Fekete Ernő

Filmjei a Filmtetten

Így vagy tökéletes

Színes vígjáték, romantikus, 2021
Szereplő

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát. Aztán egy közös fotójuk [...]

Elolvasom a kritikát

Foglyok

Színes filmdráma, 100 perc, 2019
Szereplő

1951-ben Budapesten egy átlagos család élete a feje tetejére áll, amikor hajnalban a hatalom képviselői toppannak be hozzájuk – ám kitelepítés helyett beköltöznek, a saját lakásukban ejtve foglyul a családot. És mindenki mást, aki csak az ajtóhoz merészkedik… Telnek a napok, magyarázat nincs, az egyre abszurdabb összezártság, a titkok és a félelem pedig lassan kikezdik a lakás foglyainak idegeit.

Elolvasom a kritikát

X – A rendszerből törölve

Színes thriller, krimi, 114 perc, 2018
Szereplő

Éva zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen r [...]

Kapcsolódó cikkek:

Brazilok

Színes vígjáték, sportfilm, 95 perc, 2017
Szereplő

Mindenki focizik. Az egész falu a bajnokság lázában ég: a csapatok felkészülnek, és győzni akarnak. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel, aki nem tud hibázni, és helyettesével, aki meg nem szeret. De valami megzavarja az eddigi harmóniát: a falu legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a börtönből frissen szabadult, aranyláb [...]

Kapcsolódó cikkek:

Sajnálom

Színes animációs film, 4 perc, 2011
Szereplő

Abszurd komédia a bocsánatkérés viszontagságairól.

Utolsó jelentés Annáról

Színes filmdráma, romantikus, 100 perc, 2009
Szereplő

Egy fiatal irodalmár azt a feladatot kapja, hogy rábírja a hazatérésre az évtizedek óta emigrációban élő Kéthly Annát. Péter, Annán keresztül felfedez egy másik Magyarországot. Találkozásuk szellemi párbaj, amely régi érzelmeket kavar fel.

Kapcsolódó cikkek:

Lora

Színes filmdráma, romantikus, 116 perc, 2007
Szereplő

Lora gyönyörű, érzékeny lány, évek óta egyedül él, magányát csak egy öntörvényű macskával osztja meg. Három évvel ezelőtt boldog volt és szerelmes, kiállítás-szervezőként dolgozott. Élete azonban egyik pillanatról a másikra gyökeres fordulatot vett, amikor egy balesetben elvesztette szerelmét, Dávidot. Ekkor megszakította minden fontos kapcsolatát: Bettivel, legjobb barátnőjével és Gerivel, Dávid öccsével sem találkozott az [...]

Kapcsolódó cikkek:

Apu

Színes kisjátékfilm, 7 perc, 2005
Szereplő

Hatemelet tiszta üveg

Színes kisjátékfilm, 13 perc, 2004
Szereplő

Mikor válik az önzetlenségen és az erős bizalmon alapuló barátság pusztán anyagi és szakmai egymásrautaltsággá? A közös célok megvalósítása során miért mosódik el egyszercsak a másikról kialakított pontos kép, miért szűnik meg az egymás iránti tisztelet, és miért borul fel az egyenrangúság? Az új körülmények nehéz próbának vetnek alá minden [...]

Magyar szépség

Színes , 112 perc, 2002
Szereplő

A történet két szomszédos család nemzedéki viszonyainak mélyére próbál ásni. Az ötven felé közeledő szülők és felnőtté váló gyermekeik kapcsolatában ragadja meg azt a kérdést, hogy lehetséges-e egymás megismerése, megértése és támogatása, vagy pedig mindez itt és most végképp kudarcra van ítélve. Mi történik velük abban a sűrített helyzetben, amikor csal [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat