E sorok papírra vetőjének agytekervényeit Hurokba tekerte Madarász Isti szellemes idősík-keverő filmje, a lelke is belefáradt abba, ahogy Gálovits Zoltán megpróbálta kicsalogatni „Kanzolit” nyomasztó kulturális izolációjából, és hosszú idő után újra kedve támadt rugdosni a gesztenyéket a Brazilok című, szellemes vígjáték megtekintése után, miközben A martfűi rém vetítéséről gyalogolt haza elhagyott, hideg parkokon át és sötét sikátorokban oldalogva.
Nem meglepő, hogy Kolozsváron oly népszerű a film: a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (beavatottaknak, bizalmasan csak TIFF) idén ülte 16. évfordulóját, és a 17.-re készül olyan lendülettel, amely még a nagyszabású kulturális eseményekhez szokott Kolozsváron is maradandó élményt tud artikulálni. Emellett Kolozsvár gazdája olyan, kisebb léptékű, precízebb célközönségekkel dolgozó filmszemléknek is, mint pl. a Comedy Cluj (mely 2017-ben épp nem került megrendezésre), és emellett találhatunk olyan niche-rendezvényeket is, melyek tematikája jóval kevésbé szórt, mint a „generál” fesztiválok kínálata.
E két lépték közé illeszkedik mind méretében, mind viselkedésében a Filmtett Erdélyi Filmes Portál által immár 17. alkalommal megrendezett Filmtettfeszt, amely, ha abszolút számokat nézünk, időben egy körrel a TIFF-et is felülmúlja.
Örvendetes, hogy a jó magyar filmek régóta részei a TIFF-nek is (és ebben a Filmtett jelentős szerepet játszik), ám az a megafesztivál épp csak az aktuális – alkalmanként évfordulós – különlegességekre tud figyelni, és diverzitása miatt nem tudja hatékonyan integrálni a kisebb léptékű, viszont legtöbbször roppant érdekes alkotásokat. A 2017-es TIFF az idei Filmtettfeszthez megfelelő felvezetőt szolgáltatott azáltal, hogy elhozott nyolc nagyjátékfilmet, melyek közül Az állampolgárt, a Kút című alkotást, a Testről és lélekről lélegzetelállító, szürreális kompozíciót és a szó szoros értelemében torokszorító thrillert, A martfűi rémet mintegy jutalomjátékként másodjára is felkínálta a kolozsvári nézőknek a friss és érdekes magyar filmeket felvonultató Filmtettfeszt. Annak ellenére, hogy ezek az alkotások már „jártak” Kolozsváron, megtöltötték a Győzelem (a.k.a. Victoria) mozi termét érdeklődő közönséggel, amelynek, ugye, leginkább csak fesztiválokon van lehetősége arra, hogy az alkotókkal is találkozzon, és – ha nem is mer mindig kérdéseket feltenni a jelenlévő rendezőnek, producernek, zeneszerzőnek, színészeknek (ami jellemző), különleges tapasztalatban lesz része azáltal, hogy ilyen „rituális” keretek között lehetett egy térben a műalkotások „eredeztetőivel”.
És à propos közönség: a nagyléptékű filmfesztiválokkal ellentétben a Filmtettfeszt évről évre ingyenessé teszi a vetítéseit, és könnyen hozzáférhetővé kísérőrendezvényeit (könyvbemutatót, műhelyeket, eredményhirdető gálát), aminek köszönhetően ezek a filmek eljuthatnak több olyan nézőréteghez is, amely általában nem szerepel a fiatalos-lendületes magatartással asszociált fesztiválozók között – a filmtettfesztező szépkorúak esetén érzékelhető volt, hogy őszinte örömmel vesznek részt a magyar kultúrának ezen az ünnepén.
Továbbra is a nézőknél maradva: az esti nagyjátékfilmek, a Magyarországon kritikai vagy közönségsikert elért alkotások általában telítették a bársonyszékeket, viszont az ínyencek örömére számos olyan alkotás is helyet kapott a felhozatalban, amely eleve nem mindenkinek készült – így a szokatlan filmélményekre vágyók megtekinthették pl. Szomjas György Roncsfilmjét, amely filmtörténeti kuriózum volta ellenére sem mozgósította a kolozsvári filmkedvelők jelentős tömegét. Érdekes volt szemlélni azt, hogy a Sapientia EMTE aulájában tartott Filmgalopp-vetítésekre is leginkább a sajtó volt kíváncsi, holott a legtöbb, a versenyre benevezett alkotáson érződött, hogy szélesvászonra kívánkozik – vagy a lenyűgöző természeti képei (Világszép Gyilkos-tó), vagy épp az arc finom rezdüléseit is érzékeltető premier plánok (A testépítő) miatt. Mindezek ellenére a versenyfilmek interneten könnyen követhető nézettségi mutatói, valamint a leadott like-ok mennyisége azt jelzi, hogy a Filmgalopp idei felvonása jelentős tömeget mozgósított – ám ez nem indukálta a moziterem-látogatók számának növekedését. A zsűri döntésének kihirdetése (megosztott fődíj: Babuka a fűben, valamint Angela) is inkább szakmai közönség előtt történt – úgy tűnik tehát, hogy a kolozsvári magyar filmközönség ezúttal nem kapcsolódott bele abba a lázas versenyszellem-átélésbe, amely pl. a TIFF versenyfilmjeinek vetítésére jellemző. Itt azonban nem csak léptékkülönbséggel kell számolnunk – hiszen elegendő, ha végignézzük az esti nagyjátékfilmek „telítettségét”. Valószínű, hogy a potenciális nézők, akik legfőképp a Kolozsváron tanuló ifjakból és „minden kultúreseményen ott lévők” csoportjaiból kerültek ki, nem építették (még...) be fesztiválfogyasztási gyakorlataikba azt a máskülönben egészséges, szurkolói attitűdöt, amely szerinten szükséges ahhoz, hogy a Filmtettfeszt az eredményhirdetésekre való izgalmas várakozások fergeteges rendezvényévé fejlődje ki magát. Ezek fényében úgy tűnik, hogy az esténként vetített nagyjátékfilmek mintegy kifogták a szelet a versenyző alkotások vitorlavásznaiból – ám elmondhatom, hogy aki a szombatot a Tordai út tövében töltötte, maradandó mozgókép-élményekkel gazdagodott.
A hét végén 10 városban véget ért 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle számokban:
- nézőszám 10 városban: 7300 – hátravan még: 2 helyszín, Arad (október 12–13.) és Nagyvárad (október 13–15.)
- az átadott díjak száma: 1+3 – a Sárga Csikó Díjat idén dr. Pethő Ágnes, a Sapientia EMTE tanára vette át; a fiatal erdélyi dokumentumfilmesek versenye, a Filmgalopp megosztott fődíjjal és egy közönségdíjjal zárult vasárnap este (minden részlet itt)
- a fesztiválon vetített nagyjátékfilmek száma: 12 (beleértve Szomjas György két nagy klasszikusát, a Roncsfilmet és a Talpuk alatt fütyül a szélt is)
- a fesztiválon vetített rövidfilmek száma: 32 (ebből 10 nemzetközi filmfesztiválokon díjazott kisjáték- és animációs film, 11 a Filmtett Workshop premierként bemutatott idei filmjei és 11 gyerekfilm a Primanima fesztiválról) - egészestés hosszúságú filmek gyerekeknek: 2
- kísérőrendezvények száma: 7 (ebből 1 nem Kolozsváron – a csíkszeredai gyerekműhely fotóit lásd itt) + 1 gyerekprogram, a Kőmorzsoló műhely hátravan még Nagyváradon (a program részletei itt)
- közönségtalálkozók száma: 17, ebből 1-1 Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán – vendégünk volt többek közt Kostyál Márk, Bocsárszky Attila és Salat Lehel (Kojot), Hajdu Szabolcs (először dokumentumfilmmel, a Kanzolival), Fehér Károly és Cake-Baly Marcelo (Az állampolgár), Gigor Attila és Trokán Nóra (Kút), Madarász Isti (Hurok), Lévai Balázs és Horváth András Dezső (#sohavégetnemérős), Rohonyi Gábor és Várhegyi Rudolf (Brazilok), Szomjas György, Fekete Ibolya és Boros Zoltán (a Filmgalopp zsűritagjai), Ambrus Emese és Halász Glória dokumentumfilm-rendezők, Szén János, Dudás Balázs és Csicskár Dávid (a fiatal rövidfilmes generáció képviseletében)
- a 17. Filmtettfeszten jelen levő Oscar-díjas rendezők száma: 1 (Rófusz Ferenccel beszélgettünk Kolozsváron, az Animációs körkép című tanulmánykötet bemutatóján).
És ha már a Sapientiánál tartunk: figyelemreméltó az, hogy az egyetem milyen szervesen integrálta tereibe ezt a rendezvényt. A dokumentumfilmes vetítéseknek érdekes keretet adott a belépőcsarnok falánál található hadifogoly-tárgyak kiállítása, valamint az első emeleten kiállított Orbán Lajos-fotókiállítás (amely Blos-Jáni Melinda válogatásában „kelt életre” Kónya Eszter nosztalgikus-hangulatos zongorakísérete mellett). Az idei Filmtettfeszt dokumentarista jellegére erősített rá a Czigány Zoltán által feldolgozott Kemény János-filmarchívum bemutatása.
A hangulatos gyerekfilmek programba vétele szerencsés döntésnek bizonyult: a szombat és vasárnap reggeli vetítéseken eljövendő filmértők és filmkritikusok apró, de annál lelkesebb egyedei vettek részt – és az őket kísérő felvigyázók reakcióiból azt szűrhettük le, hogy a (jó) animációs/rajzfilm bizony képes kortalanná tenni a nézőt.
Amint közeledtünk a fesztiválnapok végéhez, úgy közeledtek a garantált sikert hozó nagyjátékfilmek, amelyek ingyenes vetítése – bravúros szponzorizációs/erőforrás-mozgósításról beszél, valamint sikeres pályázási stratégiákat enged sejtetni – hiszen olyan abszolút közönségsikerek, mint a Kincsem vagy a Brazilok Filmtettfeszten történő részvétele jelentős anyagi ráfordítás eredménye lehetett csak. A Filmtettfeszt partnerlistája kiegyensúlyozott, magyar és román, kisebbségi és „többségi” erőforrás-felhasználásról szól, ugyanakkor – akárcsak az, hogy feliratozással hozzáférhetővé tették a vetített műveket a román kultúra képviselői számára, valamint a beszélgetések szinkronfordítását biztosították – arról az ígéretes törekvésről beszél, amely napjainkban más fórumokon is fel-felbukkan: több tekintetben is épületes az, ha magyar kultúránkat hozzáférhetővé tesszük a velünk élő többségiek számára...
Ha pedig a többségről beszélünk, szót kell ejtenünk a kisebbségről is, amely mind Romániában, mind Magyarországon nehéz helyzetben van: arányában sok mű, mind a játékfilmek, mind a dokumentumfilmek közül, szólt a roma közösségekről, ami érdekes, tünetértékű jelzés lehet mindkét ország társadalmi alakulásainak rendszeréről. Tanulságos az, hogy mind a referencialitást expliciten felvállaló mozgóképek, mind a valóságot metaforikusan tükröző művek olyan diskurzusba rendeződtek bele, amely – néha már expliciten – beszél azokról a nehézségekről, melyek meggátolják az egymás mellett élő közösségeket abban, hogy funkcionális párbeszédet folytassanak.
És végül a személyes lista: e sorok papírra vetőjének agytekervényeit Hurokba tekerte Madarász Isti szellemes idősík-keverő filmje, a lelke is belefáradt abba, ahogy Gálovits Zoltán megpróbálta kicsalogatni „Kanzolit” nyomasztó kulturális izolációjából, és hosszú idő után újra kedve támadt rugdosni a gesztenyéket a Brazilok című, szellemes vígjáték megtekintése után, miközben A martfűi rém vetítéséről gyalogolt haza elhagyott, hideg parkokon át és sötét sikátorokban oldalogva.
