Ujj Mészáros Károly skandináv típusú krimit forgat Ujj Mészáros Károly skandináv típusú krimit forgat

Ujj Mészáros Károly skandináv típusú krimit forgat

Megkezdődött Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. című, skandináv típusú krimi forgatása Budapesten. A főbb szerepekben Kulka János, Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs lesz látható.

A forgatás előreláthatólag május közepéig tart olyan helyszíneken, mint a Gellérthegy vagy a rendőrség Teve utcai székházának teteje, emellett a 2. kerületben, Zuglóban és egy csepeli gyártelepen is vesznek fel jeleneteket. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

A film története szerint Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, amelyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó.

A bűnügyi igazgató nem kívánja bolygatni a már lezárt aktákat, de az új kolléga, Péter egy friss eset kapcsán Éva mellé áll. A fordulatokban bővelkedő, szövevényes krimiben senki sem az, akinek látszik, a bűnügyi történet mögött pedig egy megrendítő családi dráma is körvonalazódik.

„A X. skandináv típusú, sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, nagyon izgalmas, látványos és fordulatos krimi lesz” – összegzi Ujj Mészáros Károly. A filmmel tér vissza a vászonra Kulka János, de látható lesz a filmben Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző is.

A forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írták, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a thrillernek – írja az alkotók közleménye alapján az MTI.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?