A Szerdai gyerek, akárcsak a Veszettek, egy mélyszegénységből kitörni próbáló fiatal története. De míg az utóbbi egy zsánerbe csomagolt, fekete-fehér, negatív jövőkép, addig Horváth Lili filmje a magyar jelen hiteles lenyomata. A fókusz itt is veszetteken van – csak nem meg-, hanem el-.

Tavaly a magyar film feltámadásáról cikkeztek a hazai sajtóorgánumok, és nem csak az újraszervezett állami támogatásrendszer hirtelen ránk zúduló első filmtermésének száma miatt. Persze már az is örvendetesnek számít, hogy végre újra készülnek magyar filmalkotások, de ami még fontosabb, hogy többnyire sikeres és jó művek kerültek ki a rendezők keze alól. Ugyan idén (egy bizonyos Oscar-esélyes filmet leszámítva) kicsit csendesebb volt a hazai kritika, a 2015-ös naptári év nemcsak reprodukálta minden tekintetben a tavalyi sikereket, de még rá is tett egy lapáttal. Ismét volt hazai közönségsiker (tavaly a VAN-t imádta mindenki, idén a Lizát), Cannes-ban újonnan arattunk, ráadásul zsűri- és technikai nagydíjjal, de Karlovy Varyból se jöttünk el üres kézzel. Bár olyan díjeső ezúttal nem volt, mint a Szabadesésnél, ismét két magyar filmet jelöltek az East of the West szekcióban, idén azonban az egyik el is vitte a kategória fődíját. Noha Karlovy Vary már régen volt, a magyar forgalmazók nem nagyon tolongtak a Szerdai gyerekért, így Horváth Lili filmje mindössze most, decemberben kerül bemutatásra nálunk.

A Szerdai gyerek Horváth Lili rövidfilmjének, a Napszúrásnak a kvázi-folytatása. Azért kvázi, mert ugyan a főhős karaktere ugyanaz, nemcsak az őt alakító színésznő más, de több cselekménypont sem illeszkedik a két film között tökéletesen. A történet főhőse Maja, aki többszörösen hátrányos helyzetű: mélyszegénységben él Budapest külvárosában, szüleitől se számíthat segítségre, mivel árva, mindeközben pedig saját négyéves fia felügyeleti jogáért harcol. Ha ez nem lenne elég, a fiú néma, ráadásul Maja párja, Krisz egy pitiáner bűnöző. Ennyi konfliktust egy hollywoodi melodráma is megirigyelhetne (egyedül a halálos betegség hiányzik), azonban a Szerdai gyerekre legkevésbé se lehet mondani, hogy érzelmileg túlfűtött, szappanos alkotás lenne. Horváth Lili visszafogott, naturalista stílusába ágyazva nem hogy nem tűnnek terhelőnek a főhősünk életét nehezítő tényezők, a megrajzolt közeg annyira hiteles, hogy sokkal inkább egy érzékeny társadalmi drámával állunk szemben, mintsem egy szentimentális könnyfakasztóval.

Egy külső esemény lesz az, ami elindítja a cselekményt: egy mikrohitel-program költözik a helyi művelődési házba, amely segíti a tőkével nem rendelkezőket egy általuk választott vállalkozás beindításában. Maja elhatározza, hogy mosodát nyit, ugyanis a telepen alig van mosógépe az embereknek. De vajon lehetséges-e a kitörés egy olyan közegből, ami súlyként nehezedik az emberre, és mindennel azon van, hogy visszarántsa a mélybe? Érdekes párhuzamot lehet vonni e film és a Veszettek között: a miliő és az alapkonfliktus szinte megegyezik, de míg Goda Krisztina alkotásában minden (szándékosan) fekete-fehér, addig Horváth Lili nem végletekben gondolkodik, így a mélyszegény közeg feszültsége nem faji konfliktusokban kulminálódik és a didaxis vádja se merülhet fel. Finom, hiteles környezetrajzot ad napjaink Magyarországról, nem pedig thrillerelemekkel tűzdelt zsánerábrázolását nyújtja egy disztópikus, alternatív Magyarországnak.

Így, noha közel sem olyan izgalmas, mint műfaji társa, Horváth Lili midcult filmjére mégsem lehet mondani, hogy hatástalan – csak máshogy és más jellegű hatást ér el. Hibátlan elsőfilmről persze nem beszélhetünk: amit a legtöbbet ostoroztak a magyar kritikusok, az a főszerepet alakító Vecsei Kinga játéka. Az amatőr színésznő alakítása erősen hullámzó. Egyrészről kimondottan a nagyvászonra termett arca van, egyszerre szép és karakteres. Többnyire tud is bánni vele, a hangjával azonban már kevésbé, és néhány dialógusfoszlány pedig kimondottan idegenül hangzik a szájából. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a kimunkált miliővel szemben Horváth Lili párbeszédei nem mindig a legerősebbek, de Thúróczy Szabolccsal párba állítva azért így is igencsak kibukik a különbség amatőr és profi között.

Mégis, teljesen érthető, hogy amatőrt választott a főszerepre a rendezőnő: valahogy hitelesebbé, átélhetőbbé teszi a történetet az, hogy nem egy ismert arcot látunk a főhős személyében, márpedig a Napszúrásban Maját – egyébként hibátlanul – alakító Törőcsik Franciska azóta keresett színésznő lett. Mindent összevetve Vecsei Kinga bukdácsolása ráadásul egyáltalán nem csorbítja a film erejét. Ahogy az általa alakított karakter is eleinte antipatikus, hideg és mogorva, úgy a színésznő játéka is csak eleinte kelt ellenállást. Szép lassan lebomlik Majáról a kemény sors által rárakódott páncélréteg, ami alatt felsejlik egy meleg, szeretetéhes, érző lény, és Vecsei Kingához is hozzánövünk a játékidő végére. Végezetül a Szerdai gyerek pedig pont erről szól: az esélyadásról olyan embereknek, akiket a társadalom egyébként megvet. Így aki elutasító, valószínűleg sose fog tudni ráhangolódni az alkotásra, de aki elég nyitott, annak akár egy remek filmélményben lehet része.