A Miramax stúdió története I. A Miramax stúdió története I.

Szex, művészet, Miramax: a függetlenség (h)arcai

A Miramax stúdió története I.

A Miramax szenzációkkal tarkított felemelkedése, pénzügyi és Oscar-sikerei, márkanevének kiárusítása, majd csendes bukása: az amerikai független film parabolája. A Weinstein testvérek filmmágusként, ellentmondásos médiasztárként, mindenható és aranykezű producerként vonultak be a köztudatba. Ők a filmtörténet utolsó stúdiómoguljai.

New York-i álmodozók

Mint a legtöbb filmes, Weinsteinék is idealistaként kezdték. Csak éppen ők nem művészfilmes inspirációkat dédelgettek a 400 csapás megtekintése után, hanem elkallódó tehetségek gondozására kívánták feltenni karrierjüket. Rock-koncertek, koncertfilmek, egy-két idegen nyelvű művészfilm: működésük – több, kis független forgalmazó vállalattal egyetemben – eleinte a kampuszok területére, nyereségük az egyetemisták pénztárcájára korlátozódott. Film iránti, gyerekkori lelkesedésüket hamar profi keretek közé szorították: az 1979-ben, Buffalóban megalapított, szüleik nevéből született Miramaxszal már a 80-as évek elején celluloidra váltották álmaikat, és forgalmazásba kezdtek. Első filmjeik közé olyan, mára teljesen elfeledett alkotások tartoznak, mint a Paul McCartney vezette Wings turnéját megörökítő Rockshow, ill. a két brit jótékonysági koncertből összevágott (!) The Secret Policeman’s Other Ball.

Harvey és Bob Weinstein

A 80-as évek első felében Harvey és Bob Weinstein cégének profilja a témájában a szoft-pornóval kacérkodó művészfilmtől (Working Girls), a szatirikus vígjátéki kísérleteken keresztül az igényesebb, ismeretlen importfilmekig terjedt. Stratégiájuk – befektethető tőke hiányában – inkább már legyártott produkciók felkutatására és terjesztésére korlátozódott. Nemcsak szükségszerű megoldás volt ez, hanem a túlélés titka. Évente 3–4 filmet dobtak piacra, szándékosan visszafogva és lefaragva költségeiket. Időközben a többi, kis független forgalmazócég a 80-as évek látszólag határtalan alternatív filmes prosperálása miatt fejjel ment a falnak – a túlköltekezés miatt. A Weinstein testvéreknek azonban sikerült az exploitation-technikák naprakész felújítása, és aranykezű választásaik nyomán egyre pozitívabb imidzset kiépíteni cégükről. Végül a 80-as évek végén fogták meg az irgalmas Isten lábát. Nem, nem Soderbergh-gel, hanem Errol Morrissal, akinek A keskeny, kék vonal (The Thin Blue Line, 1988) című filmje az ártatlanul elítélt Randall Addamsnek elhozta azt, amit az amerikai igazságszolgáltatás addig nem tudott: a kegyelmet.

Errol Morris - Thin Blue Line

A marketing művészete

„A marketing nem csúnya szó”
(Harvey Weinstein)

A keskeny, kék vonal a Miramax első sikerfilmje lett. Igaz, Oscarra nem jelölték. Az Akadémia fikciós filmként aposztrofálta az első posztmodern, a mai rekonstrukciós dokumentumfilmes technikákat ideje előtt bevezető Morris-filmet. Valószínűleg a Miramaxnak és újszerű marketingstratégiájának is nagy szerepe volt ebben. Weinsteinék ugyanis az év legizgalmasabb filmjeként (és krimiként) reklámozták, aminek tétje nem más, mint egy emberi élet. A nem éppen barátságos modoráról elhíresült Harvey még levelet is írt Morrisnak, amiben tanácsokat adott, hogyan promoválja a filmet, az alábbi tartalom-meghatározással. „Ez egy krimi, ami egy igazságtalanságot derít fel. Ijesztőbb, mint a Rémálom az Elm utcában. Olyan, mint egy utazás a Homályzónába. Egyesek szerint olyan, mint a Hidegvérrel, egy kis humorral.” Hiába, a mozipénztárnál jegyváltás után nem lehet reklamálni…

Harvey Weinstein ominózus levele Errol Morrisnak

Ez a levélrészlet több, mint tanulságos. Felhívja a figyelmet a Miramax „újító” megoldásaira: az 50-60-as évek trash-filmjeitől kölcsönzött „leg-leg-leg”-fokozás kreatív adaptálására, a mainstream jellemzők kidomborítására (esetünkben: erőszak és humor), valamint az adott filmhez igazított, speciális reklámfogásokra. Mint amilyen a Morris-film hibrid profiljának kiélezése: az újrajátszott, noir utánérzést keltő gyilkosságjelenetek kiemelése.

A síró játék plakátja

Alapvetően három közönségcsalogató mézesmadzag-taktikát fejlesztettek tökélyre. A film tartalma alapján kiszabott rating system-besorolás megtámadását, és az ezáltal generált médiahype-ot; a művészfilmek eladását műfaji és/vagy kommersz filmként; és a filmek ellentmondásos jellegére való fókuszálást, ill. a tabutémák minél látványosabb kidomborítását. Látszólag egytől egyig a filmtéma kizsákmányolását, ill. az egyszeri néző megtévesztését célozzák. Ám Weinsteinék – a korai időkben – soha nem választottak maguknak művészi értéket nélkülöző, pőrén szenzációhajhász filmet. Csupán a marketinget varázsolták azzá: farkastörvények közt működő gátlástalan ötletgyárosok voltak. Fantáziájuknak köszönhetően olyan európai művészfilmeket vittek sikerre, mint A bal lábam (My Left Foot, 1989), A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (The Cook the Thief His Wife & Her Lover, 1989) ill. a Síró játék (The Crying Game, 1992). Ez utóbbi Neil Jordan-filmet thrillerként dobták az amerikai piacra, miután Nagy-Britanniában csúnyán megbukott. A művészfilmek amerikai forgalmazásának területén véghezvitt sikerüket tekintve, inkább dicséretes, mintsem elítélendő annak felismerése, miszerint még mindig a szex – és persze az erőszak – a legjobb üzlet. Ám a történethez mindenképp hozzátartozik, hogy míg az anyaországban egy IRA-terrorista pozitív színben való feltüntetése politikai botránynak számított, az amerikaiak, mivel nem érintettek a kérdésben, sokkal inkább a film személyek közti megrázó drámájára, és persze a transzvesztita-vonalra figyeltek fel. A Miramax pedig ennek megfelelően az akcióvonalat, és a „nagy titkot” emelte ki a filmből, arra kérve a nézőket, hogy ne lőjék le a poént azon ismerőseiknek, akik még nem látták a filmet.

A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője-plakát

„Néhányan menekülnek az ellentmondásosság elől. Mi feléje igyekszünk.” – hangzik a Bob Weinstein által megfogalmazott krédó. A botránynál pedig még mindig nem találtak fel jobb reklámot. Nem véletlen, hogy a Miramax keményen neki is ment a filmbesorolási szisztémának. A Greenaway-féle A szakács… és a Almodóvar Kötözz meg és öleljének (Átame, 1990) esetében is hangos volt a média az X (17 év alattiaknak a megtekintés tilos) címke megkérdőjelezésétől. Igaz, az MPAA nem adta meg az R kategóriát (17 év alatt csak szülői felügyelettel) a filmeknek, ám hírverési bűvészmutatványuk filmtörténeti jelentőségre tett szert: a cenzúraszervezet 1990-ben bevezette az NC-17 (17 év alatti gyerekeknek tilos) kategóriát, ami tulajdonképpen az addigi X helyét vette át.

Szex, hazugság, videó: a kezdet és a vég

Atame

Mítoszt és tényeket szétszálazni Hollywood esetében sziszifuszi munka. Annyit azért nem árt leszögezni, hogy – mint majd’ minden kapitalista sikersztori esetében – Weinsteinék jókor voltak, még jobb helyen. Mikor a forgalmazás Midász királyainak kikiáltott testvérek bevágódtak a függetlenfilm élvonalába, az a bizonyos aranykor már kezdett megfakulni. A függetlenfilm 80-as évekbeli diadalmenetének a tehetséges alkotók jelenléte csupán elégséges feltétele volt. A Reagan-érában nagymértékben megnőtt hitelkapacitás, a művészmozik és a multiplexek kistermeinek számbeli növekedése, de természetesen a video-boom is szükségszerű volt ahhoz, hogy a fiatalok formát bontsanak, lázadjanak, vagy éppen romantikus underground-mozgalmakat indítsanak. Amikor a Miramax fityiszt mutatott a hollywoodi stúdióknak extrém marketingsikereivel, a videopiac már telített volt, s a minőség elvét – szokás szerint – a mennyiségé váltotta fel, és a függetlenfilmek is visszaszorultak hazai földre, a „művészmozik gettójába”. Hype vagy nem hype – már nem volt kérdés, a túléléshez reklám kellett, minél nagyobb és minél olcsóbb. Aki pedig pénzre akarta váltani a tehetségét, az tudhatta, hogy abszolút függetlenfilm márpedig nem létezik. A pénzfialásban pedig a Miramax lett a legsikeresebb.

Mire a Szex, hazugság, videó elérte hírhedt sikereit, a függetlenfilm újfent visszaszorulóban volt a Hollywooddal folytatott gazdasági apály-dagály harcában. Soderbergh filmje nem is talált forgalmazóra, csak hat héttel a Sundance Filmfesztiválon aratott sikerei után. A Miramax érdeme az indie-boom elindításában az az önbizalom, amellyel kifizették az akkoriban irracionálisan nagynak számító vételösszeget (6 millió dollár) a témafelvetésében teljesen „Miramax-profilba illő” filmért. Reklámkampánya azóta általános gyakorlat, sőt, tananyag lett.

Szex, hazugság, videó - plakát

Szélsőségek egybeolvasztása, ellentétek egyidejű, párhuzamos kijátszása – a Miramax-sztori kulcsa. Soderbergh debütfilmjének reklám-maratonja a különböző szociális helyzetű, ill. érdeklődési körű célközönségek elérésének iskolapéldája. Nevezetesen: tipikusan függetlenfilmes forgalmazási stratégiákat kombináltak hollywoodi koncepciókkal. Első körben a Cannes-i Filmfesztiválon futtatták a filmet, – a véletlenek összjátékának és Soderbergh alkotói zsenijének köszönhetően – elsöprő sikerrel. A könnyen jött publicitás meg is hozta a legfontosabb indie-reklámot: a lelkes kritikákat és a sajtójelenlétet. A művészfilmek esetében a pozitív kritika az egyik legjobb reklám: pont azok olvassák, akiket az adott film érdekel. De ami a legfontosabb: ingyen van. A plakát tetején is a kritikai sikerre hívják fel a figyelmet, ill. párhuzamként egy olyan intellektuális, ám mégis mindenki által ismert, „kommersz”, a nagyközönség által is értékelt művészre hivatkoznak, mint Woody Allen.

A plakát tanúsága szerint a baby boom-generáció művészfilm-orientált, felnőtt közönsége mellett a fő célpont egyértelműen a fiatalság. A film vígjátékként való kategorizálása, és az ölelkező-csókolózó párok montázsából álló fotó egyértelműen a huszonévesek fantáziáját hivatott felcsigázni. A cím pedig – amit Soderbergh több javaslata közül választottak ki – az exploitation-alapú figyelemfelkeltés mintapéldánya. A Weinstein-testvérek Hollywood saját fegyverét, a „high conceptet” fordították ellene: minden filmjükben megtalálták azt az egy-két mondatot, amivel a legcsavarosabb művészetet is piacképessé tudták varázsolni.

Az augusztusi bemutató a platform-forgalmazás és a szaturációs stratégia termékeny összeházasítását hozta el. A platform-bemutatás, amire indie körökben mai napig esküsznek, a pár moziban kezdő, teltházas – és ezért szóbeszédet generáló – forgalmazást takarja. A kritikai sikerek farvizén folyamatosan, lépésről lépésre terjeszkednek ezen gyakran kult-gyanús filmek. Míg a szaturáció – amit Hollywood többek közt az AIP1 sikereit látva vett át nagyjából A cápától számítva – a film sok moziban, sok reklámmal megtámogatott bemutatására épít. A Szex, hazugság, videó először csak Los Angelesben és New Yorkban nyitott, a függetlenfilmes hagyománynak megfelelően, ám utána 380 moziban játszatták, köztük sok multiplexben, közel 6 hónapon keresztül. Az 1,2 milliós költségvetésű életérzés-film végül 24,7 milliót hozott a Miramax-konyhára. Hála a marketingnek, amely sikerrel kovácsolta egységgé a különböző filmstílusok és ipari részlegek reklámfogásait. A Szex, hazugság, videó elsöprő sikere kitaposta az utat az indie produkciók számára, ám egyben az első szöget is beverte a – romantikus színezetű – függetlenfilm koporsójába.

(folyt. köv.)


1 American International Pictures, Roger Corman cége, hamarosan a stúdiótörténeti rovatunkban!

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet