Címke: film és szexualitás

Fald fel önmagad! – Egyéni és közösségi traumák az európai coming-of-age filmekben

2024. július 27. – írta

Önmagukat feladó, majd újra megtaláló hősök jellemzik az elmúlt évek európai coming-of-age-, azaz felnövésfilmjeit, amelyekben a központi karaktereknek rendre teljesen újjá kell építeniük személyiségüket, hogy átléphessenk a felnőtt életbe, oly módon, hogy végre valóban közelebb kerüljenek a valódi énjükhöz és vágyaikhoz. A filmek többségében valamilyen trauma indítja el ezt a folyamat, amely ráadásul gyakran személyes és közösségi síkon egyaránt értelmezhető.

Történelmi pornótabló – Csapón kívül 46.: Caligula, 1979

2019. augusztus 31. – írta

Épp a mai napon született, kicsit több, mint kétezer éve Caius Iulius Caesar Augustus Germanicus, azaz Caligula. És éppen negyven éve, valószínűleg egy ugyanilyen forró augusztusban mutatták be Tinto Brass Caligula című filmjét, melyre enyhe kifejezés lenne az, hogy nagy port kavart, sőt még az is, hogy botrányos. A (szoft) pornónak is beillő erotikus-történelmi film (már ha létezik ilyen műfaj) peres ügyek tucatjait vonta maga után, cenzorok tömegét akasztotta ki. A filmet általában az egyik főszerepet játszó Helen Mirren szavaival szokták leírni: „művészet és genitáliák páratlan találkozása”.

Egy pedofil szürke hétköznapjai – Markus Schleinzer: Michael

2012. június 5. – írta

A Michael a 10 éves Wolfgang és a 35 éves címszereplő kényszerű együttélésének utolsó 5 hónapját mutatja be – áll a TIFF-es szinopszisban. Csak nehogy valaki azt gondolja, holmi kedves kis vidám családi filmről van szó, megrögzött agglegényről, akinek a nyakába szakadt egy apró vadóc, s nehezen bár, de végül felnő a gyereknevelés feladatához, és szívből megszereti a gyerkőcöt (aki időközben szintén megszelídül). Nem véletlenül került ez a film a Határok nélkül nevű vetítési szekcióba.

Nyomokban Egoyant tartalmaz – Atom Egoyan: Chloe

2010. június 30. – írta

Öt évvel ezelőtt, amikor Egoyan elkészítette Az igazság fogságában című filmjét, a kritikusok és a „keményvonalas” rajongók megütközve konstatálták, hogy Kanada – Cronenberg mellett – legismertebb és következetesen szerzői filmese a jelek szerint behódolt Hollywoodnak. Akkor persze lehetett egyszeri „botlásként” vagy kitérőként értelmezni a dolgot (Egoyan megmutatta, hogy ilyet is tud), legújabb filmje, a Chloe viszont cáfolni látszik a feltételezést.

Leszbikus létkérdések – Karakterek az L című tévésorozatban

2010. június 14. – írta

A kanadai-amerikai Showtime Networks a Fiúk a klubból (Queer As Folk, 2000-2005) meleg-sorozat sikerén felbuzdulva 2004-ben látott neki a leszbikus témájú L (The L Word) forgatásának, melynek hat évadából eddig négyet tűzött műsorára Magyarországon a Cool TV. De vajon lesz-e folytatás? És miért éppen egy ismétlő, és nem egy közszolgálati csatorna vállalta fel az L sugárzását?

Lejárt lemez? – Patrice Leconte: Rue des plaisirs / A vágyak utcája

2003. december 15. – írta

Lehet-e egy szerelmi háromszög tragikus történetét úgy filmre vinni, hogy másfél óra alatt a néző a sztori egyetlen szereplőjével se tudjon azonosulni? A válasz egyszerű: lehet, nézzük meg például A vágyak utcáját. A film a francia rendező, Patrice Leconte legújabb alkotása, amely a „Moulin Rouge”-nak nevezhető témát – a prostituáltak életét – mutatja be, ám ahogyan Baz Luhrmann musicaljének, úgy A vágyak utcájának a cím sejtetése és a témaválasztás ellenére sincs erotikus tartalma. A szerelmi háromszög a prostituáltak társadalmilag lenézett, de itt megérthetőként bemutatott világába helyeződik.

Némi noir érzékenység

2003. május 15. – írta

A bűnügyi filmek történeti változataként az 1940-es években hódító (amerikai) film noir hosszú utóéletet tudhat magáénak. Ám az, hogy napjaink művész-thrillerei is gyakran idézik a műfaj konvencióit, nemcsak azt jelzi, hogy a társadalmi nemek ütközése – mint bűnügyi téma – gyümölcsöző, hanem azt is, hogy a noir hölgyek (és urak) megelőzték a nemi emancipációs mozgalmakat.

Nőgyűlölő-gyógyászat? – David Cronenberg: Dead Ringers / Két test egy lélek

2003. május 15. – írta

Kétségkívül, mind a nőgyűlölet, mind a nőgyógyászat meghatározó eleme annak a filmnek, mely írásom alapja: David Cronenberg 1988-ban rendezett Dead Ringers című filmje, amely magyarul Két test egy lélek címmel jelent meg. A nőgyűlölet, valamint a nőgyógyászat mintegy rendezői koncepcióként is felfogható, hiszen Cronenberg maga is így fogalmazott, amikor a filmről kérdezték: a nőgyógyászat gyönyörű metaforája az ész, értelem, valamint a test szétválasztásának.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins