Kulka János a X.-kel tér vissza a mozivásznakra Kulka János a X.-kel tér vissza a mozivásznakra

Kulka János a X.-kel tér vissza a mozivásznakra

Félidőhöz közelít Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatása. Kulka János a napokban fejezte be a ráeső részt, és kifejezetten élvezte a munkát.

A produkció ma délután közzétette a színész nyilatkozatát: Kulka elárulta, hogy nagyon várta a X. forgatását. Pontosan egy éve állt utoljára a kamerák előtt, és azóta nem végzett színészi munkát. Kifejezetten élvezte a forgatást, és sajnálja, hogy  gyorsan véget ért. Nagyon szerette a forgatással járó koncentrált munkát, hiszen szerepe szerint – amiről nem árulhat el semmit – a mosolygó, jókedélytől kezdve a kétségbeesett sírásig sokféle, szélsőséges állapotot kellett megélnie.

„Izgalmasnak találtam a helyszínen összevágott jeleneteket, nagyon jónak tartom a stábot, és jólesett, hogy mindenki kedves volt hozzám” – nyilatkozta. A film rendezőjében, Ujj Mészáros Károlyban, számára az az egyik legfontosabb érték, hogy határozottak az elképzelései. Végül hozzátette, hogy Balsai Mónival, akit nagyon tehetségesnek tart, öröm volt újra együtt játszani.

Kulka János ezzel a filmmel tér vissza a vászonra. A fordulatokban gazdag történet egyik főszereplőjét alakítja majd. A X.-ben Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs, nyomozót alakítanak majd, és a további szerepekben is olyan ismert színészeket láthatunk majd többek között, mint Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző.

A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimi várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Kinds of Kindness

    Színes filmdráma, vígjáték, 2024

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Beast

    Színes filmdráma, romantikus, sci-fi, 147 perc, 2023

    Rendező: Bertrand Bonello

  • Anul Nou care n-a fost

    Színes filmdráma, vígjáték, 138 perc, 2024

    Rendező: Bogdan Mureșanu

  • Két magányos farkas (Wolfs)

    bűnügyi, thriller, vígjáték, 108 perc, 2024

    Rendező: Jon Watts

  • Ne oldozz el!

    Színes horror, thriller, 102 perc, 2024

    Rendező: Alexandre Aja

  • Apartment 7A

    Színes filmdráma, horror, 107 perc, 2024

    Rendező: Natalie Erika James

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • Kinds of Kindness

    Színes filmdráma, vígjáték, 2024

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Beast

    Színes filmdráma, romantikus, sci-fi, 147 perc, 2023

    Rendező: Bertrand Bonello

  • Anul Nou care n-a fost

    Színes filmdráma, vígjáték, 138 perc, 2024

    Rendező: Bogdan Mureșanu

  • Két magányos farkas (Wolfs)

    bűnügyi, thriller, vígjáték, 108 perc, 2024

    Rendező: Jon Watts

  • Ne oldozz el!

    Színes horror, thriller, 102 perc, 2024

    Rendező: Alexandre Aja

  • Apartment 7A

    Színes filmdráma, horror, 107 perc, 2024

    Rendező: Natalie Erika James