thrillerekben. Sőt a műfaj érzékenysége a nemi szerepek és változásaik iránt feltehetőleg szerepet játszhatott abban is, hogy a film noir ilyen elterjedt hivatkozási alappá vált a kortárs, posztmodern (ál)műfajfilmekben.

Nők és hatalom

A film noir műfajának egyik nagy erősségeként számon tartott vizuális megoldások nagyban hozzájárulnak a női szereplők érzéki szépségéhez és függetlenségéhez, egyszersmind szcenírozzák a férfi szereplők hatalomra és kontrollra való képtelenségét. Amint Jane Place írja: a nők „hangsúlyozottan a kompozíciók fókuszában szerepelnek, általában a középső keretben vagy az előtérben, esetleg magukhoz vonzzák a fókuszt a háttérben is. Ők irányítják a kamera mozgását.”(Place 1996. 45) Ugyanakkor az, hogy a film noir univerzuma progresszív-e egy feminista nézőpontból, nyitott kérdés. Az igenlő választ a főhős igazság utáni hajszájában a női karakterek által játszott fő szerepek sugallhatják, hiszen a nők gyakran tárgyai a keresésnek, netán akadályozzák azt, vagy épp eltérítik a kereső, nyomozó főhőst eredeti céljaitól. Másrészt viszont klasszikus szépségük és érzéki csillogásuk révén a noir nők foglyul esnek a patriarchális, a nőket (a férfiak tekintete számára) tárgyiasító reprezentációs technikáknak is. E. Ann Kaplan szerint mindkét állításban van némi igazság – próbáljuk csak összehasonlítani az egyik hírneves noir, a Hosszú álom (Big Sleep, 1946) Lauren Bacall-ját bármelyik klasszikus musical Ginger Rogers-ével: „a független nő fogalmának és a patriarchális struktúráknak az összjátéka teszi a film noir példáit érdekessé a feminista filmelmélet számára.” – írja Kaplan (1996. 3). A nők által játszott aktív(abb) szerepek, a narratívákban elfoglalt kulcspozíciójuk és kifejezett függetlenedési vágyuk a film noirt „a film azon kevés periódusainak egyikévé teszik, amikor a nők aktív és nem statikus szimbólumok.” (Place 1996. 35)

A végzetes nők, szépségük és ellenállhatatlan szexualitásuk folytán tipikus példái tehát a férfi (néző) tekintete számára megkonstruált női testnek. Ám apró jelzésektől, mint például a femme fatale-ok elmaradhatatlan cigarettái és gyakori fegyverei (fallikus jelölők), a történetben játszott lényeges szerepükig és a karizmatikus megjelenésükkel bezárólag, a noir végzetes nőket olyan női ikonokként is értelmezhetjük, akik sikeresen „mondanak ellent” a westernek védelemre szoruló nőinek például. Annál is inkább, mivel ez a jelentéslehetőség explicitté válik az 1980-as évek neo noir filmjeiben, ahol ikonográfiailag femme fatale-okként ábrázolt női szereplők a férfiakat saját, nem feltétlenül szexuális játszmáikban győzik le (lásd például az Anjelica Houston játszotta anya és a John Cusack alakította fiú pénz feletti párbaját az 1987-es Svindlerekben). A noir nők hatalma egy meggyengült férfiasság kontextusában bontakozik ki, ahol és amikor a detektívek és a hősök képtelenek a titkok megoldására és a narratívák uralására, nem beszélve az 1930-as évek hidegfejű gengsztereinek az utánzásáról.

Natalie és a Memento

Christopher Nolan 2001-es Memento című filmjében a kissé bizarr egykori biztosítási ügynök, Leonard Shelby (Guy Pearce) szeretett hitvese brutális gyilkosa után kutat. Több, morálisan korruptnak mutatkozó figurától körülvéve Leonard találkozik a titokzatoskodó femme fatale-lal, Natalie-val (Carrie-Ann Moss). A klasszikus noir hagyományban a patriarchális nő-férfi viszony és a fenyegető női szexualitás párhuzamos színen tartása nagy feszültségű narratív momentumokban és képi megoldásokban konkretizálódik. A film diegetikus fikciójának megfelelően Leonard rövid távú memória kieséstől szenved, és ez nagymértékben megnehezíti az általa végrehajtandó keresést, hiszen a felesége halála és az ő balesete óta minden egyes új információt le kell írnia (papírra, vagy a saját testére) vagy le kell fotóznia, különben tíz percen belül elfelejtené. Leonard Natalie-t is kénytelen lefotózni, amennyiben újból és újból azonosítani kívánja őt. Ám ez a fotó egy olyan filmi pillanattá lesz, amely átírja a klasszikus patriarchális narratívát és ábrázolási kódrendszert, illetve reflektál a noir műfajának nőábrázolási technikáira is. Míg a többi ismerősről készült valamennyi fénykép felismerhető, szemből fényképezett Polaroid fotó, Leonard akkor fotózza le Natalie-t, amikor a nő épp kilép az ajtón és így félig háttal, árnyékoltan, lehajtott fejjel látható. Annyi mindenestre biztosnak tűnik, hogy ez a fotó nem szolgálhatja Natalie normatív azonosítását, hiszen túl sok rajta a bizonytalan elem, tulajdonképp bármelyik nő fényképe lehetne. Noha igaz az, hogy a „valódi” femme fatale az örök megismerhetetlen, „üres szubjektum” – főképpen, ha a közelről megismert, elbeszélő férfi főszereplőhöz és detektívhez viszonyítjuk – a Memento végzetes nőjének eme furcsa fotója más irányból is olvashatónak mutatkozik.

Christopher Nolan: Memento

A lefátyolozott nő trópusát vizsgálva (aki mellesleg hasonlít a tipikus noir hősnőre, hiszen mindketten ellenállnak a helyes értelmezésnek) Mary Ann Doane a női arcokról készült nagyközelik klasszikus Hollywoodban bekövetkező, növekvő fontosságáról ír. A rajongók általi felismerés zálogaként, akárcsak a Natalie-ról készült fotó, ezek a portrék hozzájárultak a színésznők sztár-aurájának kialakításához és az egyes filmműfajok stílusbeli azonosításához. Eközben egyfajta patriarchális viszonyrendszert játszottak el azáltal, hogy a (színész)nők belső szubjektivitásának fétisisztikus illúzióját keltették. Doane Susan Stewart-ot idézi, aki igen szuggesztíven írja le azt a mechanizmust, amely által a nő/női arckép épp a látszólagos feldicsőülés által válik a patriarchális reprezentációs technikák áldozatává: „Az arc az, ami a másiké, és (így) nem elérhető magának a nőnek a számára.” (Doane 1991. 480.) Ebben az értelemben Natalie, aki nem kínálja fel az arcát egy fényképészeti portré erejéig sem, úgy is nézhető, mint egy másik film-hely, ahol patriarchátus és független nő ütközik egy, a film noir műfaját idéző posztmodern művész-thrillerben.

Felhasznált irodalom

  • Place, Janey: Women in Film Noir. Women in Film Noir, szerk. E. Ann Kaplan, BFI Publishing, 1996 (1978), 35-67.
  • Kaplan, E. Ann: Introduction to Women in Film Noir, szerk. E. Ann Kaplan, BFI Publishing. 1996, 1-5.
  • Doane, Mary Ann: Veiling Over Desire: Close-ups of the Woman. Femmes Fatales: Feminism, Film Theory, Psychoanalysis. London – New York, Routledge, 1991, 44-75.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Mementó

    Színes thriller, 110 perc, 2000

    Rendező: Christopher Nolan

  • Mulholland Drive – A sötétség útja

    Színes filmdráma, thriller, romantikus, 147 perc, 2001

    Rendező: David Lynch

  • Síró játék

    Színes thriller, romantikus, krimi, 112 perc, 1992

    Rendező: Neil Jordan

  • Kínai negyed

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 131 perc, 1974

    Rendező: Roman Polański

  • Puszta formalitás

    Színes bűnügyi, thriller, 108 perc, 1994

    Rendező: Giuseppe Tornatore

  • Hosszú álom

    Fekete-fehér bűnügyi, film noir, thriller, 114 perc, 1946

    Rendező: Howard Hawks

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat