Miután az előző kiadásokban létrehozták az IFFR-bolygót, majd következő évben megismerkedtünk a bolygó lakóival, az idei fesztivál azt vette közelebbről szemügyre, hogy melyek azok az érzések, amelyek mozgatják őket. Szenvedélyes, lázadó, feszélyezett, boldog, aggódó, hősies, elszánt, bizakodó, izgatott vagy épp eufórikus... A 48. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál hívószava a Feel volt.
Bizonyára senkinek sem ismeretlenek azok a pillanatok, amikor otthon vagy a moziban sírva fakadunk, felnevetünk, vagy épp csak csendben ülünk egy filmjelenet hatására. A 2019-es IFFR erre épített: filmek és érzések viszonyát helyezte középpontba és ebből a szoros viszonyból adódóan – nem meglepő módon – az érzelmek széles skáláján vezette végig vendégeit. Emellett pedig azt járta körül, hogy hogyan érthetjük meg jobban saját érzéseinket a filmek – és tágabb értelemben a képek – által, mi idézi elő őket és hogyan manipulálják ezeket a kortárs mozgóképek.
A fesztivál reklámkampányában a programban szereplő filmképekből válogattak, főként arcközeliket, és ezekhez rendeltek hozzá olyan szavakat, amelyek érzéseket fejeznek ki, de oly módon, hogy az eredmény kontrasztot teremtsen, meglepjen, vagy elgondolkodtasson. Bero Beyer fesztiváligazgató úgy fogalmazott erről a játékról, hogy „Az, ahogyan látjuk és értelmezzük a világot, nagyrészt az érzéseinktől függ. (...) Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy újraértelmezhessük azt, hogy mit jelent élni, provokálni kell az érzéseinket és tapasztalatainkat. Pontosan ezt a feszültséget próbáltuk megragadni a kampányunkban.”
Az idei fesztivál 12 napos programjában több mint 500 alkotás szerepelt, a 4 perces rövidfilmtől kezdve 14 órás filmeposzig. Az első- és második filmes rendezők mellett nem hiányoztak a húzónevek sem, beleértve például Alice Rohrwacher, Olivier Assayas, Gaspar Noé vagy épp Jean-Luc Godard legújabb alkotásait. Agnieszka Holland is jelen volt a Freedom Lecture nevet viselő, a De Balie nevű szervezettel közösen szervezett előadás-sorozat keretében, amelyben a felszólalók a szabadság, demokrácia és ellenállás fogalmait járják körül. Előadásában a lengyel rendezőnő olyan fontos kérdésekre összpontosított, amelyekkel Európa jelenleg szembesül, a művészet és a politika terén egyaránt. A seregszemle idei kiadásában szerepelt egy retrospektív összeállítás is Edgar Pêra portugál filmkészítő alkotásainak válogatásából. A dokumentumfilmekben, rövidfilmekben és játékfilmekben egyaránt otthonosan mozgó rendező kísérletező stílusa tökéletesen illeszkedett a fesztivál profiljához.
A többszörösen díjazott, 16 mm-es filmre forgatott A szent és a farkas (Lazzaro felice) azt járja körül, hogy miként zajlik az emberek kizsákmányolása és kihasználása a jelenkorban. A történet egy isten háta mögötti kis olasz faluban játszódik, főszereplője a jóságos, jámbor, egyesek szerint együgyű fiatal fiú, Lazzaro. Alfonsina de Luna márkinő nemcsak őt használja ki, hanem mindenkit, aki a birtokán dolgozik. Alice Rohrwacher harmadik nagyjátékfilmjében vidámságot és szomorúságot, cinizmust és naivitást vegyít; a Lazzaro egy modern mese szentségről, munkásosztályról és varázslatról, amelyet megtörtént események ihlettek és amely provokatív kérdéseket fogalmaz meg a (mai) világról.
Gaspar Noénak pedig újra sikerül provokálnia a nézőit; bár talán kevésbé, mint előző filmjeivel. A Cannes-ban bemutatott legújabb filmje, a szintén megtörtént eseményekre alapuló Climax a középpontjában egy tánctársulat tagjai állnak, akik egy véletlen folytán tudatmódosító szerek hatása alá kerülnek, ezután pedig fokozatosan elszabadul a pokol. A mindössze 15 nap alatt forgatott film improvizált dialógusokra épül és a szereplők reakcióikkal, képzelgéseikkel és viselkedésükkel engednek bepillantani abba, amit épp átélnek. A dinamikus táncjelenetek mellett a pszichedelikus és horrorelemek, valamint a pimasz humor sem hiányzik a filmből.
Jean-Luc Godard legújabb filmesszéjének, a Le livre d’image-nak (kb. Képes könyv) installáció verzióját is vetítették a fesztivál keretén belül. A vetítés különlegessége, hogy az NH Atlanta hotel előtere és ebédlője adta a keretet és a helyszínt, amely art déco stílusa és történeti kontextusa miatt egyedi befogadói élményt jelentett. A francia új hullám egyik utolsó aktív képviselője ezúttal a képek végtelen tárházából válogatott; ismert és kevésbé ismert játékfilmekből, Youtube-videókból és híradófelvételekből áll össze a közel másfél órás alkotás (kiegészítve néhány snittel a rendező kutyájáról). Az eljárás hasonló, mint Pálfi György Final Cut című filmje esetében, de az eredmény teljesen más. Itt nem születik egységes történet, a részletek önmagukért szerepelnek és magukkal hozzák eredeti kontextusukat; ezt pedig a rendező kommentárjai egészítik ki.
Romániai vonatkozású filmek közül Radu Jude Bánom is, ha elítél az utókor („Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari”) című nagyjátékfilmje, valamint Diana Vidrașcu, Párizsban élő rendezőnő legújabb rövidfilmje, a Le silence des sirènes (A szirének hallgatása) szerepelt a seregszemlén – a Kafka-művet szabadon adaptáló alkotásnak az IFFR-en volt a világpremierje. Vetítették továbbá Nemes Jeles László a második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát is: Velence, Torontó és London után a Leiter Írisz történetét elmesélő kosztümös történelmi film Rotterdamba is becsempészett egy cseppnyi múlt század eleji budapesti hangulatot.
A 48. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon nemcsak az érzések skálája volt színes, hanem formátumok és műfajok terén is változatosságot mutatott. A fesztiválon a Rabbit Hole nevet viselő tematikus program keretén belül külön figyelmet kaptak az internetes mémek. Az érdeklődők elmerülhettek a „mémverzumban”; nemcsak a jelenséggel foglalkozó filmeket illesztettek a programba, hanem egy egész kollekciónyi, mémekkel kapcsolatos munka és installáció volt jelen a Meme Café-ban, beleértve a #MEMEPROPAGANDA Goes to Rotterdam nevet viselő kiállítást, mém-készítési tippeket és lehetőségeket, továbbá egy élő mém-párbajt is; emellett jól rezonált a fesztivál Feel-kampányával is.
Az előző évekhez hasonlóan idén is teret kapott a virtuális valóság; az IFFR PRO keretén belül nemcsak egy egész napos VR-ülésszak volt, hanem 4 olyan projektet is bemutattak, amelyek a vizuális élmények új formáival kísérleteznek. Többek között José Celestino Campusano La secta del gatillo című immerzív projektjét, amelynek különlegessége, hogy 360 fokos kamerával forgatták. A Buenos Aires külvárosaiban forgatott történet egy korrupt rendszer világába vezeti nézőjét, aki a VR-szemüveg segítségével így választhat, hogy merre szeretne nézni a kamerából. Második alkalommal került megrendezésre a Reality Check konferencia, amely az első, filmterjesztési modellekkel foglalkozó kiadás után ezúttal a történetek fejlesztési folyamatára fektette a hangsúlyt, az ötlettől kezdve egészen addig, amíg eljutnak a közönségig.
A 48. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Tigris-díjat (Tiger Award) és a 40 ezer eurós pénzjutalmat az amerikai-hongkongi koprodukcióban készült Present.Perfect című dokumentumfilm nyerte, amelyet Zhu Shengze rendezett. A film hiteles portrét rajzol azokról a kínaiakról, akiknek elsődleges kommunikációs formája az online közvetítés. A zsűri szerint „merész film, amely helyekre kalauzol, ahol még nem jártunk... olyan karaktereket helyez reflektorfénybe, akik látszani akarnak és akiket látni akarunk.” A legjobb első nagyjátékfilmnek járó Bright Future-díjat Aya Koretzky filmje, az A volta ao mundo quando tinhas 30 anos (Around The World When You Were My Age) kapta, amely egy Japánban induló, világkörüli utazási napló a ‘70-es évekből. A zsűri különdíját a bosnyák származású Ena Sendijarević Take Me Somewhere Nice című filmje nyerte, amely „utazás egy egyedi és nagyon precíz személyes vízión keresztül, humorral és mély történelmi érzékkel”.
A közönségdíjat Nadine Labaki Oscar-díjra jelölt alkotása, a Kafarnaum nyerte, míg a Hubert Bals Alap díját Mariano Llinás’ La Flor című filmeposz második része kapta (a hat részből álló La Flor a maga 868 percével egyébként a leghosszabb argentin filmnek számít), a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) pedig az azerbajdzsáni származású Elmar Ivanov End of Season című filmjét díjazta.
