Ujj Mészáros Károly új filmjével egy olyan zsánert honosít meg a magyar filmben, amely az utóbbi években valóságos diadalmenetet járt be irodalomban és filmben egyaránt: a skandináv krimit/thrillert. A nordic noir itt azonban nagyon is eastern noirrá válik: az X az egyik legpolitikusabb magyar film, amely mostanában készült, anélkül, hogy a szájbarágós aktualizálás csapdájába esne.
Aki a Liza, a rókatündér után egy újabb retróvígjátékba hajló, üdítő tündérmesét várt Ujj Mészáros Károlytól, annak csalódnia kell – bár az X – A rendszerből törölve megőrzi a rendező sikert sikerre halmozó debütfilmjének groteszk morbiditását, de egészen más keretek közé helyezi azt. Az X azt bizonyítja, hogy a bűnügyi irodalomban és filmben az utóbbi években (lassan évtizedekben) meghatározónak és újítónak számító skandináv trend elérte Magyarországot: Ujj Mészáros érdeme, hogy a műfajt sikerült saját – magyar, közép-európai – arcu(n)kra formálni.
A rendező a Lizából ismert, már megszokott szereplőgárdával dolgozott ezúttal is, de egyik karakterbe sem „szűrődnek” át az előző film figuráinak személyiségjegyei. Balsai Móni pont olyan, amilyennek egy nordic noir nyomozó főhősnőjének lennie kell: férje ön(?)gyilkossága óta pánikbeteg, depresszív, magányos anya, egy apahiánnyal küszködő, kezelhetetlen kamaszlánnyal, akivel a viszonya egyre romlik, sötét, múltbéli traumákkal és titkokkal, akit jóformán csak azért tartanak meg alagsori irodadetektívnek, mert páratlan intuitív képességét még az ellenlábasai is elismerik. Ő az, aki rájön arra – különböző apró, a felszínes tekintetnek láthatatlan – jelekből, hogy a választási évben elharapózott, a szokottnál is nagyobb számú öngyilkosságok valójában jól álcázott bűnesetek, egy ördögien zseniális sorozatgyilkos elme termékei. Eddig, a zsáner szabályait ismerve, semmi új nincs, mégis ebben a mozzanatban ragadhatjuk meg a film világának alapérzését: azt, hogy amit látunk, egy nehezen dekódolható mögöttes, ha úgy tetszik, párhuzamos valóság remekül kivitelezett díszlete – és ez a tapasztalat a filmben nem pusztán rejtvényfejtési céllal van jelen, hanem súlyos szimbolikus dimenziót nyer.
A látszatnál maradva: a Liza szatirikusan-nosztalgikusan ábrázolt, (talán) nyolcvanas évekbeli reminiszcenciákat hordozó Budapestje itt sötét, futurisztikus metropolisz, panoramikus légi totálképekben megmutatva, szinte mindig fejjel lefelé lebegve, mint egy nyomasztó álomban; egy hangyaboly, amelyet sorsukba beletörődött, szürke életek népesítenek be. Ujj Mészárosnak és alkotótársainak – Hegedűs Bálint forgatókönyvírónak és Szecsanov Martin operatőrnek – sikerült az, amivel a műfaji besorolását már címében is hordozó Budapest Noir némileg adós maradt: a nyomozás helyszínéül szolgáló kétmilliós nagyvárost a történet valóságos szereplőjévé, önálló karakterrel bíró, lélegző, súlyos feszültségeket és titkokat őriző monstrummá tenni, amely nemcsak környezeti elemként, díszletként funkcionál a cselekményhez, hanem alapjaiban határozza meg az elbeszélés atmoszféráját.
És ebben a (képzeletbeli? jövőbeli?) városban, ahol esténként anarchisták randalíroznak az utcákon, gépkocsik lobbannak lángra a Molotov-koktéloktól, a kisemberek „kéz kezet mos” alapon próbálnak túlélni, korrupt és hatalmukkal visszaélő pártvezérek játsszák el a politikai váltógazdálkodás négyévenkénti színjátékát, halálkommandók végeznek piszkos takarítómunkát, egy törékeny, szorongó, múltjának árnyaitól kísértett, középkorúsodó nő arra teszi fel a saját (és gyermeke) biztonságát, hogy leleplezze azokat a mozgatórugókat, azokat a láthatatlan szálakat, amelyek óriáspókként hálózzák be ezt a rejtett, átláthatatlan és kaotikus világot. Önmagának szabott – rendőri, anyai és állampolgári – küldetése felemás sikerrel jár, leleplező hadműveletével ugyan eljut a gyilkos „tápláléklánc” csúcsáig, mégis azzal a kellemetlen, rossz érzéssel maradunk a végén, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, a világ alapvetően nem változik és a maga teljességében nem megismerhető – mint egy vérbeli, kőkemény északi bűntörténetben.
Csakhogy a tét itt az, hogy a feje tetejére állt, ismerős város visszafordul-e végül eredeti állapotába.
