Balsai Móni

Balsai Móni

Jászai Mari-díjas színésznő, és az első Magyar Filmdíj birtokosa a legjobb női főszereplő kategóriában. Számos színházi szerep után a nagy áttörést a Liza, a rókatündér hozta meg neki. Ujj Mészáros Károly közönség- és kritikuskedvenc filmjének főszereplője a Monte Carlo-i filmfesztiválon is elnyerte a legjobb színésznő díját. Szerepelt Till Attila Cannes-ban is bemutatott, Csicska című kisfilmjében, amely díjat nyert Krakkóban és Stockholmban, és az Európai Filmakadémia díjára jelöltek. Láthattuk az RTL Klub Válótársak és az HBO Társas játék című sorozatában is. Nemrég a Tiszta szívvel című akció-vígjátékban láthattuk. Játszott Győrben, a Játékszínben, a Pesti Magyar Színházban, a jövő évadtól szabadúszó. 

Balsai Móni a Facebookon

Filmjei a Filmtetten

Tündérkert

Színes romantikus, tévésorozat, történelmi, 2022
Szereplő

Móricz Zsigmond azonos című trilógiájából készült tévésorozat.

Elolvasom a kritikát

Hat hét

Színes filmdráma, 95 perc, 2022
Szereplő

Egy érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzserlány teherbe esik, és úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak. Bár a lány eleinte úgy érzi, profi asztaliteniszező karrierje érdekében a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik. A jogszabály alapján mindössze hat hét áll rendelkezésére arra, hogy meggondolja mag [...]

Kapcsolódó cikkek:

Drakulics elvtárs

Színes vígjáték, filmszatíra, 95 perc, 2019
Szereplő

70-es évek, Magyarország. A kubai forradalmat is megjárt Fábián elvtárs hazalátogat, hogy megnyisson egy nagyszabású véradó mozgalmat, de valami nagyon nem stimmel vele. Az öreg harcos úgy néz ki, mint ha 30 éves lenne, laza stílusa meg egy vérvörös Mustangja van, és a nők döglenek az ágyban fáradhatatlan fenevad után. A kémelhárítás azonban felkészült a küzdelemre, és legjobb embereit állítja [...]

Kapcsolódó cikkek:

X – A rendszerből törölve

Színes thriller, krimi, 114 perc, 2018
Szereplő

Éva zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen r [...]

Kapcsolódó cikkek:

Napszállta

Színes filmdráma, történelmi, 144 perc, 2018
Szereplő

1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja holl [...]

Kapcsolódó cikkek:

Kincsem

Színes kalandfilm, romantikus, történelmi, 121 perc, 2017
Szereplő

Blaskovich Ernő mindenét elveszítette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, amivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. A sors tálcán kínálja neki az elégtételt; nemes küzdelemben győzheti le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja [...]

Kapcsolódó cikkek:

Ártatlan bűnök II.

Színes kisjátékfilm, 2016
Rendező

Ez a nap is úgy indul, mint a többi. Éled az életed, vagyis azt, amit életnek gondolsz. Elfogadtad a rutint. Már föladtad a reményt...

Vér-erdő

Színes kisjátékfilm, 12 perc, 2016
Szereplő

Négy fiatal erdei túrára indul. Míg kettejük számára nem több a kiruccanás fiatalos szórakozásnál, Andris és Juli kapcsolatát örökre megváltoztatja a hétvégi kirándulás. Juli olyan vallomással áll Andris elé, amivel a fiú képtelen megbirkózni. Andris nem tudja eldönteni, hogy egy beteg játék részese, vagy egy félrement sors törmelékei zúdulnak rá, egyszerre érez undort és [...]

Elolvasom a kritikát

A martfűi rém

Színes thriller, 121 perc, 2016
Szereplő

Halálra ítéltek egy férfit egy fiatal nő brutális meggyilkolásáért Martfűn, 1957-ben. Hét évvel később azonban ismét egymást követik a megrázó halálesetek. A forradalom utáni politikai tébolyban nehéz megtalálni az összefüggéseket és újra felvenni a nyomozás fonalát. Egy országban, ahol nem léteznek sorozatgyilkosok, egyre több az áldozat. A kirendelt fiatal ügyésznek minden kitartására szükség [...]

Kapcsolódó cikkek:

Balsai Móni

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat