Lukáts Andor

Lukáts Andor

1943. március 11-én született Kaposváron. A Pinceszínházban kezdte pályáját, mint amatőr színész. 1972-ben szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz segédszínésznek, 1977-től színésze, 1989-től 1991-ig rendezője volt, utána 1994-től a Katona József Színház tagja, majd szabadfoglalkozású színész, rendező. Jelenleg a Sanyi és Aranka színház (és apropera) igazgatója.

Ezt írtuk róla

„A szolgája vagyok annak, ami váratlanul eszembe jut” – Interjú Lukáts Andor színésszel, rendezővel, forgatókönyvíróval

2009. július 13.

Lukáts Andor megkapta a 40. Magyar Filmszemle legjobb férfi főszereplőjének járó díját, ezen túl két másik főszerepben is látható volt nemrégiben a mozikban, a Sanyi és Aranka Színházban pedig újabb és újabb rendezéseit követheti a közönség. Mindettől kicsit távolabb lépve, arra kértük Lukáts Andort, beszéljen színész szakmájáról, rendezési módszereiről, forgatókönyv-terveiről.

Filmjei a Filmtetten

Látom, amit látsz

Színes filmdráma, romantikus, sci-fi, 102 perc, 2023
Szereplő

Ábel ha becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, és így segít őket megtalálni.

Elolvasom a kritikát

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Színes filmdráma, romantikus, 95 perc, 2020
Szereplő

A filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete [...]

Elolvasom a kritikát

Akik maradtak

Színes filmdráma, tévéfilm, 83 perc, 2019
Szereplő

Egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?

Elolvasom a kritikát

JutalomJáték

Színes vígjáték, 89 perc, 2016
Szereplő

Sir Michael Gifford színészlegenda lehetetlen alak: mindenkivel goromba, folyamatosan káromkodik, kiszámíthatatlan, amióta pedig gyógyíthatatlan beteg, még elviselhetetlenebb. Gondozók sorát űzte már el maga mellől, és most újabb áldozata érkezik, az Angliába települt, fiatal magyar színésznő, Dorottya. A lány titkon abban reménykedik, hogy Sir Michael a szárnyai alá veszi, tanulhatja tőle a mesterséget, ám az idős színész vele is nyers [...]

Kapcsolódó cikkek:

Szerdai gyerek (The Wednesday Child)

Színes filmdráma, 93 perc, 2015
Szereplő

Akárcsak rendezője rövidfilmjei, a Szerdai gyerek is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja: felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontásra való hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan [...]

Kapcsolódó cikkek:

Isztambul

Színes filmdráma, 94 perc, 2011
Szereplő

Európa-szerte tipikus jelenség, hogy évtizedes házasságok fordulóponthoz érnek a felnőtt gyermekek kirepülése után. Gyakorta elfordul, hogy a férfiak új házasságot kötnek, s a nők egyedül maradnak. Van-e reménye egy elhagyott nőnek ötven éves kora felett új életet kezdeni? A mi történetünkben egy középkorú budapesti nőt harminc év házasság után hagy el a férje. Mind a család [...]

Kapcsolódó cikkek:

Utolsó idők

Színes filmdráma, 90 perc, 2009
Szereplő

Egy napon Esztert megerőszakolják a közeli erdőben. A rendőrségi nyomozás nem sok eredménnyel jár, sőt, egy idő után kezd terhessé válni Iván számára. Eszter a trauma után tovább éli megszokott életét, azonban nem hajlandó megszólalni. Iván közben szerelmes lesz Ilusba – egy frissen érettségizett falubeli lányba –, akinek a nyár végén el kell költöznie, mert felvették az [...]

Kapcsolódó cikkek:

Príma primavera

Színes filmdráma, 91 perc, 2008
Szereplő

Gábort, a középkorú, mégis gyermekien naiv „kisfiút” anyja a széltől is óvja. Mikor az idős asszony rablótámadás áldozata lesz egy bankban, Gábor védett világa összeomlik. Ráadásul az elkövetőt csak ő és a gyilkosság vétlen tettestársa, a nevelőotthonban felnőtt, huszonéves Joli tudná azonosítani. A két kiszolgáltatott ember menekülni kényszerül. Egy ajándékul szánt csill [...]

Kapcsolódó cikkek:

Mázli

Színes vígjáték, 88 perc, 2008
Szereplő

Ógyarmat egy szegény zsákfalu az osztrák magyar határon. Egy napon azonban rájuk mosolyog a szerencse. Felfedezik, hogy a temetőjük alatt húzódik egy olajvezeték. Gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást. Dől a pénz! Mindenki boldog és elégedett. Egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére [...]

Kapcsolódó cikkek:

Lukáts Andor

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat