Gyártástámogatást kapott Pálfi György új filmje Gyártástámogatást kapott Pálfi György új filmje

Gyártástámogatást kapott Pálfi György új filmje

A hang című Lem-adaptáció előkészítését, valamint az elsőfilmes Kostyál Márk és Herendi Gábor júliusban kezdődő forgatását támogatja legutóbbi határoztával a filmalap.

Pálfi György A hang címmel készülő mozifilmje a lengyel Stanislaw Lem Az Úr hangja (1968) című könyvének a feldolgozása lesz. A produkciónak 30 000 000 forint gyártás-előkészítési támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A hang producere Pusztai Ferenc (KMH Film).

Meglepő vizuális koncepciójú felnőttéválás-történetnek ígérkezik a reklámfilmrendező, Kostyál Márk játékfilmes bemutatkozása, a Kojot, a határon túli színházakban játszó színészek főszereplésével készülő film ugyanis anamorf optikával készül. Csoboth Attila operatőr mellett a rendező is részese lesz az operatőri munkának. A Kojot nagyvárosi élettől feszült főszereplője egy váratlan örökség folytán egy dunántúli kis faluban kezd új életet, ahol telekspekulációs ügybe keveredik, és kénytelen harcba szállni a vidék kiskirályával. A forgatókönyvet Kostyál Márk ötletéből Lengyel Balázs, Lovas Balázs és a rendező közösen jegyzi. A Kojot 38 napig tartó, főként vidéki helyszíneken zajló forgatása július közepén kezdődik. A Megafilm produkciójában készülő film producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya. A filmalap 320 560 000 forinttal támogatja a 2016 őszén mozikba kerülő film gyártását.

2 078 000 000 forint támogatást kapott Herendi Gábor is a Kincsem munkacímen készülő film gyártásátra; a forgatás július végén kezdődik. A világhírű magyar versenyló történetét feldolgozó modern kalandfilm középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr ádáz küzdelme fog állni.
Az 1848–49-es szabadságharcot követő Habsburg megtorlás éveinek Magyarországán és Európa legendás lóversenypályáin játszódó szövevényes cselekmény mozgatórugója a szerelem. Herendi Gábor legújabb filmjében az öntörvényű Blaskovich és Klára, Otto von Oettingen modern és felvilágosult lánya viharos kapcsolata, valamint Kincsem páratlan és mesébe illő pályafutása elevenedik meg. A forgatás fő helyszínei a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély, az alagi lóversenypálya, valamint a bécsi Prater eredeti formájában megőrzött lóversenypályája lesz, amely az egykori események tényleges helyszíne volt.

A Kincsem című film forgatásán a hazai filmgyártásban szokatlanul magas számú statiszta működik közre. A lóversenyeken játszódó jeleneteket 10–15 kamera rögzíti majd. A Kincsem operatőre Szatmári Péter, producere Hutlassa Tamás és Herendi Gábor.

A magyar nyelven, magyar színészekkel készülő filmet az alkotók a ma is világszerte csodált Kincsemhez méltóan a hazai közönségen túl a nemzetközi mezőnybe szánják. Kincsemért rajongtak az európai uralkodói családok, mítosza Puskás Öcsiéhez és az Aranycsapatéhoz hasonlóan ma is ismert az egész világon.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond