A napokban szemvizsgálaton voltam. A szemcseppek miatt a vizsgálat után még néhány órán keresztül nem láttam tisztán, a térbeli koordonációm megingott és nagyon zavart a fény, mégis valahogy haza kellett jutnom a rendelőből.
Napszemüveggel, buszon tántorogva éppen Lorára gondoltam, megtapasztalván azt az érzést, amikor szeretnék látni, de nem tudok. Nyitott szemmel nézek, bambulok a világra, de az nem akar megmutatkozni nekem, bárhogyan próbálkozom, mindent homály borít. Lora nem vak. Fizikailag minden adottsága megvan a szemmel való érzékeléshez, ő mégsem lát.
De ki Lora? Lora egy érzékeny, életvidám lány, aki megismerkedik egy étteremtulajdonossal, a jóképű, de végtelenül egoista Dáviddal. Kapcsolatuk egyre komolyabbá válik, Dávid azonban egyre komolytalanabbá. Öccse, Geri, maga is szerelmes Lorába, de soha nem fedi fel érzelmeit, s noha látja Dávid életstílusát, félrelépéseit, soha nincs lelki ereje vagy bátorsága belemászni kapcsolatukba. Lora és Geri viszonya eléggé elnagyolt, nem derül ki, hogy a lány valójában miért is a link nagyfiút szereti, amikor ott van az érzékeny kistesó, aki minden szempontból jobban találna hozzá. Lora barátnője, Betti is furcsállja ezt a felállást, a kérdés mégis megválaszolatlan marad. Az érzelmi viharok következtében Dávid balesetet szenved, Lora szeme láttára elgázolja a motoron száguldó fiút egy mikrobusz. Látásának elvesztése az a drámai esemény Lora életében, amire az egész film fel van csavarva.
Miközben visszapörög ez a szál, a filmbeli jelenben három év után Lora ismét találkozik Gerivel egy jótékonysági esten: a fiú szaxofonista lévén, zenekarával koncertezik, a lány pedig egy borkóstolón van jelen, borszakértőként. Felcsendül a Geri által Lorának és Dávidnak írt szerelmes szám, Lora felismeri a dalt, Geri észreveszi a lányt, mindkettőjükben megmozdul valami. De az érzelmi konfrontáció elől Lora menekülni próbál, mint ahogy azt három évvel azelőtt is tette. Ez a Lora már nem ugyanaz, mint aki volt: közönyös, zárkózott, bizonytalan, vidámsága gúnyba csapott át, öltözetén is a komorság honol. Mivel nem tudta kiválasztani a színben egymáshoz illő ruhadarabokat, a legegyszerűbb utat választotta: csak feketében jár. Ez a választási séma egész életére jellemző. Mindig az egyszerűbb úton próbál menekülni saját maga és problémái elől, ahelyett, hogy a szó szoros értelmében szembenézne velük. Lora egy másik világot épít fel magának, amely zord és sötét. Saját, falakkal körülvett világában úgy tűnik, nagyon jól tájékozódik. Geri azonban megbontja ezt a magánvilágot, emlékeket idéz fel, érzelmeket hevít. Már nincs Dávid, aki meggátolná szerelme kibontakozásában. Egy új viszony kezd kibontakozni kettőjük között mindaddig, amíg újra szembe nem találják magukat Dávid emlékével, a feldolgozatlan tragédiával. Lora folyamatosan tapogatózik, kiutat keresve labirintusából. Érzelmi bizonytalansága nem eléggé indokolt, pszichológiailag nincs koherensen felépítve, ezért a két fiúval való kapcsolata összeegyeztethetetlen. Mégis a keretként szolgáló pszichológusjelenet oldja fel végül a feszültséget. Talán mégiscsak van remény Lora számára.
Filmként a Lora valódi vakrandi. Herendi Gábor eddigi filmjei alapján (Valami Amerika, Magyar vándor) nem erre számítunk. De kellemesen csalódhatunk. Már akinek bejön… A dialógusok szópoénokkal vannak tarkítva, és a film egyébként sem szűkölködik Herendire jellemző humorban. A leghumorosabb és egyben legemlékezetesebb jelenetben Geri majdhogynem felporszívózza bátyját, illetve annak földi maradványait. De elmosolyodunk a filmtörténetben kissé redundáns jeleneten is, amikor Geri reggel egy szál szaxofonban akarja meglepni Lorát, ehelyett viszont ő lepődik meg a nagynéni jelenlététől.
A humor mellett ugyanakkor a családi dráma, a tragédia és a pszichologizáló-moralizáló lelkizés is helyet kap, megfelelő mennyiségben. A két fiú közül, noha Geri, a kisebbik a rendesebb, a nagyobbik a kedvenc. Dávid „istenítése” miatt Geri kiszorul az apa kegyeiből, aki nem tudja elfogadni fia elvesztését.
A jelen és a múlt, a tulajdonképpeni cselekmény és a magyarázatként szolgáló múlt folyamatosan összemosódik. Néha egy jeleneten belül történik meg az időugrás, ami csak az elején zavaró, amíg rá nem jössz az árulkodó jelekre, a képekbe kódolt időjelölőkre. A folyamatos flashbackek nem annyira zavaróak, mint maga az összkép, ami nem akar összeállni. Megvannak a mozaikdarabkák, mégis hiányzik valami. Valami apróság, ami érthetővé, életszerűvé és hihetővé teszi ennek a lánynak a történetét. Mert akkor abban is hinni tudsz, hogy a film vége utáni képzeletbeli képkockákon Lora végre Geri szemébe néz… és látja is benne a tüzet. De ha túlteszed magad ezen a maximalizmuson, jó kedvvel távozol a moziból: mert nem mindennapi a történet. És a rendkívüli fényképezése sem hanyagolható. Mindenképpen egy sajátos élmény.
Amikor minden sötétségbe borul, akkor kezdesz látni igazán – ez a film mottója és szinte ennyit is elég lenne tudni ahhoz, hogy megértsük és megkedveljük Herendi Gábor új filmjét. Ha mást nem, a vizualitás dominanciájának fogdájában eszünkbe juttatja, azt hogy még van négy érzékszervünk és a rágógumi illata is fontos lehet olykor, ha kellőképpen ráhangolódunk környezetünkre.
Soha nem azt látjuk, amit nézünk, hanem azt, amit látni akarunk.
