A zseni bukása – Huszárik Zoltán: Csontváry (1980)

2017. július 1.

Huszárik Zoltán második és egyben utolsó nagyjátékfilmje az elátkozott filmtervek közé tartozott, de a sok csapás ellenére is elkészült a rendező halála előtt. A Csontváry persze korántsem életrajzi film, inkább egy monumentális, ám kissé széteső mozgóképes ars poetica, amelybe Huszárik minden vívódását igyekezett belesűríteni a nagy művész és a társadalom ellentmondásos kapcsolatáról. A lesújtó kritika végül visszaigazolta félelmeit a kortársak kíméletlen ítéletével kapcsolatban. 

A mágikus téglalap – M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor: Brazilok

2017. április 5.

A Brazilok kusturicás hangvételű, optimista tanmese az előítéletek meghaladásáról és a cigány-magyar együttélés mindennapi kihívásairól. Humorba csomagolja a falusi kilátástalanságot és a társadalmi csapdahelyzeteket, de szerencsére nem veszi el teljesen a felvillantott problémák élét. Így annak ellenére is szerethető marad, hogy helyenként egyenetlen a történetvezetés és a színészi játék.

Unalomterroristák – Bertrand Bonello: Nocturama / Eközben Párizsban

2017. március 16.

A 2015-ös merényletek óta Párizsról már nemcsak az Eiffel-torony, a Szajna és a Louvre juthat az eszünkbe, hanem az Iszlám Állam is. Ez az, amiről egy szó sem esik Bertrand Bonello filmjében, pedig itt is fiatal terroristák borítják lángba a szerelmesek városát. A baj az, hogy a rendezőnek nemcsak a válaszai hiányoznak, de még a kérdései zavarosak a témával kapcsolatban.

Ha egyszer borul a bili – Damián Szifrón: Relatos salvajes / Wild Tales / Eszeveszett mesék

2015. január 7.

Kiskorom óta szeretem a békességet, sőt, sokak szerint konfliktuskerülő típus vagyok. Mégsem tudok szórakoztatóbb dolgot elképzelni, mint amikor Tom egy baltával üldözi azt a genyó kis Jerryt, aki persze végül úgyis mindig elgáncsolja a túlbuzgó macsekot. Nyilván ezért szerettem bele első látásra az Eszeveszett mesékbe is. Damián Szifrón szkeccsfilmje ugyanis nem más, mint Tom és Jerry felnőtteknek – veszettül szórakoztató és tempósan előadott történetfüzér a pillanatok alatt elszabaduló konfliktusokról. Nem éri meg kihagyni.

Mind egy szálig – David Ayer: Fury / Harag

2014. október 27.

Brad Pitt a Becstelen brigantyk után ismét a hátországban tizedeli a nácikat. Amennyiben látványos és idegtépő tankcsatákra vágyunk, a Harag a mi filmünk. Már ha nem zavar az akcióra fokozatosan rátelepedő olcsó heroizmus és moralizálás, melyet még a színészek is csak hellyel-közzel tudnak hitelessé tenni.

Házasok klubja – David Fincher: Gone Girl / Holtodiglan

2014. október 8.

A Holtodiglan ugyan nem remekmű, de pont azt nyújtja, amit rendezője impozáns előélete ígér: erős atmoszféra, csavaros bűnügyi cselekmény, folyamatosan növekvő feszültség és kompromisszummentes befejezés.

Izomból – Brett Ratner: Hercules / Herkules

2014. július 25.

A szandálfilmeket ugyan nem az eszükért szeretjük, de a gondolkodás nélkül egymásra hányt klisék egy ponton maguk alá temethetik még a faék egyszerűségű izom-esztétikát is. Ezúttal pár látványos csatajelenet, néhány kiváló színész, valamint Dwayne „The Rock" Johnson mázsás bicepszei végzik a kliséromok alatt.

A bérgyilkos tekintete – Fabio Grassadonia, Antonio Piazza: Salvo – Magányos szerelmesek

2014. május 13.

Az ezerszer látott, banális bűnügyi történet is egészen új fénytörésben csillan meg a Salvo hipnotikus hosszúbeállításaiban. A ritmus éppolyan lassú és magával ragadó, mint a hosszú percekig kitartott hullámverés, mely a kísérőzene helyett morajlik a stáblista alatt.

Dühöngő bróker – Martin Scorsese: The Wolf of Wall Street / A Wall Street farkasa

2014. január 8.

Luxusjacht, Lamborghini, kurvák, valamint pénz- és kokainhegyek adják a díszletet a szárnyalás majd pofára esés jól ismert koreográfiájához. Ám a morális tanulság ezúttal elmarad: A Wall Street farkasa három órányi bűnös szórakozás a féktelen kapzsiság őrült hullámvasútján.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

2013. november 27.

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.