Síró játék
Neil Jordan
1992
Síró játék

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Síró játék

Színes, angol, japán, 112 perc, 1992
Magyar cím
Síró játék
Eredeti cím
The Crying Game

Ezt írtuk a filmről:

Némi noir érzékenység

A bűnügyi filmek történeti változataként az 1940-es években hódító (amerikai) film noir hosszú utóéletet tudhat magáénak. Ám az, hogy napjaink művész-thrillerei is gyakran idézik a műfaj konvencióit, nemcsak azt jelzi, hogy a társadalmi nemek ütközése – mint bűnügyi téma – gyümölcsöző, hanem azt is, hogy a noir hölgyek (és urak) megelőzték a nemi emancipációs mozgalmakat.

Tanulmány, 2003. május 15. – írta

A nő eltűnése – Avagy a filmtörténet a femme fatale szerint

A legenda szerint Georges Méliès szórakoztató szakiparos, illuzionista, nagy fantáziát látott az új mozgóképrögzítő szerkezetben, ezért be is szerzett magának egyet. 1896-ban egy forgalmasabb párizsi utcán fel is állította új készülékét, befűzte a filmtekercset, és elindította a gépet. Bámulta a tömeget, talán már a következő témáján elmélkedett, amikor észrevette, hogy a tekercs lefutott. Műgonddal kivette a tekercset a dobozból, és egy másikat helyezett be, majd folytatta a felvételt ott, ahol abbahagyta. Vagy legalábbis azt hitte. E gesztusával a mozgókép női testre utaltságát és a végzetes nő trópusát egyaránt életre hívta.

Tanulmány, 2003. május 15. – írta

Film és feminizmus találkozása

Egy pillanatra sem állítanám, hogy a filmek a valóság tükörképei, hanem egy adott valóságba, és ebben az esetben a valóságon egy adott történelmi és társadalmi kontextust értek, ágyazott történetek. Nem egy üres légtérben készülnek, ami azt jelenti, hogy magukon viselnek egyfajta ideológiai köpenyeget.

Tanulmány, 2003. május 15. – írta

Ki ismeri az emberi szív titkait? – A szerelmes pillangó síró játéka és a nemi azonosság transzvesztita tükörben

Ki a női és ki a férfi játékos, ki diktál, és ki alkalmazkodik? – Jordan és Cronenberg egy-egy kilencvenes évek eleji filmjében a szabályokat nem a biológia, hanem a társadalom határozza meg. Cherche l'homme fatal.

Tanulmány, 2002. július 15. – írta

Szex, művészet, Miramax: a függetlenség (h)arcai – A Miramax stúdió története I.

A Miramax szenzációkkal tarkított felemelkedése, pénzügyi és Oscar-sikerei, márkanevének kiárusítása, majd csendes bukása: az amerikai független film parabolája. A Weinstein testvérek filmmágusként, ellentmondásos médiasztárként, mindenható és aranykezű producerként vonultak be a köztudatba. Ők a filmtörténet utolsó stúdiómoguljai.

Tanulmány, 2010. május 14. – írta

A krimi és a modern-posztmodern fordulat – Virginás Andrea: Crime Genres and the Modern-Postmodern Turn: Canons, Gender, Media

Noël Caroll szerint elmélet és elemzés a film esetében is határozottan elkülönül egymástól: a filmről szóló elméleti írás az általános eseteket, a szabványost kutatja, míg a filmelemzés gyakorlata konkrét, átlagostól eltérő kérdésekre keresi a választ. Virginás Andrea angol nyelven megjelent doktori disszertációjában elméletek vizsgálatát és pontosítását tűzi ki célul.

Recenzió, 2008. december 19. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Síró játék

Síró játék

Színes thriller, romantikus, krimi, 112 perc, 1992

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins